Új híd is épülhetne a Margit híd tatarozásának árából

Origo

Elavult kalkulációra alapozva becsülte meg a Margit híd felújításának árát, ráadásul számos árdrágító tényezővel nem számolt a főváros. A szétesőben lévő híd tatarozására két cég jelentkezett, hasonló ajánlattal, de mindkettő majdnem kétszer annyiról szól, mint amennyit a főváros akart a hídra költeni.

Az egyik pályázó szerint növeli a költségeket az is, hogy a főváros későn kapcsolt, így rohanva kell felújítani a hidat. De valószínűleg nem tett jót a költségeknek az sem, hogy a munkához kevesen értenek, így a két pályázó magasabb árral is biztosra mehetett.

Az eredeti Margit híd az elkészült szárnyhíddal (a hídról bővebben itt olvashat)

Megugrott az acél ára, nőtt az infláció, rossz alkupozícióba került a főváros a híd állapota, valamint a felújításra szánt határidő rövidsége miatt – Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester-helyettes az elmúlt napokban ezzel magyarázta, miért szálltak el a Margit híd felújításának várható költségei.

Hagyó csütörtökön az MTI-nek azt mondta: még ezek sem magyarázzák a 20 milliárdon felüli összeget. A politikus azonban nem árulta el, hogy mire gondol. A főváros márciusban, a közbeszerzési pályázat kiírásakor még azzal számolt, hogy 13 milliárdból kijöhet a híd felújítása, a beérkező árajánlatok megismerése után, június elején azonban kiderült, a 28 milliárdot is elérhetik a felújítási költségek.

A felhívásra két pályázat érkezett, az MTI május 28-án azt írta, az egyik ajánlat 21 milliárdról, a másik 22 milliárdról szól. A fővárosi önkormányzat szerint a – a Szabadság hidat felújító és Megyeri hidat építő – Hídépítő Zrt., illetve a Vegyépszer Rt. volt a két jelentkező. A Vegyépszer megkeresésünkre megerősítette, hogy pályáztak, azt is közölték, hogy ők tették a 22 milliárdos ajánlatot. A Hídépítőnél szerdán visszahívást ígértek, de vasárnapig nem telefonáltak. A 21-22 milliárdos ajánlaton felül a költségeket tovább növeli, hogy a végösszegbe be kell kalkulálni a szobrok helyreállítását, az ideiglenes villamosvágány építést, valamint a díszkivilágítást is.

Annyit kérnek, amennyit akarnak

Míg az útépítésnél a közbeszerzési eljárás lenyomja az árat, addig a hidak esetén ennek az ellenkezője jellemző – állította az [origo]-nak a fővárosi önkormányzat egyik munkatársa, aki azonban csak név nélkül vállalta nyilatkozatát. Hídépítéssel csak kevés vállalkozó foglalkozik, így gyakorlatilag akkora összeget kérnek, amennyit akarnak – fogalmazott. Forrásunk szerint külföldi cégek azért nem jelentkeztek a nemzetközi pályázatra, mert nem új híd építéséről van szó, így a munkát csak helyben, magyar alvállalkozókkal lehetett volna elvégeztetni.

A Vegyépszer az [origo]-nak tagadta a főváros azon állítását, hogy az ajánlati árak túl magasak lennének. Havainé Mally Eszter vállalkozási igazgató szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben egyetlen építőipari cég sem engedheti meg magának, hogy indokolatlanul nagyobb összeget mondjon, mint amit az elvégzendő munka igényelne. Ezzel ugyanis azt kockáztatnák, hogy a közbeszerzési eljárás eredménytelen lesz, így pedig nagy összegű megbízástól esnek el.

Havainé szerint az ajánlati ár kidolgozásánál kalkulálni kellett több költségnövelő tényezővel. Csak a rekonstrukció megkezdése, a híd állapotának felmérése után lehet majd megmondani, hogy milyen műszaki megoldásokra lesz majd szükség. Növeli a költségeket az is, hogy nagyon feszített tempóban kell majd dolgozni. A híd felújítása tervek szerint július 20-án kezdődik, 2010 augusztusában fejeződik be. Miközben a Szabadság híd felújítása két évig folyt a lezárt hídon, addig a Margit hidat időszakos forgalom – többek között ideiglenes pályát kell építeni a villamosoknak – mellett kéne felújítani.

A fővárosi önkormányzat eredetileg azt tervezte, hogy már 2008. második felében elkezdik a munkát – de mindenképpen meg akarták várni a Megyeri híd felpítését, illetve a Szabadság híd felújítását -, az engedélyezési problémák miatt azonban csúszott a határidő. Az beruházást pedig 2010-ig be kell fejezni, hogy fel tudják használni az EU-tól az erre a célra kapott 6 milliárd forintot.

Most pontosabban számolna a főváros

A Vegyépszer vállalkozási igazgatója szerint a 13 milliárdos költségbecslést a főváros valószínűleg a pályázat kiírása előtt készítette, amikor még nem állt rendelkezésre minden felújítással kapcsolatos terv, így nem tudta a pontos árat jól megbecsülni. A felújítási költségek becslését 2008 májusában készítette el a Fővárosi Mérnöki Tervező (Főmterv) Zrt. Németh Tamás, a cég munkatársa az [origo]-nak azt mondta, több oka is van, hogy miért nagy a különbség a tervezői becslés és a vállalkozói ajánlat között. Ezek közé sorolta a gazdasági válság okozta drágulásokat, a vállalkozók olyan sajátos szempontjait, amelyeket a Főmterv nem tudott előre bekalkulálni, illetve azt, hogy kevés hídépítéssel foglalkozó cég van, így Németh szerint korlátozott a versenyhelyzet.

A Főmterv munkatársa szerint, ha most készülne az árkalkuláció, akkor az valószínűleg jóval meghaladná a korábban becsült összeget. Jelenleg ugyanis több tényezőt tudnának figyelmebe venni – például a gazdasági válság árfelhajtó hatásait -, azt azonban továbbra se tudnák megbecsülni, milyen szempontokat mérlegelnek az egyes vállalkozók az árajánlatuknál.

A Vegyépszer és a Hídépítő árajánlata más hídépítő beruházásokkal összehasonlítva is magasnak tűnik, bár ezeket a munkákat nem lehet pontosan összehasonlítani. A 333 méter hosszú Szabadság híd felújítása összesen 5,6 milliárdba került. Ez alapján számolva a 607 méteres Margit híd felújítása 10 milliárd forintra jönne ki. Igaz, a Margit jóval szélesebb, mint a Szabadság híd. A Megyeri híd hossza 1861 méter és 63 milliárd forintba került, tehát méterenként 34 millió forintért épült. Ha ezzel az árral számolunk, akkor 20,5 milliárd forint lenne a Margit hídra szánt összeg. A Margit hidat azonban nem újonnan kell felhúzni, mivel műemlékről van szó, ez nyilván egyes esetekben okozhat pluszköltségeket.

Egy, az [origo] által megkérdezett, jelentős referenciákkal rendelkező, több nagyszabású közbeszerzési eljáráson nyertes építőipari cég név nélkül nyilatkozó munkatársa azt mondta: a rövid határidő, illetve a forgalom biztosítása valóban nagyon megdobja az árat, ezt szerinte a főváros valószínűleg rosszul kalkulálta. “Ennek ellenére a két cég ceruzája vastagon fogott, mivel kevés vállalkozó alkalmas a munkára, biztosak lehettek benne, közülük nyer valamelyikük” – tette hozzá.

A csapdahelyzetbe került fővárosnak június 25-ig kell döntenie, elhalasztja-e a beruházást, vagy kitalálja, honnan teremt elő 25 milliárdot. Mivel a főváros további hitelt már nem tud felvenni, a költségvetésében nincs komoly tartalék, csak a korábban betervezett projektek elhalasztásával tudna pénzhez jutni. Az MTI szerint az 1-es, 3-as villamos meghosszabbításának, az M5-ös Ipacsfa közút- és a kerékpárút-építések elhalasztásával tudna forráshoz jutni a főváros. A pluszforrások előteremtéséhez segítséget kértek a kormánytól is, az MTI szerint Molnár Csaba kancelláriaminiszter csütörtökön megígérte, megvizsgálják a főváros kérését.

Bőhm András SZDSZ-es önkormányzati képviselő szerint a pluszforrás megtalálása mellett mindenképpen vizsgálni kell, hogy az előzetes kalkuláció volt-e rossz, vagy pedig az ajánlattevők árazták fel munkát.

Mit csinálnak a híddal?

A híd a felújítás után a tervek szerint három méterrel szélesebb lesz. Az északi oldalon az úttesttől és a járdától elválasztva kétirányú kerékpárút épül. A két villamosvágány közé kerül a felső vezetéket tartó oszlopsor. A gyalogosok aluljárók nélkül juthatnak a körutakra. A szigetnél viszont nem marad meg az aluljáró.

Hídtörténelem

A IV. Béla leányának nevét viselő híd építését a Lánchíd túlterheltsége miatt rendelte el 1870-ben az Országgyűlés. A nemzetközi tervpályázat után Ernest Gouin francia mérnököt bízták meg a híd tervezésével, a kivitelezést a francia Societé de Construction de Batignoles cég kapta meg. A 607,12 méter hosszú, 16,84 méter széles híd 1872-1876 közt épült, ötmillió forintos költséggel. 1879-től lóvasút közlekedett a hídon, ezt váltotta fel 1894-ben a villamosközlekedés. 1944. november 4-én a németek által aláaknázott híd pesti oldala a szombati csúcsforgalomban, valószínűleg gondatlanság miatt felrobbant. Az áldozatok számát hatszázra becsülték. A híd megmaradt budai részét a visszavonuló német csapatok 1945. január 18-án robbantották fel. A hidat 1948. augusztusában építették újjá, utoljára pedig 1975-78 között újították fel.

Forrás: Origo

12 hozzászólás “Új híd is épülhetne a Margit híd tatarozásának árából” bejegyzésre

  1. Prendick szerint:

    /
    Ide írnék egy “közérdekű”, bár a témától teljesen független közleményt. Úgy néz ki, hogy ez a téma nem fog olyan nagyon pörögni, talán elfér.

    Fájdalommal teljes együttérzéssel tájékoztatom “rajongóim” széles táborát, hogy aggódásuk a megélhetésem miatt meghallgatásra talált a fensőbb szférák részéről és eljött az az idő, amikor anyagi fedezetet szoktam teremteni arra, hogy napjaimat velük tölthessem. Nem lesz hosszú, de jövedelmező.

    Ezáltal biztosítani tudom, hogy kb. egy hétig zavarmentesen értekezhessék bárki, akit a jelenlétem árnyékba borított. Kis szerencsével még két hét is lehet, de nem akarok senkit hiú reményekkel áltatni.
    Na emberek, most ki lehet bontakozni. 😉
    /

  2. ? szerint:

    azért valami más néven biztos itt leszel velünk, ne tagadd 😉

  3. Prendick szerint:

    Szerinted eddig szükségem volt más névre? Alig hinném. Elég jól felismerhető a stílusom. Igaz, tudnék bármilyen figurát hozni, de ahhoz kicsi a közönség. 🙂
    Egyébként halál könnyű kimutatni. Egy éve fix ip-vel járok be. Kérjetek megerősítést admintól, ha aggódtok. Legfeljebb mint Nagy Testvérre gondolhattok rám, aki mindent lát. De nem lesz időm.

    /Muszáj volt szólni, mert néhányan nagyon nehezményeztek a minap és vagyok olyan áldott jó lélek, hogy senkit ne hagyjak kétségek között./

    Úgyhogy éjféltől mindenki megnyugodhat, írhat amit akar és nem kell behúznia a nyakát. Addig mindenki mondja el gyorsan, amit még el akar. Csak a meccsek alatt ne, mert akkor elfoglalt vagyok. 🙂

  4. miska72 szerint:

    OK. 😉

  5. Kovács Ernő szerint:

    Újabb videók lettek feltöltve a megemlékezésről!

  6. kontrolcé + kontrolvé szerint:

    Németország leghosszabb hídját avatták fel 2007-ben, ami az észak-német Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományt köti össze az idegenforgalmáról nevezetes, Balti-tengeri Rügen-szigetével.

    Tény #1: A német híd 4200 méter, a Megyeri híd 1861 méter, a Margit híd pedig 660 méter hosszú.

    Tény #2: A német hidat két év alatt húzták fel, a Megyeri hidat szintén 2 év alatt építették meg, a Margit hidat pedig a tervek szerint 14 hónap alatt újítják fel.

    Tény #3: A német híd 125 millió euróba (33 milliárd forintba), a Megyeri híd 63 milliárd forintba került, a Margit híd felújítása pedig 20 milliárd forintba fog kerülni.

    Tény #4: A németek 7,8 millió forintért építettek 1 méter hidat, a Megyeri hidnál ez 33,8 millió, vagyis négyszeres áron húzták fel. Nem 20%-kal drágábban, hanem 400%-kal drágábban. A Margit felújítása pedig 30 millióba fog kerülni méterenként.

    Vagyis a németek negyedannyiért építettek egy vadonatúj hidat, mint amennyiért itthon építenek vagy felújítanak egyet ….

    Teljes cikk: http://vastagbor.blog.hu/2009/05/29/egy_picit_drgabb_lesz

  7. Gordon szerint:

    Ez a rész “tetszik” a fenti linken található írásból:

    “20 milliárdba pedig számoljuk bele azt a 20%-os korrupciót, ami minden közbeszerzésnél jelen van. Eleve miért csak kettő pályázat van? Nem kell a biztos, 1,5 éves munka, így a válság közepén? Mi van, ha összejátszott a két cég?
    “Te pályázol 25-tel, én 20-al, én leszek a “legolcsóbb”, 20%-ot visszacsorgatok, 10 milliárdból kihozom az egészet, a következő tenderen meg fordítva csináljuk, benne vagy?”

    Demszkyland birodalmában minden elképzelhető, és annak ellenkezője is. Elvégre az SZDSZ-nél tudják, a 8 bő esztendő 2010 tavaszán megszakad, a fővárosban is elesnek a liberális csapatok 2010 őszén az önkormányzati választásokon, egy parlamenten kívüli pártocska pedig nem tudja elintézni, hogy a 13 milliárdos felújítás 20 milliárdba kerüljön, azzal indokolva, hogy felment az acél világpiaci ár, drágábbak a hitelek, nő az ÁFA és meg az infláció ….

    Amúgy az acél ára akkorát zuhant tavaly, hogy még most sem érte el a két évvel ezelőtti szintet. Az 5%-os ÁFA-emelés pedig az eredeti 13 milliárdot a kegyetlenül nagy 650 milliós tétellel drágította volna. Akkor csak a drága hitel lehet az oka. Igaz, az euró már nem 317 forint, hanem csak 285, a svájci frank is csak 188 forint…”

  8. Gordon szerint:

    Mondjuk a német híd ronda, de ez egy dolog.

  9. Papi szerint:

    Kétt dolgot jegyeznék meg:
    1) Senkit nem érdekel Prendick itt vagy nem itt léte!!!!
    2) Gordon! szerintem a 20% kevés lessz az 40% is. Gondoljatok a METRO -ra.
    Minden esetre szégyen, hogy nálunk ez így történhet nálunk és mindezt büntetlenűl. (De már csakegy szűk év!!!)
    Szebb jővőt!

  10. Jeniszej szerint:

    Nem hiszem el, hogy ilyen szegényes a szakember gárdával rendelkezünk, hogy egy piti híd felújítási munkához naprakész kalkulációval nem tudnak előállni. Talán a napi korrupciót nem tudják betáplálni a sok kiváló számítógépes programokba? Ez szégyen, – már ami a korrupciót illeti.

  11. Papi szerint:

    Jeniszej!
    Nem a szakember gárdával van baj hanem a korrupt velejéig romlott vezetőkkel!

Itt lehet hozzászólni !