A téli szünetben is kapnak meleg ételt a rászoruló gyerekek

MTI, Kormány.hu, Csepel.info

ingyenes-etkezes-2016-12

A 2017-es költségvetésből 6,67 milliárd forintot különített el a kormány a szünidei étkezés költségeire -fotók: Árvai Károly, Kormány.hu

Idén először a téli szünetben is kapnak meleg ételt a rászoruló gyerekek – közölte Czibere Károly a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, aki a Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnáziumban megtartott sajtótájékoztatón kiemelte: idén január 1-től az önkormányzatoknak kötelező gondoskodniuk nemcsak a nyári, hanem minden iskolai szünetben a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek étkeztetéséről.

A szünidei étkeztetésre 208 ezer gyermek jogosult, ennek költségeire a kormány idén 5,3 milliárd forintot, a 2017-es költségvetésből pedig 6,67 milliárd forintot különített el. Hozzátette: 2010-ben a nyári gyermekétkeztetésre 2,4 milliárd forintot költöttek, ezt a keretet emelték 2017-re közel háromszorosára.

Az államtitkár szerint fontos a gyerekeknek adott étel minősége is, ezért a kormány az egy adagra jutó támogatást, amely 2010-ben 370 forint volt, ettől az évtől 570 forintra emelte.

Czibere Károly rámutatott: a kedvezményes, illetve ingyenes étkeztetés képes “kiszabadítani a gyerekeket a szegénységi csapdából”.

ingyenes-etkezes2-2016-12

E csapda lényege, hogy az a gyerek, aki nem jut elegendő élelemhez, rosszabbul teljesít, így az egymást követő generációk egyre mélyebb szegénységbe süllyednek. “Ahhoz, hogy megállítsuk ezen a lejtőn a szegénységi kockázatnak kitett családokat, biztosítani kell gyermekeiknek az alapvető javakat” – fogalmazott.

Szólt arról is, hogy 2017 januárjában értékelik az idén kibővített szünidei étkeztetés tapasztalatait. Felmérik, hányan vették igénybe a szolgáltatást, és azt is, hogy azok a szülők, akiknek gyerekei jogosultak voltak az ingyenes étkezésre, de nem kérték, miért nem éltek a lehetőséggel.

ingyenes-etkezes3-2016-12

Vas Imre (Fidesz), Ferencváros és Józsefváros országgyűlési képviselője elmondta: Józsefvárosban 4 bölcsődés, 8 óvodás és 145 iskolás korú gyermek kap a téli szünetben meleg ételt az erre kijelölt oktatási intézményekben, míg Ferencvárosban 17 bölcsődés, 18 óvodás és 30 iskolás korú gyermek veszi igénybe a szolgáltatást.

kormany.hu

Egy hozzászólás “A téli szünetben is kapnak meleg ételt a rászoruló gyerekek” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Nagy a mélyszegénység!! Józsefvárosban 72 ezer lakosból 154gyermek, Ferencvárosban 65 ezer lakosból 65 gyermek veszi igénybe az ingyenes étkezést. Szabó Szabolcs, Csepelen, Soroksáron hány gyermek veszi igénybe??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !