Megjött a tavasz – március 5-ig lehet korcsolyázni

Csepel.hu

jegpalya_54

Március 5-ig élvezhetik a kikapcsolódni vágyók a felhőtlen korcsolyázás örömeit a nagy sikerű csepeli jégpályán. A tervek szerint a hónap végéig lett volna nyitva a pálya, ám a hirtelen érkezett meleg nem kedvez a jég hidegen tartására, és előrébb hozta a szezon végét.

A csepeli jégpályát tavaly november 30-án nyitották meg a Csepeli Szurkolói Aréna mellett. A felülete 25×30 méteres – nagyobb, mint a korábbi esztendőkben volt. A hideg téli hónapokban újdonságként és külön látványosságként szolgált az esténként fényárban tündöklő százötven méter hosszú jégfolyosó.

Talán ennek is köszönhető, hogy a Budapest Top 10 pályái között számon tartott jégpályát körülbelül 20 ezren látogatták meg az elmúlt hónapokban, egy átlagos napon 300-400 csúszkáló kereste fel. Ráadásul nemcsak csepeliek, hanem más kerületekből is érkeztek szép számmal. A fokozott érdeklődést mutatja, hogy többen érdeklődtek, miként lehet megvalósítani hasonló jégfolyosót más településeken.

Külön érdekesség, hogy a helyi önkormányzatnak köszönhetően a jégpályát valamennyi csepeli általános iskola diákja ingyen veheti igénybe. Délelőttönként szakképzett oktatók foglalkoznak a korcsolyázni tanuló gyerekekkel. A diákok közül sokan itt tanultak meg korcsolyázni.

A csepeli jégpálya novembertől újra kedvező áron, és más hasonló létesítményekhez képest hosszabb nyitvatartási idővel áll a korcsolyázni vágyók rendelkezésére.

 

cs.a.

Csepel.hu

Egy hozzászólás “Megjött a tavasz – március 5-ig lehet korcsolyázni” bejegyzésre

  1. kispajtás szerint:

    …és mi lesz a Szurkolói Aréna sorsa???
    Ilyenformán nagy luxus ez a főváros legszegényebb kerületének.
    De nyilván jó hasznot húztak belőle, vagy mi….

Itt lehet hozzászólni !