Döbbenetes: élőben közvetítették ahogy megerőszakolnak egy nőt

Origo

eloben-kozvetitettek-ahogy-megeroszakolnak-egy-not

Három svédországi migráns megerőszakolt egy svéd lányt, és ezt a Facebookon élőben közvetítették. A három fiatal férfit vasárnap őrizetbe vették. Az egyik, 24 éves férfi már volt börtönben kábítószer és erőszakos bűncselekmények miatt, de tavaly áprilisban feltételesen szabadult.

Az egyik Facebook-csoportban több tízezren is láthatták, ahogy a 19, 24 és 25 éves férfi megerőszakol egy 30 éves nőt Uppsala város egyik lakásában – írja a Gatestone-ra hivatkozva a Pesti Srácok.

Josefine L., a csoport egyik tagja értesítette a rendőrséget, miután meglátta, mi történik. Azt is elmondta, hogy az egyik férfinál fegyver van. A kétgyerekes anya szerint Svédországban az emberek rettegésben élnek. Az eset óta ő maga is fél, mivel

több fenyegetést is kapott, hogy vonja vissza a vallomását. 

Josefine L. azonban ezt nem teszi meg, szerinte meg kell mutatni, hogy a “disznók helye az utcán van, nem a házakban”.

Megdöbbentő tény, hogy a történtekről beszámoló svéd sajtó az erőszakolók személyiségi jogaira vigyázott, a bejelentést tévő nő nevét és lakcímét azonban nem tartották titokban.

A nő azt is mondta, az emberek úgy érzik, most már vége a toleranciának a migránsokkal szemben, és hogy a kormánynak szerepe van abban, hogy idáig fajult a helyzet.

A migránsok letépték az áldozat ruháit, majd megerőszakolták – forrás: Facebook

Beszámolók szerint az áldozat szinte teljesen eszméletlen volt, amikor a migránsok letépték róla a ruhát, majd egyikük ráfeküdt.

A közvetítés végén az egyik férfi ennyit mondott:

Megerőszakoltunk” 

– majd nevetett.

A három férfi ezután egy újabb élő közvetítést tett közzé a Facebookon, amin

arra kényszerítették a megerőszakolt nőt, hogy kijelentse, nem lett erőszak áldozata. 

Egy szemtanú szerint az egyik férfi mondta a nőnek, mit kell mondania. A felvétel akkor ért véget, amikor a rendőrök betörtek a lakásba.

Az élő közvetítésnek a rendőrség vetett véget – forrás: Facebook

Egy 21 éves nő jelentkezett, hogy az egyik támadót felismerte, korábban őt is megerőszakolta.

Remélem, elítélik, ez nem történhet meg újra” 

– mondta a nő, akinek az ügyében a rendőrség nem tudta bizonyítani, hogy bűncselekmény történt. A rendőrök a mostani esetben is azt mondták, a felvételen nem látható bűncselekmény, csak az, hogy az egyik férfi ráfekszik a nőre.

A svéd hatóságok az eset szexuális tartalma miatt nem hoztak nyilvánosságra részleteket. Annyit azonban elmondtak, hogy két férfit őrizetbe vettek gyanúsítottként, egyet pedig feltételezett elkövetőként.

Forrás: Origo

4 hozzászólás “Döbbenetes: élőben közvetítették ahogy megerőszakolnak egy nőt” bejegyzésre

  1. ZsiványZoli szerint:

    A farkukat levágni és a szájukba tömni élő egyenes adásban!

  2. szigetország szerint:

    Egyáltalán nem meglepő hír. Folyamatosan ez megy a civilizált nyugaton. Szerintem akkor közöljenek hírt, amikor akad egy nap, amikor nincs erőszak, rablás, gyilkosság, terrorcselekmény.

  3. bagoly szerint:

    Remélem segélyt is kaptak a migránsok a hülye svédektől !

  4. Tóth kati szerint:

    Heller Ágika most biztos irigykedik.

Itt lehet hozzászólni !