Sok a kérdőjel a “buszos gyermekrablás” körül

Csepel.info

A Bors grafikája az esetről

Már a Facebookon sokan megkérdőjelezték azt a gyermekrablásos esetet, ahol egy óvodást próbált – édesanyja elmondása szerint legalábbis – elrabolni egy idősebb hölgy, méghozzá egy menetrend szerinti buszon. Többek szerint akár fatális félreértés is történhetett – de továbbra sem kizárható a szándékos bűncselekmény.

„Két kisfiammal sétáltam Csepelen délelőtt egy buszmegálló mellett. A következő történt: kicsi a babakocsiban aludt mellettem, a hároméves kisfiam meg leszállt a futóbicikliről tőlem két méterre, hogy integessen a busznak. Majd jött egy hatvan év körüli nő és egyik kezével felkapta a biciklit, másik kezébe pedig a kisfiamat. A csilingelő ajtónál majdnem felszállt vele a buszra, úgy rántottam ki a gyerekemet a kezéből. A másik kezemmel a babakocsit szorítottam, nehogy eltolják a kicsit” – számolt be a sokkos hatás alatt lévő édesanya a Facebookon körülbelül másfél héttel ezelőtt.

Bár a rendőrség részéről a nyomozás miatt nincs információnk, azt régóta tudni lehet, hogy a buszokon kamerarendszer működik. Vagyis, bárki bármilyen bűncselekményt követ el egy menetrend szerinti járművön, arról videó felvétel készül. A buszon ráadásul többen utazhattak, akik szólhattak volna a vezetőnek a történtekről – ha az nem látja a visszapillantó tükörből maga is. Ez esetben a rablásnak vélt cselekmény körülményei különösen érdekesek. A beszámoló szerint ugyanis már jelzett az ajtózáró csengő, miközben a gyermek a busz felé integetett a futóbiciklijéről. Ekkor jött az idősebb hölgy, aki megpróbálta felvinni a gyereket a biciklivel a járműre. Így könnyen lehet akár az is, hogy az arra járó asszony nem elrabolni akarta a gyermeket, csupán azt hitte, hogy lemaradt a buszról, és segíteni próbált neki.

Szintén a Fcebookon számoltak be arról, hogy az érintett édesanyát többen támadták azzal, hogy nem igaz a beszámolója. Bárhogy történt is az eset, akár egy megbomlott elméjű asszony akarta elragadni a gyermeket, akár fatális félreértés történt, a rendőrség dolga kideríteni az igazságot. Ezért támadni bárkit, főként az édesanyát, egyáltalán nem normális dolog.

Csepel.info

Korábbi cikkünk:

Megpróbáltak elrabolni egy ovist Csepelen

Egy hozzászólás “Sok a kérdőjel a “buszos gyermekrablás” körül” bejegyzésre

  1. kalapács joe szerint:

    az se normális dolog ha valaki ilyen rémtörténetekkel traktálja az arra fogékonyakat a ráérős magamutogató idiótáknak fenntartott ismerős gyűjtögető lutraalbumban.

Itt lehet hozzászólni !