Olimpiai hajrában a városháza

Népszabadság

Legoból már most is menne…

Felgyorsítaná a 2020-as budapesti olimpia előkészületeit a főváros – maga terjesztve a kandidáláshoz szükséges törvényt a T. Ház elé. A végleges fővárosi olimpiai tanulmány jövő tavaszra készülhet el.

A Fővárosi Közgyűlés felterjesztési jogával élve kezdeményezni fogja, hogy az Országgyűlés tárgyaljon az olimpiai törvényről, arról, hogy Budapest pályázzon a 2020-as világverseny megrendezésére. Beleznay Éva, a főváros főépítésze szerint így fel lehetne gyorsítani az előkészületeket.

A főváros tavaly decemberben egyhangúlag döntött arról, hogy támogatja a budapesti olimpiarendezést és az erről szóló jogszabály elfogadását. Demszky Gábor főpolgármester hamarosan ismét egyeztetésre hívja a fővárosi frakcióvezetőket. Mint közleményében tudatta, azért, hogy előkészítsék a terepet a következő kormánynak és a következő közgyűlésnek, hogy 2011-ben megalapozott döntést tudjanak hozni a pályázatról. Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpiai Mozgalom vezetője szerint a törvény elfogadása nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy Budapest 2011-ben benyújtsa pályázatát.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság októberben dönt arról, hogy a Chicago, Madrid, Rio de Janeiro és Tokió négyesből mely város adhat otthont a 2016-os játékoknak. Madrid esetleges győzelme szakemberek szerint 2028-ig levenné Budapest kandidálását a napirendről.

A magyar főváros delegációja nemrégiben háromnapos utazáson vett részt Pekingben, hogy a helyszínen tájékozódjon az olimpiai létesítményekről
és azok utóhasznosításáról. (Demszky és a főépítész mellett a városháza nemzetközi irodájának egy munkatársa utazott Pekingbe, a látogatás összesen 1,2 millió forintba került.) Guo Jinlong, Peking főpolgármestere arról tájékoztatta őket, hogy csak a szponzorációból, a jegyértékesítésekből és a televíziós jogokból csaknem egymilliárd eurónyi azonnali bevételre tehet szert a házigazda.

A főváros által tavaly év végén elfogadott hatástanulmány szerint a budapesti a “Dunai szigetek olimpiája” lenne. Csepelen épülne az olimpiai falu és a médiaközpont. Olimpiai helyszínként jönne szóba többek között a Hajógyári-, a Margitsziget és a Népsziget, a Népliget és a Városliget.

A játékok két-három hete alatt több mint egymillió külföldi és ugyanennyi hazai turista látogatna a tervek szerint Budapestre, ez átlagosan napi 3-400 ezer nézőt jelentene. A világverseny miatt, de egyébként is szükséges infrastrukturális fejlesztések (a 4-es mellett például az 5-ös metró megépítése) összesen 5000 milliárd forintba kerülnének, maga az olimpiarendezés pedig további 500 milliárdba.

A pontos helyszínekről, azok közlekedési kapcsolatairól, megközelíthetőségéről, a finanszírozási forrásokról, a munkák időbeli ütemezéséről és a költség-haszon elemzésről már kiírta a közbeszerzési pályázatot a főváros, az előzetes anyag novemberre, a végleges 2010 áprilisára készülhet el.

Beleznay Éva lapunknak azt mondta, az utóbbi másfél évben folyamatosan tárgyaltak a csepeli szigetcsúcson, a IX. kerületben és Lágymányoson fejlesztő ingatlanbefektetőkkel, hogy fejlesztéseiket illesszék egy majdani budapesti olimpiához. Csepel északi szigetcsúcsán a spanyol Fadesa építkezne, a terület fejlesztési tervéről ősszel dönthet a főváros, ekkor derülhet ki, hogy a magánbefektető mely közberuházásokat hajlandó megvalósítani. A főépítész szerint a szigetcsúcsra tervezett harminchektáros park és a majdani épületek közötti lagúnarendszer akár az olimpia előtt is megvalósulhat.

nol.hu

6 hozzászólás “Olimpiai hajrában a városháza” bejegyzésre

  1. hollósi szerint:

    Ezzel a mesével a jövó évi választásokig újabb százmillákat lehet lehúzni a közösből. Bár, ha Lendvai beszédére gondolok, lehet, hogy 2020-ra minket irigyel az egész világ!(????).

  2. ifjútitán szerint:

    Van ma az országban olyan ember aki elhiszi, hogy 11 év múlva meg tudunk egy olimpiát rendezni? Abszurd, célként azt kellene, kitűzni, hogy munkahelyeket teremtsünk, beinduljon az ipar, feléledjen a mezőgazdaság legyen munkája az embereknek. Itthon kéne tartani a nyelveket beszélő, diplomás fiatalokat, szakmunkásokat kellene képezni, hogy legyen aki a gyárakban fog dolgozni és maradandót termel!

    Az álmodozás ideje lejárt, lehet nagyokat álmodni, csak ki fogja létrehozni a hátteret? A nyugdíjasok, munkanélküliek, a segélykéből tengődő inaktívak???

    A régi mondás teljesen igaz: “cirkuszt a népnek”

  3. Attila szerint:

    Így a válság közepén, imf hitellel a nyakunkban, megszorítások tömkelege mellett Olimpián gondolkoznak a csótányok. Spórolásból egyetlen golyóval pecsételném meg soknak a sorsát.

  4. csepeliiszap szerint:

    Gigantikus mese gigantikus barmok agyából.
    Persze a tervezés több milliárd forintja jól jön valakiknek ebben a szűkös időszakban.
    Hogy ez a kampány része lenne? Hát akkor súlyos, nagyon súlyos az eset…

  5. ifjútitán szerint:

    Csepeliiszap: amit lehet még kivesznek a kalapból

  6. miska72 szerint:

    El jön még a FELELŐSÉGREVONÁS!
    Fognak itt még POLITISUSOK GAZEMBEREK …..!

Itt lehet hozzászólni !