A 2010 előttinél 25-30 százalékkal olcsóbban fűtenek az emberek

Fidesz.hu

A 2010 előttinél 25-30 százalékkal olcsóbban fűtenek az emberek

Ha a baloldalon múlna, nem számítana, milyen hideg van. Az energia árak továbbra is kúsznának felfelé – jelentette ki Némerth Szilárd keddi sajtótájékoztatóján.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta, négy évvel ezelőtt, 2013 január 1-jén jó döntést hozott a második Orbán-kormány a Fidesz-KDNP hathatós támogatásával, amikor a rezsicsökkentésről döntött. Németh Szilárd emlékezetett, az azt megelőző körülbelül negyven évben, minden január 1-jén energia áremelésről szóltak a hírek.

A fideszes politikus rámutatott, 2002 és 2010 között a Medgyessy, Gyurcsány- és  Bajnai-kormányok 15-ször emelték az energiaárakat.

A lakosság, azt a tőle elvett 1060 milliárdot – amit ebben a nyolc évben talicskáztak ki az országból, az akkor még külföldi tulajdonú energia cégek -, gyakorlatilag visszakapta, hiszen közel ezer milliárd forintot spórolt meg az elmúlt négy évben – szögezte le.

Németh Szilárd egyúttal felidézte azt is, hogy a baloldali kormányok a lakossági gáz árát háromszorosára, az áram árát pedig a duplájára emelték.

Hozzátette: ha a baloldalon múlna, nem számítana, milyen hideg van, az árak továbbra is kúsznának felfelé, és ennek többször hangot is adtak a rezsicsökkentés elmúlt időszakában.

A kormánypárti politikus emlékeztetett rá, hogy több ellenzéki politikus is élesen támadta az intézkedést. Gyurcsány Ferenc, Herczog Edit, Szigetvári Viktor, Juhász Péter, Karácsony Gergely, Szabó Tímea és Jávor Benedek nevét említette egy-egy nyilatkozatot idézve az említett politikusoktól.

Németh Szilárd kiemelte, a rezsicsökkentéseknek köszönhetően az emberek 25-30 százalékkal olcsóbban fűtenek, mint 2010 előtt. A politikus aláhúzta, azt ígértük az embereknek 2013-tól kezdve minden évben, hogy a rezsicsökkentést fenntartjuk, és folytatni fogjuk. Ez a folyamat meghozta az eredményét, mindenki tudja fűteni a lakását, a rászorulóknak pedig támogatásokat biztosít a kormány. A politikus példaként említette, hogy a családok átlagosan évente 170 ezer forintot takarítanak meg.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy minden bizonnyal a baloldal és Brüsszel tovább fogja támadni 2017-ben is a rezsicsökkentést. Hozzáfűzte: továbbra is megvan az a hálózatuk, amelyen keresztül tudják támadni Magyarország energiapolitikáját és a hazánkban alkalmazott rezsicsökkentést – hangsúlyozta Németh Szilárd

Forrás: Fidesz.hu

11 hozzászólás “A 2010 előttinél 25-30 százalékkal olcsóbban fűtenek az emberek” bejegyzésre

  1. Katalin szerint:

    Persze 😀 Mert sokan inkább visszatértek a fával való fűtésre!

  2. Nagyapó szerint:

    Katalin és ez miért probléma?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Katalin szerint:

    Nagyapó! Ez nem probléma, de nem kell már rizsázni erről a rezsicsökkentésről, mert NEM IGAZ!!!

  4. Katalin szerint:

    “2013 január 1-jén jó döntést hozott a második Orbán-kormány a Fidesz-KDNP hathatós támogatásával, amikor a rezsicsökkentésről döntött. Németh Szilárd emlékezetett, az azt megelőző körülbelül negyven évben, minden január 1-jén energia áremelésről szóltak a hírek.”
    Namármost Németh Szilárd 1964-ben született, tehát 1973 óta – amikor ő 9 éves volt – minden január 1-jén meghallgatta a híreket és pontosan emlékszik rá, hogy minden év január 1-jén bemondta a média az energia áremelést! Egyszerűen azt nem értem – mivel Németh Szilárd korombeli -, hogy mitől gondolkodunk másképp? Igaz én nem lettem se politikus, se milliomos, én nem vagyok senki, de felejteni nem felejtek és jól emlékszem a régi időkre! Jobb volt! Ha más nem is szól mellette csak egyetlen szó: létbiztonság, ami nagy szó!
    Negyven évvel ezelőtt nem kellett például vízdíjat, szemétszállítási díjat, csatornadíjat fizetni! Gondolom erre az a válasz, hogy ezért adósodott el az ország 🙂

  5. Nagyapó szerint:

    Katalin! Milyen érdekes gondolkodásmód: “….minden január 1-jén energia áremelésről szóltak a hírek.” Mondta Németh. Mit hoz ebből ki Katalin: “…tehát 1973 óta – amikor ő 9 éves volt – minden január 1-jén meghallgatta a híreket és pontosan emlékszik rá,”? Szép finom ferdítés. Azután: ” felejteni nem felejtek és jól emlékszem a régi időkre! Jobb volt! Ha más nem is szól mellette csak egyetlen szó: létbiztonság, ami nagy szó!” Igen volt létbiztonság a titkárok, a Szoc.Hazáért érmesek és családjaik, stb. részére. Kevesebb volt a létbiztonság a parasztság, értelmiség (írók, színészek, tudósok (Simonyi)) és még sok ember részére.
    Mint gyerek arra nem emlékszik, hogy bizony volt vízdíj, szemétszállítási díj, csatornadíj sem volt, mert csatorna alig volt, ahol volt, annak tartalmát tisztítatlanul engedték a folyókba (nem is lehetett a Dunába fürödni).
    Viszont igaza van mert:
    ~ 1973-1989 között egymilliárd dollár érkezett be Magyarországra.
    ~ 1973-1989 között kifizetett a bábkormány tizenegy milliárd dollár kamatot az egymilliárd dollár után.
    ~ 1989-ben: csődhelyzet, mert összegyűlt húsz milliárd adósság!
    Tehát: kölcsön: 1 milliárd dollár!
    Visszafizetve: 11 milliárd dollár!
    Maradék adósság: 20 milliárd dollár!
    Remek. De hát a szoci csak a mának él, a jövő nem érdekli, az az utódok dolga.
    De még egy kis szoci gazdálkodás:
    ~ 1989-2010 között felvettünk 50 milliárd dollárt.
    ~ 1989-2010 között kifizettünk 150 milliárd dollár kamatot.
    ~ 2010-ben tartoztunk 132 milliárd dollárral, plusz kamataival.
    Igen, volt közben polgári kormány is, ezért az dóssággörbe felívelése néha megtört.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. Katalin szerint:

    Nagyapó! Most mennyivel tartozunk? És mit tudtunk volna fejleszteni – nemcsak a XXI. kerületre gondolok – az EU-s támogatások nélkül, amiből ki tudja mennyit nyúltak le?
    Te úgy vagy hülye, ahogy megszülettél!
    Olvasd el figyelmesen: “2013 január 1-jén jó döntést hozott a második Orbán-kormány a Fidesz-KDNP hathatós támogatásával, amikor a rezsicsökkentésről döntött. Németh Szilárd emlékezetett, az azt megelőző körülbelül negyven évben, minden január 1-jén energia áremelésről szóltak a hírek.”

  7. Nagyapó szerint:

    Katalin! Szép baloldali stílusa van. De:
    – az államadósságnak nézzen utána, talán sikerül
    – Németh azt mondta, hogy “… szóltak a hírek”, nem pedig, hogy “…minden január 1-jén meghallgatta a híreket”. Van némi különbség, csak egy kis szövegértés kell (esetleg nem kell hazudni)!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. jocosaurus szerint:

    Rezsicsökkentés itt, áfaemelés ott. Műszaki cikkek például nálunk a legdrágábbak. A jobb módú országokban jelentősen olcsóbban hozzájuthatnak. Az egyébként sem magas bérek is szépen meg vannak sarcolva, így már biztos a hatás, hogy az emberek ne éljenek olyan nagyon jól. A költségvetésbe több pénz folyik? Amennyi adócsaló van, részben a magas járulékok miatt, ebben sem lennék biztos. A fogyasztást, belső keresletet viszont visszafogja. Az oktatás olyan, hogy aki megteheti, külföldi egyetemre felvételizik (jobb iskolákból 30% körül van már ez az arány). Az igazán tehetségesek kimennek. Így nem is lehet fejlődni, hogy az oktatáspolitika olyan, amilyen. A tankönyvek vackok, az állami propagandát szolgálja. A PISA felmérésekben visszaesünk. Szép kis eredmények. De lehet örülni annak, hogy kisebb a rezsi.

  9. okoska szerint:

    Katalin a nagyon okoska! Hű!

  10. Katalin szerint:

    Nagyapó! Ha szóltak a hírek, valószínű, hogy Németh Szilárd is hallotta 😛

  11. csaba péter szerint:

    Dejó

Itt lehet hozzászólni !