Meg kell védeni a rezsicsökkentést

Fidesz.hu

Meg kell védeni a rezsicsökkentést

Amíg Fidesz-kormány lesz, addig a rezsicsökkentés politikája a hatósági árak alkalmazásának köszönhetően folytatódni fog, hiába támadja az ellenzék vagy Brüsszel – jelentette ki Németh Szilárd kedden, sajtótájékoztatón.

Tavaly év végén az országgyűlés elfogadta azt a törvényt, amelyben ismét rendeletalkotási joggal ruházták fel a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt (MEKH), így ők tudják jogszabályban meghatározni az alkalmazandó árakat. Ennek köszönhető, hogy a 2013. január 1-jén indult rezsicsökkentés fennmaradhat – fogalmazott a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Ezzel szemben 2002 és 2010 között, a szocialisták kormányzása idején 97 százalékkal nőtt a villamosenergia ára, mivel többször is lehetőséget adtak a külföldi tulajdonú szolgáltatóknak, hogy az egyetemes szolgáltatási piacon árat emeljenek. Ha ők maradtak volna hatalmon, és fenntartották volna energiaár-politikájukat, akkor ma akár 85 forintos (kWh) árat kellene a magyaroknak fizetni. A trend viszont az Orbán-kormánynak köszönhetően megtört: 2010 és 2012 között 2,2%-os áremelkedés volt, ami bőven az akkori infláció alatt marad, 2013. január elsejétől pedig folyamatosan fenntartják a rezsicsökkentést, kizárólag a hatósági árak alkalmazása miatt – húzta alá Németh Szilárd. A háromszori árcsökkentéssel összesen negyedével csökkent a lakossági áram ára, így ma 37 forint.

Kiemelte, ugyanez tapasztalható a gázárak tekintetében is, csak még intenzívebben: a szocialisták idején tizenötször volt gázáremelés, így összesen háromszorosára nőtt a gáz ára 2002 és 2010 között. Ahogy az áram, úgy a gáz esetében is 2013-tól törték meg a lakossági árakat, a háromszori csökkentéssel összesen 25 százalékkal, így ma 113 forintot kell fizetni egy köbméter gázért. Ezzel szemben, ha folytatódott volna a Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányzása idején tapasztalható trend, akkor most akár 419 forintot kellene fizetni köbméterenként, mondta.

Hozzáfűzte, a 2009-es Bajnai-csomag „brutális megszorításokat tartalmazott”, többek között megszüntették a lakástámogatási rendszert, a gáz-és távhőár- kompenzációt kivezették, a közösségi közlekedés támogatásait megvonták, a családi pótlékot pedig befagyasztották.

A 2017-es EcoSTAT-jelentés szerint, amelyben 29 európai fővárosban vizsgálták az energiaárakat, Magyarország áram szempontjából a 25. helyen áll, gázárak tekintetében pedig a 28. helyen, ami azt jelenti, hogy csak Bukaresten fizetnek nálunk kevesebbet – hangsúlyozta.

A politikus szerint a rezsicsökkentés teljes mértékben elérte célját, ami a magyar családok megsegítése volt, hogy ne a rezsiköltségekre kelljen költeniük a fizetésük 30-50 százalékát, hanem félre is tudjanak tenni a megmaradt pénzből. Ezt a célt a kormány nem is fogja kiengedni a kezéből: bárhogyan is fenyeget Brüsszel, „nem adhatjuk fel azt a nemzeti érdeket, hogy a magyar családokról a magyar parlament döntései alapján lehessen gondoskodni” –fogalmazott.

Forrás: Fidesz.hu

5 hozzászólás “Meg kell védeni a rezsicsökkentést” bejegyzésre

  1. Billog szerint:

    Hogy nem szakad rád a plafon te hazug geci!!!

  2. királyerdei szerint:

    Te tudsz már valamit?
    Brüsszel megsúgta,hogy be fog inteni?
    Vagy csak nem tudod,hogy miről beszélsz

  3. Letiltatni szerint:

    A hatósági árszabásnak köszönhetően, látszatra csökkentek a fizetendő díjak, azonban az azt megalapozó világpiaci árak folyamatosan csökkennek, ennek ellenére a “rezsi”harc olyan jól folytatódik, hogy ezt a csökkenést sem követi.

  4. Nagyapó szerint:

    ” Európai összehasonlításban a magyar fogyasztók továbbra is az egyik legalacsonyabb áron juthatnak hozzá a villamos energiához és földgázhoz – derül ki a Magyar Energetikai Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálatából.

    Az MTI-hez szerdán eljuttatott összegzés szerint a villamos energia lakossági átlagára Budapesten 2017 januárjában 12,15 eurócent volt kilowattóránként, ami az ötödik legalacsonyabb ár a 29 európai főváros között, Belgrád, Szófia Bukarest és Tallin után. A lakossági fogyasztók számára biztosított földgáz átlagára 3,35 eurócent volt kilowattóránként, így ebben a tekintetben Budapest a második legolcsóbb főváros Európában Bukarest után.” (http://gondola.hu/hirek/200507-Nalunk_az_egyik_legalacsonyabbak_az_energiaarak_Europaban.html)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Letiltatni szerint:

    Az összehasonlításnak mik a dimenziói? Például figyelembe veszik az polgárok bérét?

Itt lehet hozzászólni !