Zökkenőmentesen vette át a HÉV-et a fővárostól a MÁV

MTI

csepeli-hev

Zökkenőmentesen vette át a HÉV-et a fővárostól a MÁV-csoport, a vasúttársaság már rendelkezik a tulajdonosi jogok gyakorlását biztosító szerződésekkel, a BKV Zrt. és a HÉV-ágazat szétválása rendben lezajlott és az utasok sem vettek semmit észre az átállásból az utóbbi két hétben – mondta Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hozzátette: a részvények átruházási procedúrája hosszabb időt vesz igénybe, de néhány hónap alatt lezajlik, és a Budapesti Helyiérdekű Vasút Zrt. (BHÉV) a MÁV-csoport teljes jogú tagjává válik. Az elnök-vezérigazgató szerint a tulajdonosváltás kiváló fejlődési lehetőségeket teremt a BHÉV számára, és kedvező a vasúttársaságnak is, hogy 2017-ben a budapesti elővárosi térségben bejáratott, utasbarát szolgáltatást nyújtó leányvállalattal bővül. A BHÉV évente mintegy 74 millió utast szállít, ugyanakkor a pályák és a járművek nagyon korosak, így szükség lesz azok fejlesztésére.

Feldmann Márton, a BHÉV Zrt. vezérigazgatója hozzátette: a következő években egyelőre az értékcsökkenésnek megfelelő beruházási forrásból gazdálkodik a cég, a pénzből elsősorban a pályasebességet tartják fenn és a menetrendszerű közlekedést. A társaság 98, három kocsiból álló szerelvénnyel látja el feladatait, a járművek átlagéletkora jövőre 42 év lesz, miközben eredetileg 30 évre tervezték azokat.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy a BKV Zrt.-ben már kidolgoztak egy komplex felújítási, beruházási programot, amelynek keretében 10 éven belül valamennyi HÉV vonal állapotjavító korszerűsítése, valamint a szerelvények energiahatékonyabbá és komfortosabbá tétele valósult volna meg mintegy 100 milliárd forintból. Konkrét beruházási tervek azonban még csak rövid távon vannak, mivel ennek finanszírozási forrásairól egyeztetni kell a tulajdonossal és a közszolgáltatás megrendelőjével.

Kérdésre közölte: korábban az elővárosi térségben nyújtott vasúti és közösségi közlekedési szolgáltatásokat a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) rendelte meg a BKV-tól, 2016. november 7-e óta azonban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a magyar állam képviseletében rendeli meg és biztosítja az ehhez szükséges finanszírozást. Az eseményen kapott tájékoztatás szerint a társaság a fővároson kívüli szakaszokon mintegy 2 milliárd forint menetdíjbevétellel és a fővárostól 12,5 milliárd forint évi működési költségtérítésre számít jövőre, ezek együttesen fedezik a BHÉV 2017-re tervezett 14,5 milliárd forintos működési költségét. A BHÉV Zrt. saját tőkéje 18,5 milliárd forint, eszközeinek értéke pedig 20 milliárd forint. A társaság 1200 munkavállalóval dolgozik.

A társaság öt vonalon (H5: Szentendre, H6: Ráckeve, H7: Csepel, H8: Gödöllő, H9: Csömör) végez elővárosi vasúti személyszállítást, a vonalak 40 százaléka Budapesten területén húzódik. A személyszállítási pályahálózat hossza 104 kilométer, amelyen tavaly 79 millióan utaztak. A legtöbb utas a szentendrei vonalon ingázik, amelyen a legforgalmasabb tanítási napon 87 ezren utaztak.

mti

Itt lehet hozzászólni !