Hatalmas botrány lehet a csepeli buszos erőszakból

Csepel.info

20170329_173026

Ahogy arról beszámoltunk, a csepeli Görgey Artúr térnél megtámadták és inzultálták szerdán délután az egyik 151-es busz vezetőjét. Csakhogy a lapunk fórumán valami egészen más történet kezd testet ölteni. Többen szemtanúként szólaltak meg, és állítják: először a busz vezetője volt az, aki megengedhetetlenül viselkedett.

A Csepel.info adott hírt arról elsőként, hogy megtámadták az egyik 151-es autóbusz vezetőjét szerdán délután 17 óra körül. Az NCA-485-ös autóbusz a konfliktus miatt a Görgey Artúr téri buszmegállóban állt le. A fotókon látható, hogy az illetékesek komolyan vették a fenyegetést, és a riasztás után két rendőrautó, egy BKV-s kocsi valamint egy mentő is kiérkezett a járműhöz.

Oldalunk szerkesztője, Mr. Gabee először arról kapott információt, hogy az autóbuszon menet közben egy férfi dugta ki a fejét az egyik ablakon, amit járművezető a mikrofonon bemondva szóvá tett. Ebből lett olyan szóváltás, ami a rendőrség kihívásához vezetett. A rendőrség a helyszínen őrizetbe vette a szóváltás civil résztvevőjét, akinek többek között a közlekedés veszélyeztetése és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt kell majd felelnie. A Csepel.info Facebook oldalán azonban közben olyan beszámolók követték egymást, amelyek egészen más fényben mutatják a történteket.

“Édesanyám a kisfiammal a buszon volt és az kimaradt a sztoriból hogy a buszvezető többször szándékosan hatalmasat fékezett agresszívan lépett fel annak ellenére hogy tele volt gyerekkel a busz többen el estek mindezt azért mert valaki kidugta a fejét az ablakon, amit nyilván nem szabad de a sofőr az utasok testi épségét veszélyeztette akivel összeveszett egy apuka volt aki nyilván nem helyesen járt el 3 gyerekkel voltak és az anyuka is hatalmasat esett és a sofőr is nagyon agresszív volt”

írta H. Stella olvasónk egy szuszra. De nem maradt egyedül:

“Mi is ott voltunk a 6 éves lányommal, a sofőr valóban többször hatalmasat fékezett, elmebeteg módjára viselkedett, halálra rémítette a gyerekeket és megütötték magukat,sírtak, a buszon 2 kisbaba is volt, az anya a babakocsit alig bírta megtartani és 2 hölgy is elesett a agyament sofőr miatt! (…) És a 2. satufék után, mikor már minden gyerek sírt,volt egy tökös apuka, aki szóvá tette, hogy mit képzel magáról! Ez a “minőségi” bkk arc meg közölte, hogy foglalkozzon a “nyamvadt” gyerekével….hát isten bocsássa meg, hogy erre már nem tudott apuka kultúráltan reagálni! A sofőr nem elég, hogy fizikai fájdalmat okozott gyerekeknek,felnőtteknek, de megfélemlítette a kicsiket és többszöri felszólításra sem engedett le minket a buszról a zokogó,remegő gyermekemmel! Ássa el magát egy ilyen ember és nem buszra, emberek közé való, hanem a pszichiátriára!”

– tette hozzá K. Anita, szintén a Facebook-on.

Amennyiben a szemtanúként megszólalóknak igazuk van, úgy a 151-es busz vezetője volt az, aki többször is balesetveszélyes helyzetet teremtett a fékezéseivel, és az apuka joggal kel ki ez ellen. Reméljük, hogy a rendőrségi vizsgálat mindenre kiterjedő lesz, és a szemtanúk sem csak a közösségi oldalon írták le a történteket. Amennyiben új információk jutnak a történtekről a tudomásunkra, azokról is be fogunk számolni.

Csepel.info

3 hozzászólás “Hatalmas botrány lehet a csepeli buszos erőszakból” bejegyzésre

  1. kerdezo szerint:

    Az úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött…

  2. Ehte szerint:

    Valóban helytelenül cselekedett a busz vezető, egyszerüen csak egy fához közel kellett volna el mennie, hagy essen le a hülye gyerek fejee.

  3. […] Hatalmas botrány lehet a csepeli buszos erőszakból […]

Itt lehet hozzászólni !