Gyurcsány apja visszaeső tolvaj volt

Magyar Nemzet

Mikor nem hazudik Gyurcsány?

Gyurcsány Ferenc kormányfő édesapja több alkalommal is ült börtönben lopásért – ezt támasztják alá azok a dokumentumok, amelyeket a Magyarok Világszövetsége juttatott el tegnap a Magyar Nemzethez. Az iratok tanúsága szerint idősebb Gyurcsány Ferencet 1979. november 19-én a Pápai Járásbíróság mint különös visszaesőt egyrendbeli lopásért és egyrendbeli kisebb értékre elkövetett lopásért 11 hónapi szabadságvesztésre ítélte, és két évre eltiltotta a közügyektől.

A dokumentumból azonban az is kiderül, hogy a miniszterelnök apjának nem ez volt az első találkozása az igazságszolgáltatással: „(…) többször volt büntetve, utoljára a Pesti Központi Kerületi Bíróság az 1977. november 21-én jogerőre emelkedett összbüntetési ítéletével lopás bűntette és más bűncselekmények miatt egy év és három hónapi szabadságvesztésre ítélte, és a büntetésből 1978. augusztus 13-án szabadult”. Az 1979. november 19-én hozott ítélet kitért arra is, a vádlott rendszeresen és nagymértékben fogyasztott szeszes italt, ezért alkoholistának volt tekinthető. „Gyurcsány Ferenc vádlott teljes egészében beismerte a terhére rótt cselekmények elkövetését, és azokat ittasságával magyarázta” – állt az ítéletben, és emiatt a szabadságvesztés ideje alatt el is rendelték a kormányfő apjának kényszergyógyítását.

Részletek a Magyar Nemzet mai számában!

45 hozzászólás “Gyurcsány apja visszaeső tolvaj volt” bejegyzésre

  1. anti szerint:

    Drága Szerkesztők, cenzorok és hozzájuk hasonlók!
    A Fidesz most 110 százalékon áll a közvéleménykutatóknál. Akkor mi a bánatnak kell nektek ikyen ócska trükkökkel, alpári cikkekkel játszadozni?!Nem látjátok, hogy a Magyar Nemzet veletek szórakozik? Az ép eszü emberek tudják, hogy aki az általatok átvett cikket megírja, szerkeszti, közli és továbítja, az egyéb aljasságokra is képes. Szövetésgeseitek, a KDNP-sek elmondhatják nektetk a bibliai idézetet: ki kardot ránt, kard által vész el, vagy a ti esetetetkben: ki tollat (klaviatúrát) ránt, az toll (klaviítúra) által vész el. Ne vesszetek el, ne vesszetek meg! Ti azért alapvetően rendes emberek vagytok, hiszen velem együtt – többségében – Csepelen éltek. Hát mégis, vagy már megint rázendítettetek?!
    Ti lesztek a kuric.info mutációja? Vagy csak egyszerűen alapítói vagytok a BUK-nak (Bunkóságból Újra Kezdik) vagy a SZETOF-nak (Szemérmetlenül Tovább Folytatják) – mozgalomnak?

  2. csepeli szerint:

    Te anti-magyar!
    Jelenleg NAGY A JÓLÉT!

  3. Csaba szerint:

    Mi a helyzet anti? Valami látom nem tetszik. Kicsit lassan reagáltál, hogy a Ferid védelmére siess. Nem hiszem, hogy ez a honlap a kuruc.info-hoz hasonlít. Azt is ismerem, de én nem látok hasonlóságot. Gondolom azért vagy felháborodva, mert ez a média, a csepel.info nem a jól megszokott médiumok közé tartozik, ahol a kormányoldal a tökéj, a szent emberek, az ellenzék pedig a gonosz.

    Itt olvashatsz mindenfélét, és főleg igazgakat.

  4. Csepeli Galvániszap szerint:

    Érdekes cenzúra az, amikor valamit nem hallgat el egy lap 😉

    Az, hogy Gyurcsánynak ilyen apja volt, szerintem önmagában semmit nem jelent. Inkább személyes sorscsapás, mint valami determináció.

    Emlékszem, milyen botrány volt, amikor Pokorni apjáról nyilvánosságra hozták, hogy sok évnyi börtönbüntetés után megzsarolták, hogyha nem jelent a titkosszolgálatnak, akkor soha nem láthatja a családját. Emlékszem miféle következtetéseket hoztak le az antihoz hasonló igaz baloldali újságírók százai. Egy igaz ügyért harcoló, de megzsarolt és megalázott ember és a fiának meghurcolása bezzeg akkor nem volt gátlástalanság. Egy visszaeső tolvajé meg az.

    Mint magánember nem fogok minősítő következtetéseket levonni az alapján, hogy kiféle-miféle ember volt Gyurcsány apja. Épp elég azt látnom, hogy Gyurcsány mit művel a közpénzzel, a Magyar Köztársaság címerével és történelmével, az ország gazdaságával, egészségügyi ellátásával. Nekem ennyi bőven elég ahhoz, hogy alkalmatlannak tartsam.

  5. kovács ernő szerint:

    Most ez Fidesz infó, vagy Csepel infó? Én tudom a választ!

  6. anti szerint:

    Ernő, ez telitalálat volt!

    De ki válaszolja meg ezt a világos kérdést: Most ez Fidesz infó, vagy Csepel infó?

    Ernőt egy kicsit irigylem, mert ő tudja a választ, de mi van, ha téved? Azért mégis csak a szerkesztők volnának az illetékesek. Van itt olyan?

  7. Csaba szerint:

    Drága anti és ernő!

    Amikor ráléptek erre a honlapra, mit írtok be a keresőbe? http://www.csepel.info, vagy pedig http://www.fidesz.info? Ezt az egyszerű kérdést ha megválaszoljátok magatokban, akkor kiderül a válasz.

    Csá csumi csá,
    Csaba Csepelről (milyen szép alliteráció;) )

  8. anti szerint:

    Csaba!
    Megnyugtattál! Ígymár egészen más! Akkor maradok!

    Olvasom majd csodálattal csacska csepeli csaba csodaszép, cseles csicsergő csacogását csapatostul csatlakozó csoportokkal, cserkészekkel, csodabogarakkal együtt.

  9. admin szerint:

    Szeretnénk emlékeztetni minden kedves fórumozónkat, hogy 17 év telt el a rendszerváltás óta.

    17 éve nem bűn, nem megvetendő, ha egy lap nem az aktuális hatalomtól kapott százmilliókból működik, és elhallgatja az ellenzék híreit, képviselőik fogadóóráit, polgári körök, civil szervezetek programjait.

    A vélemény szabad, és itt bizony azok a hírek is elérhetők, elolvashatók, amelyeket a balliberális sajtó bevarrt szájjal elhallgat Magyarország miniszterelnökéről.

  10. kovács ernő szerint:

    A Csepel infó ma megmutatta az arcát! A politikát kéretik kihagyni , mert az egyoldalú!

  11. Karcsi szerint:

    Ernő, Anti!
    Gratulálok, hogy végre ti is rájöttetek arra, hogy a csepel.info egy szimpla fideszes szócső. Én olvasom, mert néha csepeli hírek is vannak (és mert mazochista vagyok), de itt vitatkozni nincs értelme! (“a felesleges vitatkozásokat pedig kerüld”)

  12. PAPA54 szerint:

    JÓ emberek SOS !!!

    Engem, és a családom tönkretett ez a nagy DEMOKRÁCIA!!!!!
    Megcsömörlöttem !!!!
    Nem érdekel sem a jobb sem a ball !!!
    Egészségileg ,anyagilag a padlón vagyok !
    Köszönet, Torgyánnak ,Orbánnak, Gyurcsánynak !
    Természetesen az APEHnek!
    Az egészségügynek dolgoztam mint ,Endoscopiával foglalkozó !
    A KÓRHÁZAK félév ,egy év után fizettek!
    A kiadott számla után az APEH ( törvényesen és büntető adóval ) lerabólt!!!
    Miért is ? Azért hogy azok a jó kis gazdagok még többet lenyelhessenek a saját (adómentes költségtérités STB címen ) zsebükre!!!!
    Én kölcsönökből tengödöm !
    Lehet idős és becsületes fejemmel nemsokára az utcán találom magam a családommal !! Hát ki segít a szerecsétlenen! Orbán ? Gyurcsány ?

    senki senki senki !!!!!!

    Köszönet nektek ti kedves politikusok !
    éljen a saját zsebü privatizáció !
    tök mindegy hogy jobb vagy ball!!!!!
    Tisztelettel : Papa aki már nemsokára az utcán tölti a karácsonyt!

  13. Bubus szerint:

    Van abban valami szomorkásan vicces, amikor összegyűlnek itt a még hűséges, a már kevésbé hűséges és a már megcsömörlött MSZP-szavazók, és azon búslakodnak, hogy a jobboldal és a Fidesz megszólalhat.

    Papa, nem kellett volna Gyurcsányra szavazni.

  14. Karcsi szerint:

    Bubus! Na, bevallom, azért néha jókat röhögök is rajtatok 😀

  15. PAPA54 szerint:

    Kedves BUBUS !
    Én nem szavaztam ,sem ide sem oda !

    Sajna ÖN ugyan úgy vádaskodik mint bármelyik oldal elvakultja !
    Nem az emberi tragédiát és az igazságot látja !
    Nem veszi észre ,hogy sem így sem úgy nem az Ön érdekeit képviselik!

    Öszinte üdvözlettel : Papa54 ,AKI se nem jobb,se nem bal csak egy kisemmizett nemsokára hajléktalan!!

  16. Csaba szerint:

    Aki nemsokára hajléktalan, annak nincs internete, szóval szerintem itt valami másról van szó. Ez a magánvéleményem.

  17. Csaba szerint:

    Karcsi, te pedig látom meg vagy rökönyödve. Hiszen nem a jól megszokott csepeli sajtó orgánumok hírei köszönnek itt vissza. Ez a lap sokkal demokratikusabb. Azért, mert valahol jobbos hírek is vannak, attól az nem fideszes médium. Amennyiben ezt nem tudod feldolgozni, hűtsd le magad a csepel.hu-val, vagy a csepel újsággal. Ott csókolgathatod az öreg kick-boxos Tóth Misi képét.

  18. Karcsi szerint:

    Mondom…. 😀

  19. Csaba szerint:

    Ami pedig a hírt illeti, az alma nem esik messze a fájától…

  20. Csaba szerint:

    Még annyit, én természetesen jobboldali vagyok, rendszeresen látogatom a fidesz.hu-t, ha fideszes honlapot akarok nézni. Ezt a lapot ajánlották nekem, és meg is tetszett, mert tájékoztató jellegű, és nem vitatom, sok minden, amit itt olvasok, egybe esik a saját gondolkodásommal. Ha szerinted fideszes ez a lap, és te nyílván komcsi vagy, akkor miért nem az mszp honlapját nézegeted. A csepeli szocik honlapján pont láttam egy írást Zanati Béla frakcióvezető úrtól, valami névtelen levélre reagált. Szegény képviselő, frakcióvezető úr még Wass Albert nevét sem bírja leírni helyesen…sajnos

  21. PAPA54 szerint:

    Kedves Csaba !

    Ha sors kegyes lesz hozzád, lehet interneted családod , autód , lakásod,
    rövid idön belül infarktusod , APEH tartozásod ,TB tartozásod ,munkanélküliséged !
    De megvigasztallak az utca még a tiéd marad ha mindened elveszik , ……
    STB .
    Törvényesen igazságtalanul !!!

  22. PAPA54 szerint:

    Kedves Csaba sok sikert kivánok!

  23. Csaba szerint:

    Én nem erről beszéltem.

  24. PAPA54 szerint:

    Kedves jobbos , és balos URAK !!!

    Az egészségügyi törvény MEGALAPOZZA a sorsotok !

    Ti
    is
    lopni fogtok
    MINT A Gyurcsány szerencsétlen szegény proli apja !!!!

  25. PAPA54 szerint:

    A pap megáldja isten nevében a fegyvereiteket , hogy öljetek!
    Az elvakult balos a párttag könyvét teszi a szíve elé hogy megvédje!
    Az én fajtám meg szégyenkezik hogy ilyen emberek vannak !!!!
    Nemsokára ezt fogjátok tenni , mert van aki uszítson !
    A neve nem Ördög hanem POLITIKUS!

  26. Dömdödöm szerint:

    Én tudtam, különben azon lepődnék meg ha az anyja foglalkozása nem az lenne mint amit emlegetnek.

  27. Laja szerint:

    Kedves PAPA54!

    Szerinem nem kéne általánosítani. Tudom, hogy ez a legkönyebb, valaki/valakik bűnét azzal magyarázni, hogy a másik sem különb.

    Az eü. törvényt pedig remélem nem fogják megszavazni a jövő héten.

  28. jani szerint:

    Nem olvastam sehol hogy a két “dísz” csepeli országgyülési képviselőt felszólította volna valaki, hogy ne szavazzák meg a reform címén eltervezett eszement TB. átalakítási elképzeléseiket. Még utobb azt hiszik hogy a pártjuknak tettek igéretet a választáskor ! Tartott fórumot, és megkérdezte e egyáltalán Podolák és Avarkeszi úr, hogy mi a csepeli lakosok véleménye.

  29. kovács ernő szerint:

    Azért nincs harag Csepel infó? Részemről nincs, és ti is üde szinfoltjai vagytok Csepelnek! Itt legalább kivitatkozhatja magát mindenki! És nem megy gyújtogatni, verekedni!

  30. Csaba szerint:

    Egyetértek kovács ernővel.

  31. admin szerint:

    Természetesen nincs harag, és reméljük, hogy nem lesz több gyújtogatás.

  32. dömdödöm szerint:

    Ernő, te is egy folt, bár nem túl üde foltja vagy csepelnek. Valami azt súgja a megjegyzésedből, hogy olyképp vélekedsz rólunk, ha nem itt irkálunk, akkor gyújtogatni, meg verekedni megyünk, igaz-e?
    Elgondolom, ha rólunk ezt feltételezed, akkor te mit csinálsz ha a mi heccelésünket abbahagytad.
    Pl a medgyesi szabadidejében megbocsájtott a kommunista gyilkosok elhalálozott áldozatinak.

  33. kovács ernő szerint:

    Hogy, én milyen folt vagyok Csepelen nem érdekel! De, ezt a sok hazudozást, amit Orbán elvtársad mond normális ember nem hiszi el! Remélem te az vagy?

  34. id_hu_ba szerint:

    Egyszerűen nem értem mi mentegetni való van egy tény közlésén, miszerint Gyurcsány apja köztörvényes visszaeső bűnöző?!
    Egy pár elvbarátja figyelmébe ajánlom, hogy a fia csak azért nem lépett apja nyomdokába, mert az általa elkövetett bűncselekmények a felderítés időpontját tekintve elévültek.
    Ezért a Magyar Köztársaságnak elévülés miatt nem büntethető köztörvényes bűnöző miniszterelnöke van.
    Ezen röhög a világ 3/4 része.

  35. jani szerint:

    Azt gondolom a “balos titulus” nem jár ki az MSZP:- nek,mert tetteiben végleg nem az. Dumálni meg mindent lehet. Csak egyre kevesebben vannak akik hisznek nekik.

  36. Lora :) szerint:

    Nem az a kérdés, fideszes, vagy nem fideszes szócső ez itt.
    A lényeg; ez leírja a frankót, innen nem rúgnak ki senkit azért, mert megírja a frankót, akinek meg fáj a valóság, amit ide VÉGRE leírnak, nem kell látogatni az oldalt!
    Végre van valami a CSEPELI lakosokért, itt érzem, mint a dm-ben, hogy fontos vagyok a kerületben a polgárokért dolgozó jobboldalnak.

    De tenni is lehetne azért, hogy mindenki jól/ és fontosnak érezze magát ebben a kerületben.

  37. Taliga szerint:

    Ez jó kérdés

  38. Gordon szerint:

    Jani!

    Az MSZP a bolsevik típusú állampárt újgazdag neoliberális utódja. A régi eszme keveredikaz új típusú törekvő agresszív nagyravágyással, pénz és hataloméhséggel. A hatalmi, és kommunikációs arroganciát tekintve azonban a helyzet hasonló (egyeduralomra való törekvés). Ezt láthatjuk a közszolgálati médiumok terén, akár itt Csepelen a CSÚ esetében. Ha kell e téren akár a belső ellenzéküket is félreállítják.

    A régi küldetéstusat (és az ebből fakadó kapkodás és gőg)megmaradt, mint ahogy az esetlenség is (pl.: kül- vagy nemzetpolitikai téren). Attól függően változik a politikai viselkedés, hogy melyik irányzat kerül előtérbe. Az egyik irányzat a “langyos meleg lábvíz”, az “elvgyunk mi így jól elvtársak”; a másik a harcos reformer “most aztán mindent fenekestül felforgatunk elvtársak” irányzat (bár szinte egyetlen jelentős átalakítás véghezviteléhez sincs meg a kellő tudás, kitartás, szorgalom, alázat, hozzáállás, empátia). Így végső soron arra ítéltetnek, hogy mindent félbehagyjanak. Olyan ez mint egy félkész ház, egy torzó a korábban elkészült és megfelelő funkciót betöltő házak között. Egy olyan épület, mely eleve rosszul lett megtervezve, a kivitelezés hanyag volt, aminél a marketingre több erőforrást mozgósítottak, mint magára a tartalomra. Nem igazán tudja senki, hogy mi lesz vele, csak iszonyatosan lehangoló ahogy kong az ürességtől, és mindenki tudja, hogy rengeteg erő kell majd hozzá, hogy a hibát később rendbehozzák. Természetesen nem azok fogják rendbehozni, akik korábban “elkúrták”.

    Amikor éveken át “nem csináltak semmit”, akkor az előbbi volt az erősebb, most az utóbbi, a törtető reformer. Persze ez is ki fog fulladni. 100 nap? Vagy egy-két esztendő alatt? Ez szinte mindegy, a lényegtelen nem változtat.

    No és emellett vannak azok a tagjaik akiket semmilyen eszme, elképzelés (“közjó”) nem köt, és nem korlátoz. E kategóriába a kisgömbőchöz hasonló megalkuvást nem tűrő, gátlástalan, törtető emberekre tartoznak. Ők nemcsak a társadalomra, de saját szervezetükre (és annak tagjaira) is nagy veszélyt jelentenek.

  39. Gordon szerint:

    lényegtelen=lényegen

  40. chriss szerint:

    antikám akkor szívd ki a nyakát a gyurcsánynak

  41. frlaj szerint:

    Ez a fórum stílusában és tartalmában szégyen Csepelre nézve.

  42. Gordon szerint:

    Mond már el hogy miért!? 🙂

  43. O. Viktor szerint:

    Ne fikázátok , má a kedves kis kollegámat .
    Ő csak azt csinálta amit mindanyian .
    Valahogy ( valamiből 🙂 meg kell élni .

  44. bugi szerint:

    Tipikus és primitív szoci szokás mások nevével visszaélni.

  45. NRJ szerint:

    A MSZP-SZDSZ kormány intézkedései 2002-2010 között
    01 2006-os rendőrterror 02 támogatták a bankok az extraprofitját 03 megszüntettek százával vasúti vonalakat, elzártak telepü
    léseket 04 több száz visszaélés, Nokiás-doboz, csalások, Sukoro, Hankok, kormányzati negyed, Hajdú-Bét, Hospinvest, Strabag, Siemens, Combino, , 4-es Metro , stb. 05 Malév, MÁV Cargo kiárusítása 06 BKV-botrány 07 Alstom ügy – 30 milliárd előleg teljesítés nélkül 08 Az M5-ös autópályát üzemeltető cég részvényeinek kiárusítása 09 A legfontosabb balatoni idegenforgalmi cégek kiárusítása egy homályos hátterű cég számára. 10 A makói és a Kelet-Magyarországon feltárandó földgázkészlet kiárusítása 11 megszüntették a Széchenyi tervet 12 liberalizálták a médiát (pornó, kegyetlenség, stb.) 13 eltörölték a gyest 14 liberalizálták a nyugdíjrendszert, beengedték a külföldi magán nyugdíjpénztárakat 15 milliárdokat fizettek ki jogtalanul, családokkal 16 megengedték és támogatták, sokszor kötelezővé tették a devizahitelt 17 szétverték az oktatást 18 liberalizálták a közműveket, beengedték kontroll nélkül a piacot 19 2006-os terror 20 bevezették a vizitdíjat, kórházi napidíjat, dobozdíjat 21 bezártak kórházakat, bevezették a norma-kontrollt 22 nem csak nem támogatták a károsultakat, de a biztosítókkal sem tárgyaltak 23 kampányoltak 2004-ben a kettős állampolgárság ellen 24 visszatartották a tűzoltók túlórapénzét 25 megszüntették a panelprogramot 26 liberalizálták a gyógyszerpiacot 27 tönlretették a budapesti tömegközlekedést 28 megnőtt a munkanélküliség 29 A gazdaság csődközeli állapotba juttatása. 30 . Rekordmértékű, a GDP 73%-a rúgó, és folyamatosan tovább növekvő adósságállomány, 31 a 2002-es „száznapos csomag”, melynek során a túlméretezett arányú osztogatást főként hitelből finanszírozták 32 Késlekedő és tehetetlen válságkezelés, amely tovább súlyosbította a válságot, a Bajnai-csomag pedig újabb megszorításokat jelentett, több tízmilliárd forintot elvontak infrastruktúra területéről 33 Súlyos korrupciós s megfigyelési ügyek 34 4-es Metro 35 Hankook ügy 36 A mezőgazdaság és vidék leépítése, 37 Malév, MÁV Cargo kiárusítása 38 A makói és a Kelet-Magyarországon feltárandó földgázkészlet kiárusítása 39 Kormányzati negyed ügye 40 Kétes beruházások, luxus-kiadások (irodabútor, autók, mobiltelefonok, stb.) 41 visszaélések a pályázati rendszerrel 42 . Rekordmértékű, a GDP 73%-a rúgó, és folyamatosan tovább növekvő adósságállomány, 43 folyamatosan vettek fel kölcsönt az IMF-től
    44 tönkretették a cukoripart. Bizottság vizsgálja a cukorgyárak privatizációját
    A magyar cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak belföldi következményeit feltáró eseti vizsgálóbizottság augusztus elején kezdi meg érdemi munkáját. 45 tisztességtelen végkielégítéseket fizettek ki saját maguknak 46 csökkent a foglalkoztatottság 47 átjátszották a földeket 48 elkótyavetgyélték a MOL-t 49 megszüntették a közgyógylistát 50 a 2002-es „száznapos csomag”, melynek során a túlméretezett arányú osztogatást főként hitelből finanszírozták 51 Késlekedő és tehetetlen válságkezelés, amely tovább súlyosbította a válságot, a Bajnai-csomag pedig újabb megszorításokat jelentett, több tízmilliárd forintot elvontak infrastruktúra területéről 52 „Baráti” kitüntetések 53 Alstom ügy – 30 milliárd előleg teljesítés nélkül 54 A Borovszky Tímea által vezetett Esélyegyenlőségi Főigazgatóságon egyesek színlelt szerződésekkel dolgoztak, az akták jelentős részéből alapvető dokumentumok hiányoztak, a megbízottakat versenyhelyzet teremtése nélkül választották ki
    55 Egészen Kókáig vezethetnek a szálak
    Büntetőfeljelentést tett hétfőn az Országos Rendőr-főkapitányságon ismeretlen tettes ellen Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A politikus az Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő (IKTA) Zrt. gazdálkodásának és szerződéskötéseinek vizsgálatát követően jutott erre az elhatározásra. A cég az elmúlt hat évben 1.7 milliárd forintos kárt okozott a magyar államnak 56 Törvénytelen tisztogatások 57 Sorozatos jog-, és erkölcs-sértő bíráskodások. 58 Honvédelmi Minisztérium 59 A Borovszky Tímea által vezetett Esélyegyenlőségi Főigazgatóságon egyesek színlelt szerződésekkel dolgoztak, az akták jelentős részéből alapvető dokumentumok hiányoztak, a megbízottakat versenyhelyzet teremtése nélkül választották ki 60 Áron alul adták el a taszári repülőteret
    61 A Gyurcsány-kormányok 12 ezer embernek mondtak fel
    A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM)szerint az MSZP-nek akkor kellett volna szolidaritást vállalnia a köz- és kormánytisztviselőkkel, amikor a Gyurcsány-kormányok idején csaknem 12 ezer embernek mondtak fel. 62 Filozófus pályázatok 2005-ben a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) által kiírt pályázatokon a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézete három évre 70 millió 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert Vallásfilozófia és a vallások társadalmi jelenléte című pályázatával. A pénzek a pályázatokban meghatározott céltól eltérő felhasználása ügyében vizsgálat indult az elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján. Budai Gyula jelentős értékben elkövetett hűtlen kezelés és jogosulatlan gazdasági előnyszerzés bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést.
    63 Feljelentés a Budapest Airport Zrt. privatizációjának ügyében2011. október 6. 10:36.A 2005-től 2010-ig tartó privatizációs eljárás keretében hozzávetőleg 85 millió euró, mai árfolyamon számítva 24 milliárd forint kár érte a Magyar Államot
    64 Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes által kinevezett közvetítő kétmilliárdos kenőpénzt kért a 4-es metró belső beépítését elnyerő Swietelsky Építő Kft.-től.
    A Gyurcsány és Bajnai kormányok agráriumért felelős volt vezetőit terheli a felelősség a magyar cukoripar jelenlegi helyzetéért, mivel nem született meg a hazai termelést szabályozó cukorrendtartás

Itt lehet hozzászólni !