Egy éjszaka is elég volt – meggyalázták Szent István komáromi szobrát

Bumm.sk, Csepel.info

A politikai vihart kavart Szent István szoboravatás körüli kedélyek nem látszanak csillapodni. Az első este ismeretelen tettesek tojással dobálták meg a lovasszobor alatt található István névjegyet.

Az esetre az éjszaka folyamán került sor, néhány járókelő elmondása szerint már éjfél előtt megtörtént a tojásdobálás. Szemtanúk egyelőre nem jelentkeztek, így ismeretlen a tettesek személye. Másnap lakossági jelzésre érkeztek ki a városi hivatal alkalmazottai, és azonnal letakarították a szobrot.

A szobrot Szent István névjegye részén dobálták meg, és a gazdasági válság ellenére nem sajnálták a tojásadagot.

Esetleges feljelentéssel kapcsolatosan ismeretlen tettes ellen egyelőre nem érkezett hír.

Kamerák nincsenek, rendőri jelenlét igen

A szobrot közvetlenül nem figyelik kamerák, így a tettesekről sem készült felvétel. Bastrnák Tibor polgármester elmondása szerint a helyszínt egész éjjel őrizték, ő maga éjjel tizenegy óra körül jár kint a helyszínen, ahol városi rendőrökkel és a hatóság képviselőivel is találkozott. A polgármester úgy tudja, hogy a szobor később is felügyelet alatt maradt, gyanúja szerint a tettesek kora hajnalban léphettek akcióba.

bumm.sk

27 hozzászólás “Egy éjszaka is elég volt – meggyalázták Szent István komáromi szobrát” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    AKURVAANYÁTOKAT!

  2. miska72 szerint:

    Mondjatok egy szlovák KIRÁLYT?

  3. miska72 szerint:

    Ami NINCS AZT NEM LEHET!

  4. bolemann lajos szerint:

    Egykutyák vagytok. Amikor elszörnyedtek azon amit a szlovák “radikálisok” művelnek, tulajdonképpen önnön tükörképeteken szörnyülködtök.
    Világ sovinisztái egyesüljetek!

  5. unkasz szerint:

    Viperával és tojással nem lehet történelmet csinálni.

  6. miska72 szerint:

    Fletót bezzeg beengedték volna.

  7. miska72 szerint:

    Bolaman Pszit!

  8. miska72 szerint:

    Azok szlovák terroristák!
    Meg a magyar kúrmány is az!

  9. miska72 szerint:

    Hajrá magyarok nyulai!

  10. miska72 szerint:

    Hajrá JOBBIK!
    ÉLJENA GÁRDA!

  11. miska72 szerint:

    ttp://www.youtube.com/watch?v=4nV40RJ1bEA

  12. csepeliiszap szerint:

    miskánk szombat esti diszkólázban ég 🙂 🙂 🙂

  13. bolemann lajos szerint:

    nyilas bolond.
    Bele kéne rúgni, de mégsem. Minek?
    Az indiánok is…

  14. Vátesz szerint:

    Mi magyarok szívesen látjuk, mind Gasparovics elnököt, mind Fico miniszterelnököt, csak sajnos a biztonságukat csak részben tudjuk biztosítani. Az összes magyar WC állítólag alá lesz aknázva, ezért vagy beszarnak a gatyájukba vagy hoznak bilit és a diplomáciai védettségű gépkocsijukban könnyítenek magukon. Természetesen, mivel az így keletkezett anyag fokozottan környezetre veszélyes hulladéknak minősül, szíveskedjenek azt megfelelő csomagolásban, diplomáciai futárral azonnal hazaküldeni.

  15. miska72 szerint:

    🙂 🙂 🙂 🙂

  16. miska72 szerint:

    Nem mondom el prózában , inkább versben és nótában. 😉

  17. Tuktujaktuk szerint:

    Mindenhol van söpredék, valahol több valahol kevesebb. Azért annyi eszük van (itt is-ott is),hogy tudják a szobor-emléktábla stb. nem dob vissza, nem fest vissza.

  18. kovács ernő szerint:

    Zene a hazáért – Elindult a nemzetirock honlapja. Részletek a kommentalok.hun!

  19. miska72 szerint:

    Ernő nem indult el.
    Nekem nem tölti be az oldalt.

  20. miska72 szerint:

    meg a lajosok is. 🙂 🙂 🙂 🙂

  21. miska72 szerint:

    laajos lehet hogy énvagyok Nyilas Misi? 😉

  22. lolka szerint:

    miska72:
    You Tude keresőbe irdbe:Ismerős Arcok-Erdély 2003 és enter, aztán megtudod nézni hallgatni…

  23. Nagyapó szerint:

    Tuktujaktuk! Igaza van. Nálunk nevesíteni is lehet a söpredéket. Pl. trágár Szabó László, káromkodó Kuncze Gábor, trágár bunkó Bolemann, stb., hogy használjam az eposzi jelzőket (érdekes az Országgyűlés jobb karéjából ilyen nem hangzik el).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !