Lebukott Bajnai, ha nem vall is

Mno.hu

Élénk kormányzati mozgást indított el a Magyar Nemzetben Klánok és klónok címmel nemrégiben megjelent cikksorozat. A parlamentben a korábban adótanácsadással foglalkozó Oszkó Péter pénzügyminiszter sietett Bajnai Gordon segítségére – egy nem létező jogszabályra való hivatkozással próbálta kihúzni a slamasztikából a kormányfőt.

Pár nappal később a Magyar Távirati Iroda példátlanul hosszú, nyolcrészes sorozatban ismertette a Kormányszóvivői Iroda mellébeszélését Bajnai ügyeiben. Szollár Domokos kormányszóvivő pedig megakadályozta, hogy lapunk nyilvános sajtótájékoztatókon kérdést tegyen fel a magyar társadalom érdeklődését méltán felkeltő, a miniszterelnököt kínosan érintő cégügyekben.

A Magyar Nemzet mai cikke egy eddig nem említett, ugyancsak Bajnai Gordonhoz köthető offshore céggel és adóelkerülési példájával ismerteti meg az olvasókat.

Mint azt korábban megírtuk, Bajnai Gordon a ciprusi Fleminghouse elnevezésű társaság volt igazgatójaként kulcsszerepet játszott a szerverhotelként működő Dataplex Kft. eladásával kapcsolatos botránysorozatban. A Fleminghouse a Dataplexet megszerző, majd azt fél éven belül hárommilliárdos haszonnal továbbadó három ciprusi offshore cég egyike volt. A vétel és eladás közötti néhány hónapban a Dataplex nagy értékű állami megrendelésekhez jutott, többek között Kóka János (SZDSZ) akkori gazdasági miniszter által felügyelt állami cégektől.

A ciprusi offshore társaságok közbeiktatásával a vételár-különbözetből adódó adófizetési kötelezettséget tudta elkerülni a Bajnai vezette Wallis-csoport. Az ügyben hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanújával folyik nyomozás, de az eljárást – a ciprusi hatóságoktól megkért adatok megérkezéséig – az ügyészség felfüggesztette.

A miniszterelnök az érintettsége kapcsán kirobbant botrányban rendre azzal védekezik, hogy a Fleminghouse nem tekinthető offshore cégnek, mivel a sziget az Európai Unió tagja, és a társaság tulajdonosa sem ismeretlen, hiszen a ciprusi cég – mint az a Wallis Zrt. mérlegéből is kitűnik – a Wallis cégcsoporthoz tartozik. Bár szakértői nyilatkozatok azt bizonyítják, hogy egy uniós, illetve egy unión kívüli adóparadicsom működése gyakorlatilag azonos, Bajnainak erről más a véleménye – írja szerdai számában a Magyar Nemzet, amelyből további részleteket tudhat meg az ügyről.

Forrás: Mno.hu

24 hozzászólás “Lebukott Bajnai, ha nem vall is” bejegyzésre

  1. Prendick szerint:

    Komolyan nem értem az MSZP-t, hogyan válogatja a kádereket. Pont a Wallisból kellett nekik miniszterelnök? A Wallisból, az üzleti maffia fellegvárából?
    Mert lehet, hogy a prolik sosem hallottak róla, de mindenki más tudja, hogy a kétes ügyek hazai királyainak egyike a cég.
    Vajon miért nem mindjárt Szeva bácsit hívták meg, vagy valakit a Corleone családból?

    Aztán meg csodálkoznak, hogy jönnek elő az ügyek. Még a jéghegy csúcsa is, mint ez ciprusi kis adócsalás, akkora árnyékot ad, hogy eltakarja a napot.

  2. miska72 szerint:

    az egyik gazember váltja a másikat! Van egy ADÓCSALÓ miniszterelnökünk.
    Börtönbe vele!

  3. miska72 szerint:

    Milliókhoz jutottak posztváltásnál állami vezetők
    Éveken át több millió forintot vettek fel szabadságmegváltásként olyan miniszterek és államtitkárok, akik valójában nem hagyták el az államigazgatást, csak új posztra kerültek. Ezt teljesen jogszerűen tették, a Bajnai-kormány azonban most az általános spórolás közepette megszüntette ezt a gyakorlatot, amellyel korábban olyan ismert politikusok esetében is éltek, mint Draskovics Tibor, Kiss Péter és Göncz Kinga.
    A megszorítások által sújtott lakossággal való együttérzést próbálta bizonyítani a Bajnai-kormány azzal a törvénymódosításával, amelynek része volt, hogy a pozíciót váltó állami vezetők nem válthatják pénzre szabadságukat. Ezzel egy olyan lehetőséget zártak be, amely megengedte, hogy a miniszterek vagy államtitkárok olyankor is milliókat kapjanak kézhez szabadságmegváltás címén, amikor valójában nem is távoztak az államigazgatásból, csak helyet váltottak.
    Az általános szabály szerint a távozó, leváltott vagy nyugdíjazott miniszterek és államtitkárok a ki nem vett szabadnapjaik értékét pénzben magkapják. Eddig automatikusan ide számítottak azok is, akik csak pozíciót váltottak – például helyettes államtitkárból szakállamtitkárrá nevezték ki őket, vagy egyik minisztériumból a másikba mentek át dolgozni.
    A törvénymódosítás ezt a gyakorlatot szünteti meg azzal, hogy meghatározza: azok a távozó állami vezetők, akik egy hónapon belül új tisztséget kapnak, továbbviszik a szabadnapjaikat, és nem kaphatnak pénzt. Az indoklás nem említ konkrét eseteket, csupán annyit ír: előfordul az ismételt kinevezés, ilyenkor viszont “indokolatlan részükre szabadságmegváltás címén bármilyen kifizetést teljesíteni”. Ezzel akár több millió forintos juttatástól is eleshetnek a posztot váltó állami vezetők.
    A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) honlapján található táblázatokból az [origo] utánanézett, hány állami vezető kapott szabadságmegváltást korábban úgy, hogy valójában valamelyik minisztériumban maradt. A MeH honlapján 2000-ig visszamenőleg minden állami vezető juttatásai elérhetők – a helyettes államtitkártól a miniszterelnökig.
    Az [origo] összesítése szerint 2000 óta összesen 21 államtitkár és miniszter kapott az új szabály szerint “indokolatlan” szabadságmegváltást, közülük hárman kétszer is. Mindannyian a Medgyessy- vagy a Gyurcsány-kormány idején viseltek tisztségeket. Mivel az Orbán-kormány teljes időszakáról nincsenek adatok, így az akkori gyakorlatról nem lehet átfogó képet adni.
    A 21 vezetőnek összesen bruttó 84 735 928 forintot fizetett ki az állam. Volt, aki tisztségváltásakor csak 294 ezer forintot kapott, a legnagyobb összeg viszont csaknem 9,5 millió forint. Előbbit Draskovics Tibor kapta, amikor 2008-ban a MeH tárcanélküli miniszteri posztjáról igazságügyminiszterré nevezték ki; utóbbi Füredi Károlynak járt, aki 2006. június 30-ig a MeH helyettes államtitkára volt, másnap viszont már a Honvédelmi Minisztérium szakállamtitkáraként dolgozott.
    Tipikus eset Kiss Péteré, aki 2002 óta gyakorlatilag folyamatosan valamilyen magas állami pozícióban dolgozott, többször váltott a kancelláriaminiszteri és a munkaügyi miniszteri poszt között. 2006. június 8-áig kancelláriaminiszter volt, másnap, június 9-én azonban hivatalosan már munkaügyi miniszterként dolgozott – ekkor kapott 7 910 741 forintot szabadságmegváltás címén. Később, 2007. július 1-jén újra kancelláriaminiszter lett. Pozíciója egyik napról a másikra hivatalosan megszűnt, azonban ezúttal is rögtön újat kapott helyette. A váltásnak köszönhetően – második alkalommal – 2 412 495 forint szabadságmegváltást kapott.
    Hasonló módon váltották pénzre szabadságukat olyan volt miniszterek is, mint Burány Sándor (2008-ban 770 564 forint), Csizmár Gábor (2006-ban 5 778 768 forint, majd 2008-ban 1 756 432 forint), Göncz Kinga (2004-ben 1 832 573 forint) vagy Herczog László jelenlegi szociális és munkaügyi miniszter (2006-ban 5 597 564 forint).
    A 2000 óta pozíciót váltó és ezzel együtt szabadságmegváltást kapó összes politikusról táblázatunkból tájékozódhat:
    Állami vezető neve Tisztség változása Év Szabadságmegváltás bruttó összege
    Burány Sándor MEH-államtitkárból NFGM-államtitkár 2008 770 564 Ft
    Csizmár Gábor munkaügyi miniszterből SZMM-államtitkár, majd MEH-államtitkár 2006 és 2008 5 778 768 és 1 756 432 Ft
    Draskovics Tibor MEH tárcanélküli miniszterből igazságügyminiszter 2008 294 614 Ft
    Egyed Géza GKM helyettes államtitkárból GKM-szakállamtitkár 2006 560 045 Ft
    Füredi Károly MEH helyettes államtitkárból HM-szakállamtitkár 2006 9 446 555 Ft
    Gémesi Ferenc KüM helyettes államtitkárból MEH-szakállamtitkár 2006 4 514 546 Ft
    Gilyán György GKM közigazgatási államtitkárból MEH-államtitkár, majd KüM-szakállamtitkár 2006 és 2008 3 034 882 és 2 773 936 Ft
    Göncz Kinga EüM politikai államtitkárból MEH tárcanélküli miniszter 2004 1 832 573 Ft
    Herczog László FMM helyettes államtitkárból SZMM-szakállamtitkár 2006 5 597 564 Ft
    Horváthné Fekszi Márta KüM közigazgatási államtitkárból KüM-államtitkár 2006 7 282 295 Ft
    Kiss Péter kancelláriaminiszterből munkaügyi miniszter, majd kancelláriaminiszter 2006 és 2007 7 910 741 és 2 412 495 Ft
    Kondorosi Ferenc IM közigazgatási államtitkárból IM-államtitkár 2006 1 601 837 Ft
    Lévayné Fazekas Judit IRM helyettes államtitkárból IRM-szakállamtitkár 2006 2 091 027 Ft
    Mészárosné Peredy Gabriella GKM helyettes államtitkárból GKM-szakállamtitkár 2006 665 536 Ft
    Papp Imre IM helyettes államtitkárból IM-szakállamtitkár 2006 2 074 468 Ft
    Székely Judit FMM helyettes államtitkárból SZMM-szakállamtitkár 2006 5 812 854 Ft
    Szőke László KüM helyettes államtitkárból KüM-szakállamtitkár 2006 2 694 818 Ft
    Tarcsi Gyula FMM közigazgatási államtitkárból SZMM-szakállamtitkár, majd MEH-szakállamtitkár 2006 és 2008 732 390 és 1 835 795 Ft
    Udvardi Iván KüM helyettes államtitkárból KüM-szakállamtitkár 2006 6 655 668 Ft
    Várkonyi László KüM helyettes államtitkárból KüM-szakállamtitkár 2006 5 274 572 Ft
    Wapplerné Balogh Ágnes HM helyettes államtitkárból HM-szakállamtitkár 2006 1 330 953 Ft

    A juttatásokkal kapcsolatban az összes érintett egykori vagy jelenlegi állami vezetőt megkerestük, némelyiküket sajtóosztályokon vagy egykori munkatársaikon keresztül. A 21 emberből 13-tól érkezett válasz – nagy részük nevében sajtóosztályok válaszoltak. Az ismertebb politikusok közül Draskovics Tibortól, Burány Sándortól, Kondorosi Ferenctől nem kaptunk választ. Kiss Péter munkatársa jelezte, hogy a miniszter esetében is a Kormányszóvivői Iroda korábbi válasza mérvadó.
    Az [origo] arra volt kíváncsi, az érintettek hogyan értékelik a szabadságmegváltás jogosságát abban az esetben, ha rögtön új pozícióba kerülnek. Többségük válaszában azt hangsúlyozta, az akkori jogszabály szerint törvényesen kaptak szabadságmegváltást. Lényegében erre hivatkozott Göncz Kinga mellett a Szociális és Munkaügyi Minisztérium sajtóosztálya – amely Herczog László és Székely Judit nevében válaszolt -, az öt tisztségviselője nevében reagáló Külügyminisztérium és a Tarcsi Gyula és Gémesi Ferenc nevében válaszoló Kormányszóvivői Iroda is.
    Wapplerné Balogh Ágnes azt tette hozzá, hogy 2006-ban – pontosabban minden kormányváltáskor – automatikusan megszűnik az állami vezetők megbízatása, vagyis ekkor jogosan járt a szabadságmegváltás. “Jelzem, hogy az összeg után a személyi jövedelemadót, a tb-t, az egészségügyi hozzájárulást meg még néhány kisebb adónemet levontak, így nettóban az összeg kevesebb mint felét kaptam meg” – tette hozzá. Wapplerné utalt arra is, hogy az állami vezetők szabadságmegváltás helyett sokszor szívesebben választanák a szabadnapokat. “Két év alatt összesen pár napot tudtam szabadságon lenni. Gyakorlatilag nem nyaraltam, ellopott hosszabb hétvégeket töltöttem három gyerekemmel és három unokámmal” – írta.
    “Higgye el, sokan inkább kivennék a szabadságukat és többet töltenének a szeretteikkel, többet pihennének” – írta Egyed Géza is, aki szerint a törvénymódosítás nem jelent lényegi változást, hanem csak kitolja a szabadságmegváltás kifizetésének időpontját a végső búcsú idejére. “Látom benne a logikát, bár a lényegi hatását illetően ez a jelenlegi recessziós időben inkább egy közhangulat-javító intézkedés” – vélte a volt szakállamtitkár.

  4. atlétaa szerint:

    Gordonak erről más a véleménye………………
    Hajrá Szenteczky-Hajrá CSEPEL…………
    🙂

  5. miska72 szerint:

    nekem csak egy kérdésem lenne. Ha kifizették a szabadságot mert például helyettes államtitkárból szakállamtitkárrá nevezték ki őket, vagy egyik minisztériumból a másikba mentek át dolgozni, akkor karácsonkor fizetetlen szabadságon voltak?

  6. miska72 szerint:

    atlétaabácsi meg neked is! Bajnai Gordon x milliós villa………………!
    Miből! Összelópta az adócsalásból! 🙂 🙂 🙂
    Te találsz meg másokat hogy mibe lakik?
    A Gordonkát találd meg! 😉 🙂 🙂

  7. atlétaa szerint:

    Környe–CSEPEL FC 2-3…..nyert a CSEPELI FOCI CSAPAT……….
    🙂

  8. miska72 szerint:

    Ez már megint idevágó téma. 🙂 🙂
    Látom a Szenteczky szindrómád még megvan. 🙂 🙂 🙂

  9. atlétaa szerint:

    Mindig csak a politika,tudsz egy jó viccet………….. mee lefejellek, mint napos csibe a záptojást
    🙂

  10. De érdekes! szerint:

    Korábbi SZDSZ-es a Jobbik kampányfőnöke

    http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=134720

  11. Prendick szerint:

    Jaja. Mint a Tarlós. Ezek beépülnek mindenhova. 😉

  12. De érdekes! szerint:

    Kedves Prendick!

    Tarlós a rendszerváltás idején volt SZDSZ-es. Akkor az SZDSZ rendszerváltó párt volt ugyanis! Ekkor Magyarország többsége SZDSZ-es volt.

    A Jobbik kampányfőnöke pedig 2000-ben volt SZDSZ-es. Akkor az már a mostani SZDSZ képét mutatta.

    Nem kell túl sok értelem, hogy a kettőt szét tudd választani.

    Úgyhogy akkor adjon az Isten szebb jövőt!

  13. Attila szerint:

    De érdekes!

    De érdekes, hogy ha tarlósról van szó akkor már nem számít, hogy szdsz-s volt. Korrekt ember vagy. Hazudjatok csak tovább, ez már undorító, amit csináltok.
    Miért nem tudtok ennyire az szdsz-mszp ellen nyomulni. Ja mert közös a kassza, mi?

  14. Prendick szerint:

    Az eszdéesz nem változott semmit húsz éve. Ők az egyetlenek. 😉
    Nem is örülök túlzottan, hogy osztogatják a kádereiket mindenhova. Bár az is igaz, hogy ők értenek legjobban a propagandához, de akkor sem kellenének.

    Mindazonáltal ez szemlátomást vihar a biliben. Kis helyi szutykozás.

  15. De érdekes! szerint:

    Attila!

    Mi a hazugság? Tarlós a rendszerváltó SZDSZ tagja volt. A 2000-es SZDSZ pedig = a mostanival. Ezek szimplán tények.

    Közös a kassza az MSZP-vel? Kinek? Ja, a Jobbikra gondolsz.

    Azt már sokan tudják. Úgy látom, ez a hír kicsit kizökkentett téged.

    Nagyon sajnállak, de tényleg.

  16. Prendick szerint:

    Ez attól sem lesz igaz, ha még ötször leírod. 🙂

  17. De érdekes! szerint:

    Óriási teljesítmény egyébként, hogy egy új párt, ami semmilyen hatalmi tényezőt nem jelent a jelenlegi rendszerben (tehát nem parlamenti tényező, és nem önkormányzati tényező), képes több száz mililó forintos kampnyt fojtatni.

    Csak a bp-i kampány több, mint félmilliárd, ha jól tudom.

    Elgondolkodtató, nem?

    Egyébként ha jól megfigyeljük a Fidesz országos kampányát. a kormányzást, az MSZP-SZDSZ kormányt kritizálja, JOGGAL!

    Viszont ha jobban megnézzük a Fidesz országos kampányát, az óriás plakátjait, akkor azt is láthatjuk, hogy egyetlen párt az, amelyik telefirkálja ezeket a plakátokat. Na melyik az a párt? Hát a tisztességes, nemzeti, talán még konzervatív értékeket is valló Jobbik pártja.

    Elgondolkodtató, nem?

    További szép napot mindenkinek!

    Adjon az Isten!

  18. Prendick szerint:

    Attila, nem érdemes beugrani, most az a pártfeladat Fideszéknél, hogy le a Jobbikkal, meg egységben az erő.
    Azt hiszik, hogy ha elég sokan lesznek, befagy tőle a Duna is és meg lehet koronázni I. Viktort. 🙂

    A parlamenti egypárt meg parlamenti egypárt marad. Kár, hogy nincs logójuk. Talán azért, mert a kondér öt kanállal, nem biztos, hogy népszerű figura lenne manapság, bármennyire is fedi a valóságot.

  19. Manitu szerint:

    Attila, a csepeli Jobbik alapítói tudtommal mind SZDSZ-esek voltak még a rendszerváltáskor. 1994 volt a gerincvesztés éve, ez addig nem szégyen.

  20. Prendick szerint:

    Én meg azt hallottam, hogy Gyurcsány Feri azért mondott le tavasszal, mert ő lesz a következő választáson a Jobbik jelöltje.
    Elgondolkodtató?

    A Malacka biztos elgondolkodna rajta, de ő már kereste Micimackó árnyékát is, amit ugye elloptak. 🙂

  21. Attila szerint:

    Oké Prendick, értem! Igazad van.

  22. Prendick szerint:

    Hehe, ez a Bajnai még Gyurcsánynál is hülyébb. :)))

    “Bajnai: az emberek 70%-a támogat engem”
    http://www.privatbankar.hu/html/cikk/cikk.php?kommentar=30119

  23. Papasa szerint:

    Defektes az egész brigád!

  24. Attila szerint:

    Az hát! 🙂
    De nem egy ember 70%-ára gondol? Tehát mellkastól lefelé.

Itt lehet hozzászólni !