Tarlós az ügyészséghez fordul a BKV ügyei kapcsán

MTI, Magyar Nemzet

A fővárosi ellenzék a közeljövőben sorozatban fog az ügyészséghez fordulni, mivel úgy látják, remény sincs arra, hogy a BKV-nál és a főváros vezetésében történtekről a közvélemény hiteles tájékoztatást kapjon – közölte Tarlós István szerdai sajtótájékoztatóján.

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője példaként öt ügyet említett, amelyekkel a vádhatósághoz fognak fordulni. Ezek négy tanácsadói szerződéssel, valamint Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester-helyettes szóvivőjének – akit Tarlós H. É.-ként említett – párhuzamos munkaköreivel kapcsolatosak. Még nem biztos, hogy ez a vége – jegyezte meg Tarlós.

Hagyó Miklós szóvivőjének ügyéről kifejtette: H. É. az MSZP-s főpolgármester-helyettessel mint megbízóval való szerződéses jogviszonya mellett főállásban, teljes munkaidősként, havibéresként dolgozott 2007-től egészen keddig a BKV-nál. „Ez azt jelenti, hogy napi nyolc órát a BKV-nál kellett volna dolgoznia” – mondta a fideszes frakcióvezető, majd idézte a BKV kommunikációs igazgatójának keddi közlését, miszerint „Horváth Évát munkatársként nem látta a BKV-nál”.

Tarlós közölte: 2007. február óta fizetéssel, prémiummal, egyéb juttatással együtt H. É. számára a BKV 23 millió 600 ezer forintot fizetett ki. „Nyilván feltételezhető, hogy H. É., mint Hagyó Miklós legközelebbi munkatársa a főpolgármester-helyettes háta mögött intézte ezt a dolgot BKV-nál” – fogalmazott némi iróniával.

Horváth Évát kedden menesztették a BKV-tól. A szóvivő – szintén kedden – cáfolta az Index internetes hírportál azon információit, amelyek szerint 300 ezer forint alatti nettó fizetését számos prémiummal és jutalommal tették kedvezőbbé a cégnél, így több mint két és fél éves munkaviszonya alatt 10 millió forintnyi prémiumhoz jutott.

Tarlós István sajtótájékoztatóján kifejtette, a további ügyek – az úgynevezett tanácsadói szerződések –, amelyekkel a fővárosi Fidesz-KDNP az ügyészséghez fordul: a milleniumi földalatti „luxusmetróvá történő pozicionálásáról” szóló 7,5 millió forint plusz áfás szerződés; a libegő és a sikló népszerűsítéséről készített, szintén 7,5 millió plusz áfás tanulmány; egy 50 millió forintos válságkommunikációs tanácsadói szerződés a közszolgálati televízió akkori elnökének egyik közeli rokonával; valamint egy 32 milliós szerződés a Political Capitallal a „BKV érdekeinek kormányzati érvényesítését és kormányzati megítélésének javítását célzó lobbistratégia kidolgozására”. A felsorolt összegeket közpénzből fizették ki, amelyeknek „felhasználást még fél évvel ezelőtt is titokszobában igyekeztek őrizni” – mondta Tarlós István. A fideszes frakcióvezető hangsúlyozta: megítélésük szerint a komplett budapesti MSZP belebukott a BKV körüli ügyekbe, „ha egyáltalán megáll ez az egész a BKV-nál, és nem terjed ki más közszolgáltató cégekre is”.

Cáfol a Political Capital és Horváth Éva is

Sem most, sem korábban nem volt szerződése a Political Capitalnak a BKV-val – közölte szerdán a politikai kutató- és elemző intézet igazgatója, Gyulai Attila.„Felszólítjuk Tarlós Istvánt, hogy még a mai nap folyamán vonja vissza a céggel szembeni vádjait és a fővárosban zajló BKV-s sárdobálásba köztiszteletben álló céget ne vonjon be” – áll a közleményben.

Visszautasította Tarlós István állításait Horváth Éva, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes szóvivője is, aki a valótlanságok miatt jogi lépéseket is tett az ügyben.

mno.hu

7 hozzászólás “Tarlós az ügyészséghez fordul a BKV ügyei kapcsán” bejegyzésre

  1. Öreg halász szerint:

    Most már lehetne egy igazi igazságbeszéd, melyben Bajnai végre elmondja, hogy “loptunk reggel, éjjel meg este”. És eltakarodik.

    Oszladozik a rendszer, azért potyog ki ennyi csontváz a szekrényből. De ne feledjük, hogy ezek csak a “kis halak” csontvázai!

  2. lolka szerint:

    A nagy halak már megszedték magukat, mostmár csak az aprópénz maradt ezeknek a kis tetveknek. Most kezdik a látványos atrakciokat azt hiszik evvel a pár milkás elszámoltatással eltudnak kápráztatni minket. Minket a HUSZ EZER MILLIÁRD érdekelne az hova lett…

  3. kovács Ernő szerint:

    Morvai Krisztina nyílt levele a BRFK vezetőjének
    Kommentalok.hu Hajrá Morvai, hajrá Jobbik!

  4. Kovács Ernő szerint:

    Álomból valóság: nyert a Loki Szófiában! Kommentalok.hu
    Hajrá Magyarok!!!!!!

  5. Gordon szerint:

    Takarodjon, akár beszéd nélkül is jó lesz.

  6. spam szerint:

    kovács ernő nem rég még gyurcsány fletót éltette

    metamorfozis

  7. én szerint:

    És akkor mi lesz? Talán bizony igazi vizsgálat és számonkérés? Esetleg ítélet? Na neeeeeee!

Itt lehet hozzászólni !