MÁV-HÉV lett a BHÉV, de rohadnak a kocsik

Index

Váltás (forrás: Közlekedő Tömeg blog)

Váltás (forrás: Közlekedő Tömeg blog)

MÁV-HÉV a cég neve, ami üzemelteti, BHÉV-es embléma van az elején, BKV-s matrica az oldalán, mi az? A válasz: ez lett a fővárosi HÉV. A káosz jól mutatja, hogy a HÉV-vonalak állami átvétele egyelőre nem oldott meg semmit.

A HÉV-vonalakat Orbán Viktor és Tarlós István korábbi megállapodása alapján 2016. augusztus 31-én szervezte ki a fővárosi önkormányzat a BHÉV Zrt.-be. A szétválást azért kezdeményezte a főváros, hogy az állam át tudja venni a pluszköltséggel járó agglomerációs közlekedési feladatokat is ellátó HÉV-eket. Az átadási folyamat 2016 novemberének végén zárult, és mintegy 140 millió forintba került.

A BHÉV közösségi oldalán ezután jobbára csak álláshirdetések tűntek fel, majd egyszer csak megváltozott a cég neve: MÁV-HÉV lett a BHÉV-ből. A cégnév-váltást átvezették a hivatalos weboldalra is, a bhevzrt.hu-ra.

Nem csoda, hogy ha a váltás káoszosnak tűnik. Az augusztusban még tulajdonos BKV-vezér után pár hónapig Feldmann Márton, volt MÁV-Start vezérigazgató-helyettes vezette a céget. Információink szerint nagy tervekkel ment a társasághoz, de hamar szembesülnie kellett azzal, hogy hiába az új gazda, egyszerűen nincs pénz a HÉV-ekre.

Őt Pál László, a MÁV pályavasúti főnöke követte az immár MÁV-HÉV-re átnevezett cégben. Azt egyelőre nem tudni, mi változott a társaságnál, azt sem, hogy mennyi felújítási pénzt szánnak az 50 éves kocsikkal üzemelő HÉV-re.

Az egyetlen, amit az utasok is észrevehetnek, hogy a kevésbé takarított kocsikon feltűnően elszaporodtak a grafitik. A BKK idejében ezt nem engedhette meg magának az üzemeltető BKV, mert gyorsan ment a kötbér.

Most már nem a főváros felügyeli a HÉV-eket, hanem az állam, ezért valószínűleg a kötbérezés is megszűnt. Az állapotokról a Közlekedő Tömeg blog nemrég készített egy fotósorozatot.

A HÉV-ek állapota, kötbérezés ügyében megkerestük a MÁV és a BKK sajtóosztályát, várjuk a választ.

A BKK a MÁV-hoz igazított minket, a MÁV sajtóosztályán pedig a következőket válaszolták:

  • ha rendkívüli szennyeződés keletkezik, a járművet soron kívül kiveszik a forgalomból és kitakaríttatják. Ez általában egy napon belül megtörténik.
  • ha az utastér falfelületeit firkálják össze, akkor azt lemossák, lemosatják. A burkolóanyag porózus szerkezete miatt azonban a festék beivódik az anyagba és nyom nélkül nem távolítható el, ez látszik a képeken is. A következő járműjavítás során a burkoló falfelületeket teljesen le kell cserélni, csak így tüntethető el az ilyen graffiti.
  • az utastérben az üvegkarcolásokat nem lehet eltávolítani. Csak üvegcserével oldható meg, amit a soron következő járműjavításkor végeznek el.
  • hosszú távú megoldást a vandálbiztos, karcvédő fóliák jelenthetnek. Tesztüzemük már folyamatban van, elkezdték a használatuk előkészítését.
  • a járműveket külső cég takarítja, nem állhat forgalomba takarítatlan, piszkos szerelvény, ezt a megrendelő (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium) ellenőrizteti és kötbérezheti. A belső graffitis szennyezettség is kötbérfizetési terhet ró a HÉV-et üzemeltető társaságra, az ellenőrző szervezet azonban ismeri a műszaki körülményeket és műszakilag lehetetlen, pénzügyileg vállalhatatlan feladatba nem kényszeríti a szolgáltatót.

Egy hozzászólás “MÁV-HÉV lett a BHÉV, de rohadnak a kocsik” bejegyzésre

  1. Viniczai Kornél szerint:

    Borzalmasan utálom a grafitit. Ha vesznek új HÉV kocsikat akkor remélem be lesznek kamerázva és el tudják fogni a rongálókat.

Itt lehet hozzászólni !