Bolondballagás: Csepel, 1982

INDEX, FORETEPAN, Mr.Gabee, Csepel.info

Az anyakönyvvezető előtt is megerősítették a fogadalmat

Az anyakönyvvezető előtt is megerősítették a fogadalmat(Fotó: Jávor István / FORTEPAN)

Jávor István fotóiból már többször váltogatott az INDEX a Fortepanon: Amerika, Kárpátalja és a legendás Taurus gyár után jöjjenek most a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium bolondballagásának képei. Az utolsó tanítási nap reggelén minden idők legfurcsább csepeli esküvőjét tartották a munkáskerület nagy múltú, ma is működő gimnáziumában: a kicsit sem összeillő, de annál vidámabb pár egyházi és polgári esküvőjét a nyolcvanas évek szocialista eleganciáján messze felülemelkedő, biciklis, szmokingos, nejlonzacskós násznép kísérte.

A Fortepan a legnagyobb magyar nyelvű online fotóarchívum. Az Indexen a Fortepan szerkesztőivel együttműködve mutatjuk be a legizgalmasabb gyűjteményeket a huszadik századi magyar, amatőr fotósok hagyatékaiból.

De milyen volt ez a számos nagy tanáregyéniséggel és neves diákkal büszkélkedő iskola? Ablonczy Balázs történész mesél:

„Harmadszáz év. Ha családunk történetében visszanézek, ennyi ideig játszott életünkben központi  szerepet a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium. Édesanyám ide járt, aztán itt is tanított, aztán én is ide jártam, végül az öcsémék is itt érettségiztek. Az érett Kádár-korszakban kiemelten kezelt munkáskerület büszke volt az iskolájára, amely 1990 előtt az utolsó bencés alapítású középiskola volt az országban. 1945-ben a budapesti hidak még felrobbantva, a folyóban hevertek, amikor a csepeli szülők kérték meg a kultuszminisztert, ő meg a rendet az iskola elindítására, amelyet aztán 1948-ban annak rendje és módja szerint államosítottak. A hetvenes-nyolcvanas évektől már lehetett emlegetni a bencés múltat, a tantestület meglátogatta az első igazgatót, az idős Vályi Hugót Pannonhalmán. Sőt, az iskola párttitkára is egyre büszkébb lett arra, hogy ő is bencés diák volt valamikor. 1952-ben vadonatúj épületbe költözött az intézmény, az akkor felavatott, khm, a szocialista sematizmus jegyeit viselő domborművek ma is láthatóak a homlokzaton.

Az iskola gyakorlógimnázium is lett, később UNESCO társult iskola, nagy formátumú oktatókból álló és meglepően stabil tanári karral, amely menedéket adott egy sor, a korszakban gyanús egzisztenciának is. Édesanyám franciatanáráról, M.-ről azt suttogták, hogy 1945 előtt a Vezérkari Főnökség 2. osztályának rejtjelfejtője volt. Legendának számított latintanárunk, Hegyi Balázs: tankönyvbe illő, klasszikus tanáregyéniség volt, elképesztő műveltséggel – ő az egyetlen ember a földön, akit hallottam spontánul latinul beszélni –, makulátlan eleganciával, csöndes derűvel és bársonykesztyűbe bújtatott vasmarokkal. A Kossuth-díjas Vermes Miklósról, a középiskolai fizikakönyv szerzőjéről, a mondák Muki bácsijáról pedig az a hír járta, hogy a harmincas évek elejétől igazolt kommunista párttagsága adott neki a megszokottnál lényegesen nagyobb mozgásteret: ebbe az is beletartozott, hogy anyám diákjaival könnygázt gyártott órán, amit azok pajkosan egymásra locsoltak; hogy a fizikaszertárban lakott és egyszer a kivonuló tűzoltók lábai alá valami robbanó vegyületet szórt a lépcsőre, végig a harmadik emeletig.

A Jedlik és a Gyár: ez Csepelen két olyan téma, mint Angliában az időjárás és a királyi család; mindenkinek van véleménye és története róluk, valamiképpen viszonyulni kell hozzájuk. Egy sor élsportolót, műszaki csúcsértelmiségit és Mézga Aladár alkotóját adtuk a nemzetnek: igazi kisvárosi iskola volt a miénk, a piac oldalában, szemben a lakóteleppel. Nem tehetek róla, ha gimnáziumról hallok, nekem most már mindig az olajfestékkel esztékázöldre mázolt folyosók és a tornaöltözői ketrecek girbegurba dróthálói jutnak eszembe. Meg az az ezerszeresen lelassított, kedélyességében is vészjósló mozdulatsor, ahogyan Hegyi Balázs összefonja a törzse előtt az ujjait, hüvelykjeivel malmozni kezd, fejével felém bök, majd a plafonra emeli a tekintetét, és már lehunyt szemmel veti oda nekem, a remegő felelőnek: ’Dara’.

Jöhet a rettenetes, a gyilkos, a logikátlan negyedik deklináció.”

Köszönet a Jedlik egykori és jelenlegi tanárainak: Krassói Kornéliának, Prekop Gézánénak, Dr. Sebestyén Zoltánnénak, Ferencz Győzőnek, Lakó Ferenc Péternek az esemény és a személyek beazonosításáért.

Itt lehet hozzászólni !