Az olimpia nyertese Csepel lehet

VG.hu

Észak_Csepel_látványterv

Az ingatlancégek ugyan aligha fogják az esetleges 2024-es budapesti olimpiára hangolni fejlesztéseiket, de a sportesemény felgyorsíthatja bizonyos területek fejlesztéseit és lerövidítheti a megtérülési időket.

Az ingatlanfejlesztéseket alapvetően piaci tényezők határozzák meg, illetve az, hogy a befektetések az elvárt 11-13 éves periódusban valóban megtérülnek-e – hangsúlyozta a Világgazdaságnak Rábai György, a BDO ingatlantanácsadó ügyvezető partnere. Egy olimpia a tipikus megtérülési időszakból csupán nagyon rövid intervallumra biztosítja az ingatlan hasznosítását, ezért nem jellemzők a kifejezetten a játékokra hangolt beruházások. Az viszont elképzelhető, hogy az olimpiai időszak keresletbővülése lerövidítheti egyes beruházások megtérülési idejét, illetve felgyorsíthatja bizonyos területek fejlesztéseit.

A tervek szerint 2024-ben új szemléletű, úgynevezett „gazdaságos” olimpia valósulhatna meg Budapesten, amelynek fontos eleme, hogy elsősorban már folyamatban lévő, illetve hosszabb távon tervezett beruházások valósulnának meg. A tervezett helyszínek részben meglévő létesítményekre épülnek (azok kisebb bővítésével vagy ideiglenes átalakításával), részben pedig olyan területeken, amelyek a meglévő közlekedési infrastruktúra vagy annak továbbfejlesztése révén könnyen, gyorsan átalakíthatók – mondja Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője. A legnagyobb fantáziát Rábai György a központi helyszínben látja – a Csepel-sziget északi végében és az azzal szomszédos területekben –, amelyet hosszú ideig a próbálkozások ellenére sem sikerült fejleszteni. Három cég is több milliárd eurós fejlesztést tervezett ide (a Quaestor a Duna Cityt, a Wing a Duna Passage-t, a Mota-Envil a Kopaszi-gátat), de az óriási potenciálra a válság kirobbanása után nem mutatkozott megfelelő kereslet és finanszírozás. Egy sikeres pályázatot követő olimpia elsődleges haszna abban nyilvánulhatna meg, hogy ezeket „a jelenlegi állapotukban nem attraktív, nagy kiterjedésű területeket bekapcsolhatná a város vérkeringésébe” – hangsúlyozta Rábai György.

Az olimpiai városrészek (az olimpiai falu, a médiafalu és a technikai falu) gyakorlatilag új lakónegyedeket hoznának létre – mondta Soóki-Tóth Gábor. A technikai falu a már több ütemben felépült Marina Part és a Dagály komplexum közötti fejlesztési terület befejezésére adna lehetőséget, míg Lágymányoson és az egykori Duna City fejlesztési területen létre jöhet a korábbi víziónak megfelelő lakónegyed vagy annak egy jelentős része. A szigetcsúcs a sportlétesítmények mellett a fővárosi távlati terveknek megfelelően zöld városi park maradhat, ezzel is felértékelve a Ráckevei-Soroksári Duna mellett lakóterület-fejlesztésre kijelölt területsávot, amelynek megvalósulását egyebek mellett egy új híd megépítésének feltétele is hátráltatta (az olimpia kapcsán a tervek a Galvani és az Albertfalvai híd megépülésére utalnak).

Érdekes kapcsolatot jelenthetne egy új gyalogos-kerékpáros híd a Kopaszi-gát vége és Csepel szigetcsúcs között, amely szintén az utóhasznosítás lehetőségeit bővíthetné – teszi hozzá a BDO partnere. Tekintetbe véve, hogy a létesítendő fejlesztések zöme sportcélokra épülne, az olimpiát követő lehetséges hasznosítások irányát ez alapvetően meghatározza. A Csepel-sziget északi részét átszelő Duna-hidak megépülése azonban esélyt nyújtana arra, hogy az olimpiai helyszínek egy részén vagy azokhoz kapcsolódóan utólag is jól hasznosítható rendezvényhelyszínek vagy városi logisztikai kapacitások jöjjenek létre.

 

VG.hu

4 hozzászólás “Az olimpia nyertese Csepel lehet” bejegyzésre

  1. Krtek szerint:

    1 a 10hez adjak a fogadoirodak de almodozzanak nyugodtan. Majd a kezuk beleer az agy alatti bilibe es felebrednek.

  2. v39 szerint:

    Én, mint csepeli helytörténész ezt a fenti leírást egy felelőtlen, hebe-hurgya szövegnek tartom ! A korábban bemutatott “térképkinézetű” rajzok annyi helytelen ábrát mutattak, hogy teljesen lehetetlen a tényleges megvalósításuk.
    Ezek csak előzetesnek szánt okoskodások.
    Viszont itt hívom fel az esetleges érdeklődők figyelmét, hogy ismét elkészítettem a csepeli helytörténeti honlapomat a következő címen : http://www.v39endre.hu
    Ha kérdés van, várom a v39endre@gmail.hu levélcímen.
    v39endre
    Vezér Endre

  3. Vazulnéni szerint szerint:

    Jó lenne ha nem lenne , v39 gratulálok a honlaphoz.

  4. fghfjhgkjhk szerint:

    Mindig röhögök ezen a baromságon. 🙂
    Nem lehet a reptérről bejutni a városba, de olimpia… 😀

Itt lehet hozzászólni !