Csepel.jobbik.hu
This entry was posted on 2009. június 3. szerda at 10:05 and is filed under Csepel, Pártok, Történelem. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.
http://www.kommentalok.comze.com/news.php?readmore=104
Kedves Kovács Ernő!
Köszönjük szépen. Százszor is megnéztem már, százszor is könnyeket csal a szemembe.
Tisztelt Kovács Ernő!
Köszi. Király volt!! 🙂 🙂 🙂 🙂
Szeb jövőt.
Röhej..
Kedves Kovács Ernő!
Áldja meg az Isten! Győzni fogunk. Le a bitangokkal és könyörtelen elszámoltatást!!!
Röhej.. Mármint az, hogy a fenti linkemet az adminnak előbb meg kell nézni, mielőtt megjelenik..
Holnap képek, videók a végleges honlapomon!!!!!
Papasa: cenzúra van, nem tudtad?
Csak egy kérdés (lehet hogy kettő)!
Fizet a Jobbik a csepel.infónak a politikai reklámjaiért, vagy nekik ez ingyen jár?
Más pártok is hirdethetnek, vagy csak a fidesz, meg ez a protofasiszta pártcsíra?
Csak egy válasz (lehet, hogy kettő):
http://csepel.info/?p=2032
Az MSZP programjáról is hírt adtunk, amikor időben értesültünk róla. Ön szerint az MSZP fizetett érte, vagy nekik ez ingyen járt?
Más pártok is hirdethetnek, nem csak a Fidesz meg az a posztkommunista pártcsíra.
Utóbbi jellemzést csak a hasonlatosság kedvéért tettük hozzá. 😉
Egyik pártról sem beszélünk pártcsíra-ként.
Olyan szépeket mondtok, hogy könnybelábad a szemem. 🙂
Posztkommunista, protofasiszta, meg trappista. Az a legbüdösebb a három közül. /by Hofi :)/
Különben a csíráról eszembe jutott az egyik kedvenc könyvemből egy hasonlat. Kissé módosítva ismertetem. Bár kissé ordenáré, remélem befér:
“Politika=Sok kis sperma tör előre, de csak egy kormányozhat, és az a legnagyobb g.ci lesz.”
Admin:
Mondd meg légyszíves, az előző linkemben mi olyan volt, ami nem jelenhet meg itt? Pláne, hogy kapcsolódik a témához!
Cenzúra ez, keményen!
“A Magyarok Világszövetségének petíciója a trianoni és a párizsi diktátumok fölülvizsgálatáért
Petíció a trianoni és a párizsi béke fölülvizsgálatára
2009. június 3-án sajtótájékoztató keretében hozták nyilvánosságra azt a petíciót, amellyel a Magyarok Világszövetsége, mint az egyetemes magyar népet megtestesítő Magyarok Világkongresszusa állandó ügyvivő testülete, a magyar népet mélységesen igazságtalanul, és máig hatóan sújtó trianoni és párizsi béke fölülvizsgálatát kéri. A petíció címe: Igazságot Európának! – A magyar kérdés rendezése nem tűr halasztást.
A petíciót a Magyarok Világszövetsége eljuttatja az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa tagjainak, valamint a trianoni és párizsi béke aláíróinak. A Magyarok Világszövetsége bízik abban, hogy a ma nyilvánosságra kerülő petíció alakítja a magyar és az európai politikum viszonyulását, hiszen az Igazságot Magyarországnak! – ma egyet jelent az Igazságot Európának! felhívással.”
A petíció olvasható a kurucon. Érdekes, hogy máshol nem nagyon.. Itt meg kicenzúrázzák..
Nem a hírrel van a baj. Neonáci honlapra utaló linket moderál a rendszer. A “kuruc”-ot (nemcsak) mi annak tartjuk.
Az SZDSZ, az MSZP és ti. Így hármasban.
A társasághoz gratulálok.
Prendick, inkább nem idéznénk a saját hozzászólásaidból a kuruccal kapcsolatban.
De lécci, idézzetek.
Ugyanis én nem szeretem a kurucot, de a bigottan neonácizó cenzorokat még annyira sem.
Ugyanis, veletek ellentétben, én tisztelem annyira az embereket, hogy rájuk bízzam annak az eldöntését, hogy egy-egy nézetet hova sorolnak. Nem kell helyettük gondolkodni.
Persze ebben a fideszes közegben ez teljességgel felfoghatatlan dolog, ezt a hozzászólásokon is látom.
Nehogy már ne tudjuk eldönteni, hogy a kuruc neonáci szellemiségű-e vagy sem. Szerintem ehhez nem kell semmi különösebb speciális előképzettség.
Öreg halász, ezt vegyem elszólásnak? 😉
Egyébként ehhez is kéne némi előképzettség. Például ha valóban ismernéd a “náci” ideológiát, tudnád hogy az általad neonácinak nevezettek nézetei és az között nagyjából annyi a hasonlóság, mint a filozófia és a viziló fia között.
De hát nem ismered. Így marad a több évtizedes /elismerem, kiválóan kidolgozott/ komcsi propaganda hatása.
Nem vázolom a különbséget, mert múltkor már azt is cenzúráztátok, amikor teljes politikai korrektséggel elmagyaráztam, hogy mit jelent a “holokauszt tagadás” kifejezés.
Igaz, ennyi erővel egy rakás emeszpés sültprolinak is magyarázhattam volna, a reakcióban semmi különbség nem volt.
Most sem lenne.
Nem elszólás volt, mindig is ez volt a véleményem, és nem csak nekem, és eddig sem rejtegettem ezt a véleményemet.
Ha igazad lenne, és a “komcsi propaganda” hatása alatt állnék, akkor talán komcsi is lennék, és nem azt mondanám, hogy neonáci, hanem azt, hogy fasiszta. A Kádár-rendszerben ugyanis olyannyira elmostak minden határt, hogy fogalmuk nem volt mi a különbség a nácik és a fasiszták között. Akkor az is fasiszta lehetett, aki nem értett egyet az MSZMP katuális véleményével vagy Erdélyről mert beszélni.
Prendick, ne gondold, hogy te tojtad a bölcsek kövét. Tévedsz, ha azt hiszed, hogy lehetetlen megmondani, hogy egy honlap neonáci szellemiségű-e. Meg lehet mondani, és a kuruc az.
“Tévedsz, ha azt hiszed, hogy lehetetlen megmondani, hogy egy honlap neonáci szellemiségű-e. Meg lehet mondani, és a kuruc az.”
Hehe, de egyszerűek vagytok, emberkék. Anno sokat csevegtem liberálisokkal, akik ugyanezzel a szilárd meggyőződéssel neonácizták a Hír TV-t.
Mert ők meg tudják állapítani, vita nincs.
Olyanok vagytok, mint az egyszeri emberek a buszon, amikor hirtelen büdös lesz. Mindenki meg van győződve, hogy a mellette álló fingott. 🙂
Öreg halász, admin helyett nyilatkoztál, ráadásul ugyanabban a fejedelmi többesben. Vajh’, mi ez, ha nem elszólás? 😉
Kedves Prendick!
Ezt szeretettel küldöm Neked és minden magyar embernek:
http://csepel.jobbik.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=296:nemzeti-erzelm-motorosok-es-csepeli-jobbik-koezoes-kampanya&catid=35:alapszervezet&Itemid=7
Talán van, aki még nem látta.
@ Prendick: én azt gondolom, hogy helye van bizonyos korlátoknak a normális életben. Ha egy rádióban a keresztények kiírtására buzdítanak, akkor annak legyen következménye. És ne bízzák a hallgatókra, hogy majd eldöntik, hogy hülyeség-e. Ha egy honlapon gyerekpornó tartalom van, akkor annak legyen következménye, és ne bízzák az emberekre, hogy megnézik-e, vagy sem. Ez mind lehet cenzúra, ha azt vesszük, hiszen korlátoz minket a szabad(os)ságunkban.
Tudod az a baj, hogy a társadalomban döbbenetesen sok idióta van. És ők nem tudnak mérlegelni, hogy mi számít hülyeségnek, mi nem. Ha olyan videók vannak valahol, ahol embereket gyilkolásznak, akkor lehet hogy valaki előbb-utóbb bekattan. Ettől akar megvédeni a korlát.
Persze a korlát helyéről lehet vitatkozni, de alapból elkezdeni orditozni, hogy “nimmá, engem itt korlátozni akarnak”, hát az “nem okos dolog” -a 3 éves unokahúgom után szabadon. 🙂
Ezt most senkinek a védelmében/támadására nem írtam, csak leírtam a véleményemet a fene nagy cenzúráról.
A kurucról pedig annyit, hogy ők megpróbálják a fene nagy korlátlanságot, ami egy érdekes kísérlet, és páratlan a hazai médiapiacon. Ahogy a szlogenjük mondja: “korlátlanul Magyar”. Persze azért a jogot fenntartják maguknak, hogy eldöntsék, hogy mi a magyar, és mi nem eléggé az. És innentől ők ugyanolyan cenzorok, csak más szempontok alapján működnek. Megalakulásuk óta “túszul ejtették” a szélső jobboldalnak nevezett területet, azóta ők döntik el, hogy jó vagy, vagy rossz vagy. És már volt egy-két alak akit “kicsináltak”, mert nem tetszett nekik (az most más kérdés, hogy jogosan vagy jogtalanul nem tetszett nekik).
Szila, köszönöm!!!
Csumpika, arra vannak a _törvények_, hogy megszabják a határt. Más ne szabjon, csak az, akit erre felhatalmaztam a társadalom részeként.
Ebben nincs benne az, hogy bárkitől is el kéne tűrnöm, hogy ad hoc korlátozásokban részesítsen. A legkevesebb, hogy szembesítsem azzal, hogy szólásszabadságról szaval és cenzúrát művel.
Erre nincs mentség.
És nem hiszem, hogy videóktól gyilkolnak. Ha valakinek egyébként is hajlama van rá, hogy megkattanjon, az megkattan magától is. Ezért felesleges globális tiltás alá tenni valamit.
A kurucról meg elég sokszor írtam, hogy görény hely. De egész egyszerűen tény, hogy sok olyan dolog jelenik meg ott, ami egyszerűen nem. Mert sok infóval egyszerűen nincs hova menni. Biztos, hogy ez vadmagyar nimbuszuk egyszer megszűnik, de addig sok infó csak ott lelhető fel és az oldal tagadása azok tagadását jelenti.
Ezt nem értik meg itt adminék, csak óbégatják, hogy “neonáci, neonáci”.
Az csak hab a tortán, hogy szemlátomást fogalmuk sincs, igazából mit is jelent.
A többivel teljesen egyetértek.
@ Prendick: “arra vannak a _törvények_, hogy megszabják a határt. Más ne szabjon, csak az, akit erre felhatalmaztam a társadalom részeként.
Ebben nincs benne az, hogy bárkitől is el kéne tűrnöm, hogy ad hoc korlátozásokban részesítsen. A legkevesebb, hogy szembesítsem azzal, hogy szólásszabadságról szaval és cenzúrát művel.
Erre nincs mentség”
Szerintem meg JELEN ESETBEN van. Ugyanis van különbség egy újság (akár onleány, akár írott) és egy blog között. A blog valakinek a személyes tulajdona, azt csinál amit akar. Itt ez egy hírblog, ami vagy személyesen a Fideszé, vagy valakié, aki nagyon közel áll hozzá. Ezt csak a vak nem látja. Ettől még törekedhetnek középre a hírek kiválasztásával, megjelenítésével, kommentálásával. Nekem sok esetben szimpatikus is, ahogy ezt csinálják. Ezért is vagyok itt. Viszont nem is várom azt el, hogy pártfüggetlenül csinálják. Ahogy az mszp.hu-n is csak egy nagyot nevettem Szili bukása után, és nem álltam neki verni a tamtamot, hogy miért nem objektíven írnak róla. Itt sem állok neki hőbörögni, hogy miért nem írnak mittudomén az Orbán-bányákról.
Nem vagyunk hülyék, tudjuk jól hogy bizonyos híreket hol tudunk megszerezni. Tök igazad volt, hogy egy csomó hír csak a kurucon jelent meg idehaza. Csak és kizárólag ezért olvastam őket. Aztán mikor elértek egy olyan arányt a mocskolódás/rejtett hírek párosban, ami már zavart, akkor úgy döntöttem, hogy inkább nincs szükségem azokra a hírekre. Erről a hírblogról meg tudom, hogy szeretett Csepelemről (mindenféle pejoratív jelentés nélkül értendő!!!) olyan híreket fogok tudni olvasni, amelyeket a csepel.hu-n soha, ezért aztán ide jövök, ha kiváncsi vagyok rájuk. De tudomásul veszem, hogy én itt vendég vagyok és nem házigazda, és nem én diktálom a házszabályokat. Egyébként eleinte nagyon amatőrnek tartottam az egészet, de azért lassacskán sokat fejlődött a színvonal is. Azt is szeretem, hogy majdnem mindig találni egy-két értelmes arcot, akivel lehet vitatkozni, vagy egyetérteni. Mint most is.
Viszont ami nálam kiveri a biztosítékot az az, hogy a “kelemen annácska kirúzsozta a száját tegnap” jellegű cikkeket lehet kommentelni az indexen, de egyetlen komolyabb cikket sem. no nálam az az igazi cenzúra. mert az még álságos is. Itt legalább leírhatod, ha szerinted egy barom cenzúrázó bagázs csinálja a honlapot, ott még azt sem.
szép napot!
Csumpika!
Szerintem Veled is ugyanaz a helyzet, hogy úgymond ki vagy éhezve értelmes szavakra, beszélgetésre, beszélgető partnerekre. És igazad van, mert itt valóban rá lehet lelni néhányra. Sőt! Az az igazság, hogy ami itt néhány hónapja zavart, irritált, már az is kifejezetten jó hatással van rám, szórakoztat időnként.
Csumpika!
Akkor hátulról mennék előre. Az Index a legundorítóbb képződménye a hazai netnek. Tudod, nekem ott négyjegyű regszámom van. Az is csak azért nem kétjegyű, mert sokáig nem akartam átmenni a regisztráció nélküli Olvirról az időközben elkészült klasszikus fórumra. Ismerem az egész bagázst Wágner urastól. Még PFT-kre is jártam sokat.
Mára annyira gusztustalan hely lett, hogy évek óta a közelébe sem megyek.
Gondolom feltűnt már, hogy nagyobb fórumrutinom van, mint itt bárkinek. Ez általában meglátszik. A fórumos hozzászólásaim száma a hazai net tizenéve alatt szerintem már jócskán ütögeti a százezret. Mégis itt bóklászom ezen a kis portálon, mert kedvelem.
Ezért nem szeretem, ha hülyét csinálnak magukból. Kár volt elrontani egy ilyen ostobasággal.
Már az előbbi hozzászólásomba be akartam írni a klasszikus “mienk ez a hely, mi alakítjuk a szabályait” ellenérvre a választ, de inkább borítékoltam, mert tudtam, hogy úgyis megkapom. /Hja, a rutin. :)/
Ez jelen esetben féligazság. Mert valóban az övék a hely, ez nem vitás. De az övék volt az a nézet is, hogy ez legyen a Csepel Újság és más ronggyá cenzúrázott helyek ellenpólusa.
Erre elveszik a szűzességét egy ilyen buta otrombasággal.
Mert miről is van szó? Tilos _linkelni_ a kurucot, mert hogy az “neonáci”. Hátha megfertőzi ezt a két tucat látogatót és legfeljebb száz olvasót, ha véletlenül odakattint. Holott az idelátogatók döntő többsége már a linkről tudja hova mutat és eldöntheti maga, hogy akarja, avagy sem. Jó harmaduk szerintem már úgy jön ide, hogy ott olvasta is.
Tehát mi történik? Meg akarják védeni azt a max tíz embert, aki még sose látott kurucot.
Ezért a pitiáner dologért kell bevezetni a cenzúrát egy cenzúramentesnek hirdetett helyen és prostituálni az induláskor lefektetett szép nézeteket…
Szinte felfoghatatlan.
Mert mik lehetnek az okok?
1) Annyira bigottan ostobák, hogy nem fogják fel, mit csináltak.
2) Nem egészen önállóak és utasítást kaptak.
3) Szándékosan szigorítják a képviselhető nézetek körét.
Egyik sem jó és mindhárom azt jelzi, hogy a csepel.info elkezdett lerohadni.
Ezt meg nem szeretném, azért izélgetem őket. Hátha van egy negyedik variáció, miszerint tévedtek. És tán nem lesznek olyan böszmék, hogy ehhez a tévedéshez körömszakadtáig ragaszkodjanak.
Mert hát ha annyira nem tetszik a kuruc némely írása, anélkül is ki lehet szelektálni, hogy belenéznének. Mert vagy a reakciók tartalma, vagy akár a reakciók hiánya elegendően mutatja, hogy miről van szó. Mondjuk ész az kell hozzá.
Kiváncsi vagyok, hogy van-e?
@ Prendick: azt messzíről kiszúrtam, hogy rutinos fórumozó vagy, bár én messze nem vagyok olyan aktív. Azért én is sok fórumot olvasok. Viszont szerintem van egy 4. lehetőség is, vagy ha azt a tévedésnek “foglaltad le”, akkor egy ötödik. Mivel folyamatosan össze akarják mosni a szélsőjobbot meg a fideszt, ők meg nagyon nem szeretnék ezt a látszatot, ezért lehet hogy külön ügyelnek arra, hogy a széljobb portálokat ne is lehessen linkelni.
ez most kicsit off lesz, de így talán könnyebb a megértés: a mainstream média ugyanis ritka köcsög tud ám lenni.
Anno a kurucon megcsinálták, hogy a spiró-féle jönnek a szarból a mélymagyarok remekműben a magyar szavakat kicserélték zsidóra. ebből nagy balhét csináltak a másik oldalon, hogy micsoda antiszemita írások jelentek ott meg, de persze nem linkelve, hanem idézve. mert akkor még kiderült volna, hogy mi a pálya.
Szóval szerintem az is egy opció, hogy azt akarják elkerülni, hogy valami “komolyabb” helyen leírhassák: “az amúgy fideszes portálon egyébként rendszeresen jelennek meg a közismerten szélsőséges kurucról származó idézetek.” És számomra azért is tűnik lehetségesnek ez az opció, mert mostanában a fidesz kommunikációja meglehetősen igyekszik elkerülni a szélsősége(se)ket.
Ha így is van, nem szeretném ezt minősíteni se pro se kontra. (Védjék meg magukat ők, ha tudják/akarják. :))
Viszont értékelem, ha harcolsz a csepel.info színvonalának megtartásáért/emeléséért. De ha leírod, hogy szerintem ez ezért és ezért nem egyeztethető össze az induláskori nézetekkel, akkor többre mész, mint a választott módszereddel.
hajrá csepel.info!
Izé, nem világos előttem, hogy melyik az én “választott módszerm”?
Mert pontosan leírtam, hogy miért nem jó a megoldás. Elég sok variációban.
Nos, kétségtelen, hogy rémisztően tenyérbemászó a virágos stílusom, de ez is a teszt része. Egyrészt felkelti a figyelmet, másrészt feltérképezi a vitapartner értelmi képességeit azon a módon, miszerint úgy látszik a válaszán a világos és sötét foltok összessége, mint egy topográfiai képen.
Vagyis ha elég eszes, átlép az önkéntelen ellenkezésre sarkalló, provokativ formán és felfedezi a tartalmat. Nem tudok enélkül a szűrő nélkül létezni, mert másból sem állna a fórumozás, mint egyenként magyarázgatni mindent, mindenkinek a saját szintjén. De én nem vagyok pedagógus, ez meg nem az osztályom. 😉
Mondjuk az is igaz, hogy tisztában vagyok vele, hogy a szerkesztők nem igazán osztják a kifejtett nézeteimet, sőt a rokonszenvük sem azzal a baráti tekintettel fordul felém, ami a tartós barátság alapja lehetne.
Mondjuk ki nyíltan, rühellnek, mintha valami gusztustalan dolog lennék, amit egy kutya hozott be egy lapos kő alól. 🙂
Amúgy, Piszkos Fred módjára, felhasználhattam volna ezt az ellenszenvet. Mivel ismertek a nézeteim a kurucról /lesujtóak/, mi sem lett volna egszerűbb, mint addig örömködni és rivalogni, amig a puszta undortól elgondolkodtak volna azon, hogy más megoldást keressenek.
De kissé tisztességtelennek éreztem a trükköt. 😉
Megértem, persze, amit mondtál a politikai jellegről. Teljesen világos volt eddig is, hogy elkapták ők is az elhatárolódási láz vírusát.
De én nagyon utálom azt a fajta opportunizmust. Ebben látom a gyökerét annak, hogy világszerte, a komcsikat megszégyenítő módon korlátozzák a gondolatok szabad kifejtését.
Világméretekben nem tudok mit tenni, de itt használhatok pedagógiai metódusokat.
Tanulják szépen meg, hogy a megalkuvás egyáltalán nem a könnyebbik út, bármennyire annak látszik. Tehát gondoskodom a mindennapi betevő vöröshangyabolyról, amit karosszék helyett használhatnak.
Mert egy dolog tökéletesen biztos. Ha senki más nem is, ők a technikai szükségszerűség okán, kénytelenek minden hozzászólásomat elolvasni, amivel biztosítom a megfelelő fogcsikorgatás adagot.
Lehet, hogy túl durva vagyok, az is lehet, hogy végül megunnak és kiszorítanak, de elfelejteni nem fognak egy darabig. Aztán már az is eredmény, ha egy ideig, ha megint megpróbálnak az eltúlzott politikai korrektség bűnébe esni, kicsit összerezzennek és körbenéznek, hogy nincs-e ott valaki a fajtámból.
Ez is egy küldetés, megmondták a hangok is. 😀
( ha egy ideig/hogy egy ideig )
/Álmos vagyok, vagy mi? Biztos van még hiba, elnézést./
Annyit tennék hozzá, hogy a link egy cikkre mutatott, nem a kuruc főoldalára. Erről a hírről itt nem jelent meg semmi. Azzal, hogy kicenzúrázta, nem a kurucot bojkottálta, hanem a hírt, ami a lényeg lenne itt..
Mellesleg, azóta se jelent meg róla semmi, hogy az ENSZ BT elé tártak egy trianoni petíciót..
Apponyi Albert trianoni védőbeszéde
Igen tisztelt Elnök úr, Uraim!
Engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem, hogy alkalmat adtak nekünk álláspontunk kifejtésére. Tulajdonképpen szóbeli tárgyalást kívántam, mert nézetem szerint ez az egyedüli eszköz, amely bennünket a megértéshez és az elõttünk fekvõ szövevényes kérdések helyes megismeréséhez vezethet. A Legfelsõbb Tanács azonban akaratát más irányban már megállapította, így meg kell ez elõtt hajolnom. Elfogadom tehát az elém állított helyzetet és hogy idejüket túlságosan igénybe ne vegyem, egyenesen a tárgyra térek.
A mi szemünkben a tegnapot a mai naptól a békefeltételek hivatalos megismerése választja el. Érzem a felelõsség roppant súlyát, amely reám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részérõl a békefeltételeket illetõleg az elsõ szót kimondom. Nem tétovázom azonban és nyíltan kijelentem, hogy a békefeltételek, úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítás nélkül elfogadhatatlanok. Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.
Szerencsére még nem tartunk ilyen messze. Önök felszólítottak bennünket, hogy tegyük meg észrevételeinket. Ezek közül bátrak voltunk már egynéhányat a békefeltételek átvétele elõtt átnyújtani. Meg vagyunk gyõzõdve róla, hogy Önök a már átnyújtott és a jövõben átnyújtandó megjegyzéseinket a viszonyok nehézsége által követelt komolysággal és lelkiismeretességgel fogják áttanulmányozni. Reméljük tehát, hogy meg fogjuk gyõzni Önöket. Reméljük ezt annál is inkább, mert nem áll szándékunkban sem ma, sem késõbben érzelmeinkkel kérkedni, vagy kizárólag azoknak az érdekeknek szempontjára helyezkedni, amelyeket feladatunk megvédelmezni. A legjobb akarattal iparkodunk keresni oly álláspontot, amely a kölcsönös megértést lehetõvé teszi. És, Uraim, ezt az álláspontot már megtaláltuk. Ez a nemzetközi igazságosságnak, a népek szabadságának nagy eszméje, amelyet a Szövetséges Hatalmak oly fennen hirdettek, továbbá a béke közös nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója biztosítékainak keresése.
Ezeknek az elveknek és érdekeknek szempontjából vizsgáljuk meg a nekünk felajánlott béke feltételeit.
Nem titkolhatjuk el, mindenekelõtt, megütközésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága felett. E megütközés könnyen megmagyarázható. A többi háborút viselt nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szintén szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott a nemzet életére lényeges oly területi változtatásokat, mint azok, amelyeket velünk elfogadtatni akarnak. Arról van szó, hogy Magyarország elveszítse területének kétharmad- és népességének majdnem kétharmadrészét, és hogy a megmaradt Magyarországtól a gazdasági fejlõdés majdnem összes feltételei megvonassanak. Mert az ország e szerencsétlen középsõ része, elszakítva határaitól, meg lenne fosztva szén-, érc- és sóbányáinak legnagyobb részétõl, épületfájától, olajától, földgázforrásaitól, munkaerejének jórészétõl, alpesi legelõitõl, amelyek marhaállományát táplálták; ez a szerencsétlen középsõ rész, mint mondottam, meg lenne fosztva a gazdasági fejlõdés minden forrásától és eszközétõl, ugyanakkor, amikor azt kívánják tõle, hogy többet termeljen. Ily nehéz és különös helyzet elõtt állva, kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben?
Talán az ítélkezés ténye lenne ez Magyarországgal szemben?
Önök, Uraim, akiket a gyõzelem a bírói székhez juttatott, Önök kimondották egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak bûnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelõsökre hárítják. Legyen így; de akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bûnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztetõ feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen õ az, aki az összes nemzetek közül a legbûnösebb. Uraim! Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, ki kell jelentenem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidõn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák-Magyar Monarchia ügyeire és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elõ kellett idézniök.
Nem hiszem továbbá, hogy ítélettel állunk szemben, mert hiszen az ítélet oly eljárást tételez fel, amelyben a felek egyforma körülmények között hallgattatnak meg és egyformán tudják érveiket érvényre juttatni. Magyarországot azonban mindeddig nem hallgatták meg; lehetetlen tehát, hogy a békefeltételek ítélet jellegével bírjanak.
Vagy talán a nemzetközi igazságosság elvének oly alkalmazásáról van szó, amelynek célja a poliglott államalakulatok helyett, amelyek közé Magyarország is tartozik, olyan új alakulatokat létrehozni, amelyek igazságosabban oldják meg a területi kérdést a különbözõ nemzetiségek között és amelyek hatásosabban biztosítják azok szabadságát? Ha a tényeket tekintem, úgy kénytelen vagyok kételkedni, hogy ez a törekvés eredményezte a kérdés ily módon való megoldását.
Mindenekelõtt a Magyarországtól elszakítandó 11.000.000 léleknek 35%-a magyar, amely három és félmilliót jelent akkor is, ha a mi érdekeinkre legkedvezõtlenebb számítást vesszük is alapul. Elszakítanak még a békefeltételek körülbelül egy és egynegyed millió németet, ami a magyarság százalékszámával együtt az egésznek 45%-át jelenti. Ezekre nézve a nemzetiségi elv ilyen alkalmazási módja nem elõnyt, hanem a szenvedések sorát jelentené. Ha feltesszük tehát – amitõl távol állok -, hogy a nemzetiségi elv alkalmazása a fennmaradó 55%-ra nézve elõnyösebb állapotot teremtene, mint a történelmi Magyarországon, még mindig az elszakítandó népesség majdnem felére nézve ez az elv nem vonatkozhat, vagy ha vonatkozik, úgy fordított értelemben. Nézetem szerint pedig, ha elvekrõl van szó, úgy azokat egyenlõ módon kell alkalmazni mindazokra, akiket a szerzõdés rendelkezései érintenek.
Menjünk azonban tovább és tekintsük a Magyarország romjain megnövekedett államokat. Megállapíthatjuk, hogy faji szempontból ezek is éppen úgy, vagy talán még jobban részekre lesznek darabolva, mint az egykori Magyarország. Nem célom Önöket, Uraim, kifárasztani azoknak az adatoknak felsorolásával, amelyeket az e kérdésben benyújtandó okmányaink különben is tartalmazni fognak. Addig is azonban, amíg ezeket megismerhetik, kérem Önöket, fogadják el állításaimat, hogy követhessék következtetéseimet, amelyeket levezetni bátor leszek.
Nem látom be, hogy a nemzetiségi elv, a nemzeti egység elve nyerne ezáltal a feldarabolás által. Egyetlen következménye volna ennek, amelyet bátor leszek megemlíteni, anélkül, hogy bárkivel szemben is támadó szándékom lenne. Csak egyszerûen megállapítani kívánom azt a tényt, hogy e következmény a nemzeti hegemóniának átruházása volna oly fajokra, amelyek jelenleg többnyire alacsonyabb kulturális fokon állanak. Következtetésem igazolására egy pár számadatot idézek.
A magyarságnál az írni és olvasni tudók arányszáma megközelíti a 80%-ot; a magyarországi németeknél a 82%-ot; a románoknál a 33%-ot; a szerbeknél az 59 és egynéhány tizedet, majdnem a 60%-ot. Ha a felsõbb társadalmi osztályokat tekintjük és számításba vesszük azokat, akik gimnáziumot végeztek és letették azt a vizsgát, amely Franciaországban a baccalaureat-nak felel meg, úgy megállapíthatjuk, hogy a magyarok arányszáma azok között, akik ily tanulmányokat végeztek, vagy az érettséginek megfelelõ képzettséget érték el, 84%, jóllehet a magyarok az összes népességnek csak 54,5%-át teszik; a románok arányszáma az ily tanulmányokat végzettek között 4%, pedig az egész népesség 16%-át alkotják; a szerbeké 1%, jóllehet számuk az egész népesség 2,5%-a. Ismétlem, hogy ez a megjegyzésem nem bír senkivel szemben bántó éllel. Ennek a helyzetnek egyedüli oka, hogy ezek a szomszédos népek történelmük szerencsétlen eseményei folytán késõbben léptek be a mûvelt népek családjába, mint mi. A tény azonban tagadhatatlan.
Nézetem szerint a nemzeti hegemóniának egy alacsonyabb kulturális fokra való átruházása nem közömbös az emberiség nagy kulturális érdekei szempontjából. Ebben az irányban már most vannak bizonyítékaink. Szomszédaink, akik területünk egy részére törnek, már legalább egy éve hatalmukba kerítették azokat; a fegyverszüneti szerzõdés értelmében ugyan joguk lett volna ezeknek a területeknek katonai megszállására, de õk kisajátították a kormányzás egész gépezetét is. Ennek látjuk már a következményeit. Külön okmányban fogjuk bemutatni, hogy ez alatt az egy év alatt mily nagy kulturális értékek romboltattak le. Látni fogják, Uraim, ezekben az okmányokban, hogy két egyetemünk, amelyek a kultúra legmagasabb fokán állanak, a kolozsvári, a magyar kultúra egyik régi székhelye és az újabb keletû pozsonyi egyetem, tönkretétettek. A tanárok elûzettek és szeretném, ha megtudnák Önök, hogy kiket ültettek a helyükbe. Felhívom Önöket, hogy küldjenek ki tudósokból álló bizottságokat, hogy a való helyzetet megismerjék és hogy az összehasonlítást megtehessék. Lehetetlen, hogy ezek az egyetemek és ezek a tanári karok, amelyeknek történelme a messze múltba visszanyúlik és amelyek most megsemmisíttettek, helyettesíthetõk legyenek a megszálló nemzetek szellemi erõtartalékaiból. Ezek a nagy kulturális intézmények belátható idõben nem pótolhatók.
Hasonló a helyzet az egész közigazgatási gépezetnél és a tanítótestület mindegyik fokánál. Csupán a román megszállott területeken több mint kétszázezer gyermek az utca porában nevelõdik a tanítóhiány folytán, mivel a magyar tanítók kiutasíttattak és pótolni õket nem bírják.
Uraim!
Azt hiszem, hogy az emberiség nagy érdekei szempontjából nem lehet sem közömbösen, sem megelégedettséggel szemlélni azt a körülményt, hogy a nemzeti hegemónia oly fajokra száll át, amelyek ha a legjobb reménységgel kecsegtetnek is a jövõre nézve, de ma még a kultúra alacsony fokán állanak.
Láttuk már, hogy a szigor, amellyel Magyarországot sújtják, nem eredhet az ítélkezés tényébõl. Láttuk, hogy a nemzetiségi elv sem nyerne ezáltal semmit. Talán akkor oly szándékkal állunk szemben, amely a népek szabadságának eszméjét követi?
Úgy látszik, hogy ennek a szándéknak kiinduló pontja az a feltevés, amely szerint Magyarország idegennyelvû lakosai szívesebben tartoznának oly államhoz, amelyben az államfenntartó elemet fajrokonaik alkotják, mint Magyarországhoz, ahol a magyar hegemónia érvényesül. Ez azonban csak feltevés; és ha a feltevések útjára léptünk, úgy bátor vagyok megjegyezni, hogy e feltevés fordított értelemben alkalmazható arra a 45% magyarra és németre, akik most egy új államhoz csatoltatnak és akikrõl feltehetõ, hogy szívesebben maradnának a magyar állam polgárai. Ez az okoskodás nem jelentene mást, minthogy az elõnyöket a másik oldalra helyezzük. De miért induljunk ki sejtésekbõl és miért helyezkedjünk feltevésekre, amikor a valóság megállapítására rendelkezésünkre áll az eszköz, egyszerû, de egyetlen eszköz, amelynek alkalmazását hangosan követeljük, hogy e kérdésben tisztán lássunk. És ez az eszköz a népszavazás.
Amidõn ezt követeljük, hivatkozunk Wilson elnök úr által oly kiválóan szavakba öntött nagy eszmére, amely szerint az embereknek egyetlen kapcsolata, az államok lakosságának egyetlen része sem helyezhetõ akarata, megkérdezése nélkül, mint valami marhanyáj, egy idegen állam fennhatósága alá. Ennek a nagy eszmének a nevében, amely különben az erkölcsi alapon nyugvó egészséges emberi felfogásnak egy axiómája, követeljük a népszavazást hazánk azon részeire vonatkozólag, amelyeket tõlünk most elszakítani akarnak. Kijelentem, hogy elõre is alávetjük magunkat e népszavazás eredményének, bármi legyen is az. Természetesen követeljük, hogy a népszavazás olyan körülmények között tartassék meg, hogy annak szabadsága biztosítva legyen.
A népszavazás annál is inkább szükséges, mivel a Nemzetgyûlés, amely végsõ fokon hivatott a javasolt békefeltételek fölött dönteni, csonka lesz. A megszállt területek lakói nem lesznek itt képviselve. Nincsen olyan kormány vagy Nemzetgyûlés, amely jogi vagy erkölcsi szempontból jogosult volna dönteni azoknak a sorsa fölött, akik ott képviselve nincsenek. Különben a békeszerzõdés e tekintetben oly kifejezéseket tartalmaz, amelyekben e nehézség sejtelme rejlik. “Magyarország a maga részérõl lemond, amennyiben számottarthatna…”; ezek körülbelül a békeszerzõdés szavai. Valóban nem érezzük magunkat feljogosítva oly határozatok hozatalára, amelyek akár jogi, akár morális kötelezettségeket rónának a lakosságnak arra a részére is, amely a Nemzetgyûlésben képviselve nem lesz.
Maga az eszme kívánja, hogy ezt a követelésünket a Békekonferencia elé terjesszük. Ha egykori területünk, a történelmi Magyarország érdekében felhozandó érveink az önök szemében nem lesznek eléggé döntõek, úgy azt javasoljuk, hogy kérdezzük meg az érdekelt népességet. Elõre is alávetjük magunkat ítéletüknek. Ha pedig mi ezt az álláspontot foglaljuk el és ha ellenfeleink követeléseiket és aspirációikat nem merik a nép ítélete alá bocsátani, úgy vajon kinek a javára szól a föltevés?
Még egy szempontból vehetjük tekintetbe a népek önrendelkezési jogát. Megkockáztatható volna az az állítás, hogy talán a nemzeti kisebbségek jogai hatásosabban lennének biztosítva az új államok területén, mint ahogyan Magyarországon voltak. Ez alkalommal nem akarok védõbeszédet tartani azon eljárás fölött, amelyet Magyarországon a nem magyar fajok állítólagos elnyomása tekintetében követtek. Csak annak állítására szorítkozom, hogy nagyon örülnénk, ha a tõlünk elszakított területeken magyar testvéreink ugyanazon jogoknak és elõnyökben birtokában lennének, amellyel Magyarország nem magyar ajkú polgárai bírtak. Erre a kérdésre lesz alkalmunk még visszatérni. Ebben a pillanatban nem vagyok hivatva errõl beszélni, már csak azért sem, mivel nem állanak rendelkezésemre a nélkülözhetetlen okmányok. De kész vagyok bármikor és bárkivel szemben e kérdést behatóan megvitatni. Állíthatom azonban, hogy ha az egykori Magyarország nemzetiségi politikája még annál is rosszabb lett volna, mint azt elkeseredettebb ellenségeink állították, még akkor is jobb annál a helyzetnél, amelyet szomszédaink és csapataik a megszállt területen teremtettek.
Elõ fogunk terjeszteni, Uraim, egy egész sorozat okmányt, különösen azokra a tényekre vonatkozólag, amelyek Erdélyben történtek. Szigorúan megvizsgáltuk az összes jelentéseket, amelyek e tekintetben beérkeztek és jóllehet ezeknek az okmányoknak hitelességét az erdélyi három keresztény egyház, a katolikus, kálvinista és az unitárius egyház vezetõi erõsítik meg, mégsem kívánjuk – nem kívánhatjuk -, hogy puszta állításunknak hitelt adjanak, mert hiszen szavaink ellentétben állanak más oldalról származó nyilatkozatokkal. Kérjük azonban Önöket, hogy vizsgálják meg a helyszínen a történteket, küldjenek ki a végsõ döntés elõtt a helyszínére szakemberekbõl álló bizottságot, hogy meggyõzõdhessenek azokról a tényekrõl, amelyek az említett területen végbemennek. Egyedül mi követeljük Uram, hogy a helyzetet borító homály eloszlattassék, egyedül mi törekszünk olyan döntésekre, amelyek a kérdés helyes ismeretébõl fakadnak.
Kérjük még továbbá azt is, hogy abban a végsõ esetben, ha terület-változtatásokat fognak reánk kényszeríteni, a nemzetiségi kisebbségek jogainak védelme hatásosabban és részletesebben biztosíttassék, mint azt a nekünk átnyújtott békejavaslat tervbe veszi. A mi meggyõzõdésünk szerint a tervbe vett biztosítékok elégtelenek. Erõsebb biztosítékokat kívánunk, amelyeket a Magyarország területén megmaradó idegenajkú lakosokkal szemben mi is készek vagyunk alkalmazni. E tekintetben meghatalmazottjaikkal már teljes egyetértésre jutottunk. Azt hisszük azonban, hogy szomszédainknál erõteljesebb biztosítékok elérése nehézségekbe fog ütközni, mert hiszen elfogultságuk fajtestvéreikkel szemben ismeretes. A múlt tanulságai is kényszerítenek bennünket arra a feltevésre, hogy e kérdésben szívós ellenállásra fogunk találni. A román csapatoknak a demarkációs vonalra való visszavonása tekintetében, amelyet több ízben kértünk és amelyet kormányunk a békedelegáció Párizsba való kiküldésének feltételévé tett, a Szövetséges Hatalmak oly erélyesen léptek fel a román kormánynál, hogy lehetetlennek látszott, hogy ne teljesítsék a Szövetséges Hatalmak követelését. És mégis így történt. Azt hiszem megértik tehát, Uraim, aggodalmainkat testvéreinket illetõleg, ha õk ezen idegen uralom alá kerülnének.
Sorra vettem, Uraim, az elveket, amelyek a békefeltételek megállapításánál számbajöhetnek és megállapíthatom, hogy nem tudtam a nemzetközi igazságosság, a nemzetiségi és a népek szabadsága elvének oly alkalmazását megtalálni, amely a nekünk felajánlott béke indító okait kellõleg megvilágította volna. Talán a fejtegetéseim bevezetésében már említett érdekek, a béke nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója sugallták õket?
Uraim! A magyar probléma az általános problémának nem oly kis része, mint azt a statisztika nyers számaiból következtetni lehetne. Ez a terület, amely Magyarországot alkotja és amely jogilag ma is Magyarország, századokon át rendkívül fontos szerepet játszott Európában, különösen Közép-Európában a béke és a biztonság fenntartása tekintetében. A magyar honfoglalást és a magyaroknak a keresztény hitre való áttérését megelõzõ évszázadokban hiányzott itt a nyugalom és a biztonság. Közép-Európa a legkülönbözõbb barbár népek támadásainak volt kitéve. A biztonság csak ettõl a pillanattól fogva állt fenn, amikor a magyar védõvonal kialakult. Az állandóság és a béke általános szempontjaiból rendkívül fontos, hogy a zavarok kelet-európai fõfészke ne nyerjen tért és ne terjeszkedjék ki Európa szívéig. A történelmi fejlõdésnek azonban gátat vetett a Balkán-félszigeten a török hódítás és így az egyensúly ott nem állott helyre. Adja az Ég, hogy ez mielõbb bekövetkezzen. De ma rendkívül fontos, hogy e zavarok, amelyek Európa békéjét oly sokszor háborították meg és amelyek bennünket már több ízben a háború küszöbére sodortak, onnan ne terjedhessenek tovább.
A történelmi Magyarország töltötte be azt a feladatot, hogy oly államot tartva fenn, amelyben egyensúly és biztonság uralkodott, megvédte Európát a keletrõl fenyegetõ közvetlen veszedelmek elõl. Ezt a hivatását tíz századon át töltötte be és erre egyedül organikus egysége képesítette. Idézem a nagy francia geográfusnak, Reclus Elisének szavait, amelyek szerint ez az ország oly tökéletes fölrajzi egység, amely Európában egyedül áll. Folyóink és völgyeink rendszere, amelyek a határokról kiindulva a középpont felé törekszenek, oly egységet alkotnak, amely csak egységes hatalom által kormányozható. Részeinek gazdasági függése szintén a legteljesebb, miután a közép hatalmas gazdasági üzemet alkot, a szélek tartalmazzák pedig mindazt az anyagot, amire a gazdasági fejlõdés szempontjából szükség van.
A történelmi Magyarország tehát Európában egyedülálló természetes földrajzi és gazdasági egységgel rendelkezik. Területén sehol sem húzhatók természetes határok és egyetlen részét sem lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék. Ez az oka annak, hogy a történelem tíz századon át megõrizte ezt az egységet. Önök visszautasíthatják a történelem szavait mint elvet egy jogi konstrukció megépítésénél, de a történelem tanulságát, amelyet az ezer éven át hangoztatott, figyelembe kell venniök. Nem a véletlen, hanem a természet szavai beszélnek itt. Magyarország az organikus egység minden feltételével rendelkezik, egyet kivéve, és ez a faji egység. De azok az államok, amelyeket a békeszerzõdés értelmében Magyarország romjain építenének fel, szintén nem rendelkeznének a faji egységgel. Az anyanyelv egysége hiányzott egyedül Magyarországon az egység feltételei közül, és hozzáteszem, hogy az alakítandó új államok az egység egyetlen alapelvével sem fognak bírni. Az alakítandó új államok átvágnák a földrajz természetes határait, megakadályoznák a hasznos belsõ vándorlást, amely a munkást a kedvezõbb munkaalkalmak felé irányítja; megszakítanák a tradíció fonalait, amelyek a századokon át együtt élõket közös mentalitásban egyesítették, akik ugyanazon eseményeket, ugyanazt a dicsõséget, fejlõdést és ugyanazokat a szenvedéseket élték át. Jogosult-e a félelmünk tehát, hogy itt az állandóságnak kipróbált oszlopa helyett a nyugtalanságnak újabb fészkei fognak keletkezni? Nem szabad magunkat illúziókban ringatnunk. Ezeket az új alakulatokat az irredentizmus aknázná alá, sokkal veszedelmesebb formában, mint azt Magyarországon egyesek fölfedezni vélték. Ez a mozgalom, ha létezett is Magyarországon a mûveltebb osztály egy részénél, a nép nagy tömegeit sohasem hatotta át. Az új alakulatokat azonban oly nemzetek irredentizmusa aknázná alá, amelyek nemcsak idegen hatalom uralmát éreznék, de az övékénél alacsonyabb kultúrájú nemzet hegemóniáját is. És itt organikus lehetetlenséget kell megállapítanunk. Mindenesetre feltételezhetjük, hogy még egy magasabb kulturális fokon álló nemzetiségi kisebbség is képes a hegemónia gyakorlására egy alacsonyabb fokon álló többséggel szemben, de hogy egy alacsonyabb kulturális fejlettséggel bíró kisebbség, vagy egy igen csekély többség hegemóniával bírhasson, elérhesse a felsõbbség önkéntes elismerését és a morális egybeolvadást egy magasabb kulturális fokot elért nemzetiséggel szemben, ez, Uraim, organikus lehetetlenség.
Elõszeretettel vádolnak meg bennünket azzal a szándékkal, hogy a kérdések nekünk nem tetszõ elintézését erõszakkal fogjuk megváltoztatni. Távol állunk, Uraim, az ily kalandos tervektõl. Mi reményeinket az igazságnak és azoknak az elveknek morális erejére alapítjuk, amelyekre támaszkodunk és amit nem tudunk elérni ma, annak megvalósulását a Népek Szövetségének békés akciójától várjuk, amelynek egyik feladata lesz orvosolni azokat a nemzetközi helyzeteket, amelyek a béke fennmaradását veszélyeztethetnék. Ezt kijelentem, nehogy szavaimban gyermekes és fölösleges fenyegetést lássanak. De kijelentem azt is, Uraim, hogy olyan mesterkélt rendelkezésekkel, mint amilyeneket a békeszerzõdés tartalmaz, Európa ennek az általános béke szempontjából oly fontos és sokat szenvedett részében alig lehetséges békés politikai helyzetet teremteni. Közép-Európát a keletrõl jövõ veszedelmekkel szemben egyedül a történelmi magyar terület stabilitása tudja megõrizni.
Európának szüksége van gazdasági rekonstrukcióra. A gazdasági fejlõdést azonban az új alakulatok bizonyára meg fogják gátolni. Ez a körülmény a megmaradt Magyarországon szükségképpen be fog következni. De hasonló lesz a helyzet az elszakított részeken is. E területek alacsonyabb kultúrájú nép alacsonyabb fokú adminisztrációja alá rendelve, elszakítva ennek az organikus egységnek többi részeitõl, amelyekkel kapcsolatban újból virágzásnak indulhatnának, a stagnálásra, vagy valószínûleg a visszaesésre vannak kárhoztatva.
Európának szüksége van szociális békére. Önök jobban ismerik azokat a veszélyeket, amelyek ezt a békét fenyegetik. Önök jobban tudják mint én, hogy a háború következményei megzavarták és egyensúlyából vetették ki a gazdasági élet szellemét és feltételeit. A múlt szomorú tapasztalataiból tudjuk, hogy a felforgató elemek sikerei mind annak a következményei, ami aláásta a társadalom morális erejét, tehát mind annak, ami meggyöngítené a nemzeti érzést és elõidézte a munkanélküliség nyomorát. Ha Európának ebben a részében, amely még mindig közel áll a bolsevizmus égõ fészkéhez, megnehezítik a munka feltételeit, megnehezítik a munka újból való megkezdését, ezáltal csak a társadalmi béke veszélyei nyernek újabb tápot. Védõvonalak tehetetlenek a járványok, különösen a morális járványok ellen.
Mindezekkel a teóriákkal szemben Önök felhozhatják mint döntõ tényezõt, a gyõzelmet és a gyõzõk jogait. Elismerjük ezeket, Uraim. Elég reálisan gondolkozunk politikai kérdésekben, hogy ezzel a tényezõvel kellõképpen számoljunk. Ismerjük tartozásunkat a gyõzelemmel szemben. Készek vagyunk vereségünk váltságdíját megfizetni. De ez lenne az újjáépítésnek egyedüli elve? Az erõszak volna az egyedüli alapja az építésnek? Az anyagi erõszak lenne az egyedüli fenntartó eleme annak a konstrukciónak, amely összeomlóban van, mielõtt az építés befejezõdött volna? Európa jövõje igen szomorú lesz ebben az esetben. Nem hisszük, Uraim, hogy a gyõztes hatalmaknak ez volna a mentalitása; ezeket az elveket nem találjuk meg azokban a nyilatkozatokban, amelyekben Önök megállapították azokat az eszméket, amelyeknek gyõzelméért harcoltak és amelyekben megjelölték a háború céljait.
Ismétlem, nem hisszük, hogy ez volna a gyõzelmes nagy nemzetek mentalitása. Ne vegyék rossz néven, hogy a most gyõzelmes Franciaországon, Anglián és Olaszországon túl meglássam a körvonalait annak a másik Franciaországnak, amely mindig a nagylelkû törekvéseknek elõõrse és a nagy eszméknek szócsöve volt, annak a másik Angliának, amley a politikai szabadságok szülõanyja volt, és annak az Olaszországnak, amely a reneszánsznak, a mûvészeteknek és a szellemi fejlõdésnek a bölcsõje volt. És ha duzzogás nélkül ismerem el a gyõzõ jogát, úgy azzal a másik Franciaországgal, Angliával és Olaszországgal szemben egész másképp érzek; hálával hajlok meg elõttük és szívesen fogadom el õket mestereinkül és nevelõinkül. Engedjék meg, Uraim, hogy azt tanácsoljam: ne veszélyeztessék örökségüknek ezt a legjobb részét, ezt az erkölcsi fölényt, amelyre Önöknek joguk van, az erõszak fegyverének alkalmazásával, amely ma az Önök kezében van, de amelyet holnap más ragadhat meg, míg amaz megmarad.
Bízva ezeknek az eszméknek az erejében, a bennünket környezõ minden nehézség, minden rosszakarat és minden akadály dacára, amelyeket utunkon felhalmozni iparkodnak, bizalommal lépünk arra az útra, amely végre megnyílt elõttünk, hogy részt vehessünk a béke munkájában; és tesszük ezt a legteljesebb jóhiszemûséggel. Bízunk azoknak az eszméknek az õszinteségében, amelyeket Önök kijelentettek. Jogtalanság volna Önökkel szemben másképpen gondolkoznunk; bízunk az erkölcsi tényezõk erejében, amelyekkel ügyünket azonosítjuk, és kívánom Önöknek, Uraim, hogy a gyõztes fegyvereknek dicsõségét szárnyalja túl a béke megteremtésének dicsõsége, amellyel Önök az egész emberiséget megajándékozzák.
Csak egy pár szót kívánok még, Uraim, némely részletkérdést illetõleg megjegyezni.
Beláthatják, hogy nem térhettem ki a nekünk felajánlott béke részletes tárgyalására. Egyedül a területi kérdéssel foglalkoztam, mert ez a kérdés magában foglalja a többieket. Fel szeretném hívni azonban figyelmüket még egynéhány pontra, amelyeknek megoldása nézetem szerint rendkívül sürgõs.
Mindenekelõtt a humanizmusnak egyik kérdése, a hadifoglyoknak kérdése áll elõttünk. A békeszerzõdés szavai szerint a hadifoglyok hazaszállítása csak a béke ratifikációja után történik meg. Kérem Önöket, Uraim, ne vegyenek tekintetbe egy formalizmust, amely miatt annyi ártatlan család szenvedhetne. A szerencsétlen szibériai hadifoglyok ügyében külön beadvánnyal fordultunk a Legfelsõbb Tanácshoz. Ennek a kérdésnek a megoldásánál hivatkozom az Önök emberies érzésére; oly érzések ezek, amelyeknek még háborús idõben is fölötte kell állnia a politikának.
Még egy megjegyzést kívánok tenni a pénzügyi határozatokra vonatkozólag. Nézetem szerint a békeszerzõdés nem veszi eléggé figyelembe Magyarország különleges helyzetét. Magyarországnak két forradalmat, a bolsevizmus négy hónapos dühöngését és több hónapos román megszállást kellett átélnie. Ilyen körülmények között lehetetlen, hogy a szerzõdés által tervbe vett pénzügyi és gazdasági határozatokat végre tudjuk hajtani. Ha a gyõztes hatalmak polgárai által részünkre folyósított hitelek a béke aláírásának pillanatában – amint ezt a javaslat kimondja – felmondhatók lesznek, ez a fizetõképtelenséget, a csõdöt jelenti, amelynek visszahatását kétségkívül a gyõztes hatalmak is éreznék. Elismerem, hogy sok hitelezõnk van az Önök országaiban. A hitelek visszafizethetõk lesznek, ha erre nekünk idõt engedélyeznek, de nem lesznek visszafizethetõk, ha azonnal követelik azokat tõlünk.
Azt követelik továbbá tõlünk – és ez is igazolja, hogy mennyire célravezetõbb lett volna bennünket elõzõleg meghallgatni -, hogy mi Ausztriának vasércet szállítsunk. Mivel magunk is abban a helyzetben vagyunk, hogy ércet kell importálnunk, ezt a rendelkezést nem tudjuk teljesíteni. Hasonló a helyzet az épületfa tekintetében.
Ezekre a részletekre nézve kérem az Önök jóakaratú megfontolását, amelyet már az Önök képviselõi részünkre kilátásba helyeztek.
Mielõtt szavaimat befejezném, hálásan köszönöm, Uraim, hogy alkalmat adtak nekem álláspontomnak élõszóval való kifejtésére, és hogy beszédemet oly jóakaratú és állandó figyelemmel kísérték!
Elhangzott: 1920. január 16.