“Azért vagyok itt, hogy Allahért meghaljak”

Origo

azert-vagyok-itt

A párizsi Orly repülőtéren szombat reggel egy járőrszolgálatot végző katonanőre támadó francia férfi, mielőtt két másik katona lelőtte volna, azt kiáltotta, “azért vagyok itt, hogy Allahért meghaljak” – közölte esti sajtóértekezletén Francois Molins francia főügyész.

A 39 éves Ziyed Ben Belgacem, akit korábban már több rablásért elítéltek, azt is kiáltotta, hogy “halottak is lesznek” – mondta a főügyész. Közölte, hogy a támadó apján és fivérén kívül egy unokatestvérét is előállították, hogy kihallgassák.

A 39 éves Ziyed Ben Belgacem visszaeső bűnöző, akit korábban már több rablásért és kábítószeres bűntettekért elítéltek. A katonák elmondása szerint hátulról támadta meg a katonanőt, megragadta a nyakát, egy sörétes pisztolyt nyomott a halántékához, és azt kiáltotta a két másik katonának:Tegyétek le a fegyvert! Tegyétek a kezeteket a fejetekre. Azért vagyok itt, hogy meghaljak Allahért. Akárhogy is, itt halottak lesznek.A két katona először nem lőtt, mert a támadó élő pajzsként használta társukat, miután azonban a férfi megszerezte a nő géppisztolyát, a két katona lelőtte. A főügyész szerint az egész jelenet két perc alatt lezajlott. A lövöldözésnek más áldozata, sérültje nem volt.

A férfinál egy hátizsák is volt, amelyet a támadás előtt a földre dobott.A hátizsákban utóbb egy benzinespalackot találtak.

Molins szerint teljesen indokolt, hogy a rendőrség terrorelhárítási részlege vette át a nyomozást.

Terrorcselekményre utalhat az, hogy a férfi katonákat választott célpontnak, amire a dzsihádista szervezetek ösztönzik követőiket, és az is, hogy egy korábbi börtönbüntetése idején a radikalizálódás jeleit mutatta. A részleteket azonban egy alapos nyomozásnak kell felderítenie – hangsúlyozta.

Megsebesített egy rendőrt

A főügyész elmondta, hogy Belgacem a repülőtéri támadás előtt a nap folyamán kétszer használta sörétes pisztolyát: először közúti ellenőrzést végző rendőrökre lőtt rá, megsebesítve egyiküket.

A rendőrök visszalőttek, de a férfi autójával elmenekült. Később egy bárban fogta rá a fegyvert a vendégekre, el is sütötte, de nem talált el senkit. Autóját később egy dél-párizsi kerületben hagyta, és egy másikat vitt el, amelynek tulajdonosát, egy nőt, pisztolyával kényszerített az autó átadására. A gépkocsit az Orly repülőtér mellett később megtalálták.

Forrás: Origo

Itt lehet hozzászólni !