Ideiglenesen kihagynak két megállót a 4-es metróból

Index

4-es metró nyomvonala

A legújabb szakértői tervek szerint a Bosnyák téri meghosszabbításon a Hungária körúti és Bosnyák téri állomás az eredeti tervek szerint kiépülne, ugyanakkor a Dózsa György úti és a Róna utcai állomás végleges kiépítésére egy későbbi időszakban kerülne sor. A felszabadult pénzből elkezdenék a 4-es metró budaörsi meghosszabbítását.

A főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén foglalkozott a 4-es metró II. és III. szakaszának megvalósítsával, nyilatkozta az Indexnek Nyáry Krisztián, a hivatal kommunikációs igazgatója. A Baross tér és a Bosnyák tér közötti szakasz 2008-ban kapott környezetvédelmi és vasúthatósági engedélyt, építése az első szakasz befejezése után indulhat.

Szakértők vizsgálják, hogy a II. szakasz műszaki tartalmát úgy módosítsák, hogy a költségek csökkenthetőek legyenek, miközben megkezdhető lenne a Kelenföldi pályaudvar és a Budaörsi virágpiac közötti III. szakasz előkészítése.

Ennek értelmében a Hungária körúti és Bosnyák téri állomás az eredeti tervek szerint kiépülne, ugyanakkor a Dózsa György úti és a Róna utcai állomás végleges kiépítésére egy későbbi időszakban kerülne sor. Ez a változat becslések szerint mintegy 35 százalékkal csökkentheti a költségeket.

A III. szakasz mintegy 2,1 km-es vonalhosszabítást jelentene. Kelenföld és Gazdagrét között mélyvezetésben épülne a metró, míg a budaörsi végállomás kéreg alatt esetleg a felszínen épülne. A szakértői felvetésről nem született döntés, a kabinet további háttérszámítások elvégzésére kérte fel a tervezőket.

A kabinet döntött arról, hogy a III. szakasz előkészítéséhez a Főváros indulni kíván a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán.

Forrás: Index

10 hozzászólás “Ideiglenesen kihagynak két megállót a 4-es metróból” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    A Demszky-Hagyó duó arányaiban nagyobb károkat okoz, mint Gyurcsányék.

  2. Gordon szerint:

    Szükség van rá, hogy kivigyék a virágpiacig a metrót, de mindanyian tudjuk, hogy az ilyen “majd később megcsinájuk” dolgoknak az a vége nálunk, hogy majd 50 év múlva talán elkészül. Lesz egy félkész a funkcióját betölteni nem tudó metrónk, és egy halom adósság. A Szabadság híd pesti hídfőjéhez minek kellett állomást építeni? Ez az igazi pazarlás. Elég lett volna a kálvin térre és a Gellért térre.

    Eszement beruhás ez a kezdetektől fogva.

  3. Jeniszej szerint:

    Nagyon jó helyen van ott, ahol van a csepeliek szempontjából, de még jobb helyen lenne a Petőfi híd pesti hídfőjénél.
    Sőt Makó érintésével Csepelre is jöhetne.
    Jól elkerülve a déli irányból csatlakozó hévjáratokat!

  4. lolka szerint:

    Jó példa a kőrgyürűhid, ott is azt mondták, gyorsan kell majd mellé épitjük (azóta is – talán már kezdik)…20év eltelt!!!! Ásatásoknál tartanak, ha találnak valamit az gebasz.

  5. loastman szerint:

    Nem lehetne “ideiglenesen” kihagyni az egész 4es metrót zuzammen? 😈

  6. Prendick szerint:

    Már megint kampányolás van. Még meg se épült az I. szakasz, de már olyan részletkérdésekről ábrándoznak, amiket úgyse ők fognak eldönteni.
    Megint csak ürügy arra az egész, hogy “szakértői” pénzeket lehessen szétosztani a haveroknak.

  7. én szerint:

    Agyament ez az egész 4-es metró, mint demszky és hagyó.

    Ez olyan, amikor a koldus taxival jár guberálni.

  8. Jani szerint:

    A 3-as metró Káposztásmegyeri része még most sem készült el, pedig már 30 éve építik. De úgylátszik kezdik azt is megunni, mert a felépített kocsiállomást(garázst) lebontják! MO rulez!

  9. miska72 szerint:

    Nem ideiglenesen, hanem VÉGLEGESEN elmehetnétek a p.csába!
    Egy rohadt metrót nem lehet 20 év alatt megépíteni?

  10. vidéki szerint:

    szerintem , az volna a legokosabb ha átgondolnák pontosan, melyik 2,vagy 3 állomást volna még célszerű kihagyni és a felszabadult pénzből elis kezdhetnének egy 5ös vagy 6os vonalat is építeni!!!!!!!!

Itt lehet hozzászólni !