Novák Előd is távozik a Jobbik elnökségéből

Mandiner

Novák Előd is távozik a Jobbik elnökségéből

Jelentősen átalakul a következő tisztújításkor a Jobbik elnöksége: három jelenlegi alelnök – Novák Előd, Apáti István és Szávay István – távozik a posztjáról. A párt szóvivője szerint mindezek indoka, hogy a jövőben a kormányzati munkára szeretnének készülni; Vona Gábor pedig szeretne maga mellé polgármestereket is az elnökségbe.

Három jelenlegi alelnök – Novák Előd, Apáti István és Szávay István – nem lesz tagja a Jobbik elnökségének a következő tisztújítást követően – közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A jobbikos politikus kijelentette: pártszakadás nincs és fel sem merült, a leköszönő alelnökök munkájára a továbbiakban is számítanak. Kifejtette, hogy az alapszabály szerint az elnöknek joga van megnevezni az aspiránsait és Vona Gábor élni fog ezzel. Hogy kiket jelöl, az a következő hetek kérdése – mondta, megjegyezve, az elnökségből távozókkal higgadt és őszinte beszélgetés volt az elnökségi ülésen és nem a sajtón keresztül üzengetnek egymásnak a felek.

A szóvivő a lépést azzal magyarázta, hogy megváltoztak a feladatok, a most záruló elnökségi ciklus feladata a párt támogatottságának stabilizálása volt és az, hogy a Jobbikot az ellenzék vezető erejévé tegyék – fejtette ki, jelezve: értékelésük szerint a jelenlegi elnökség teljesítette, amit vállalt. A következő időszak feladataként a kormányzati munkára készülést jelölte meg. Hozzátette, hogy Vona Gábor pártelnök más karaktereket, polgármestereket is szeretne maga mellé az elnökségbe. Mirkóczki Ádám egyúttal visszautasította, hogy egy radikális – mérsékelt törésvonal lenne a pártban. Érdemi konstruktív viták mindig vannak, de a program nem változott – hangsúlyozta.

Novák és Szávay is megdöbbent

Az Indexnek nyilatkozott Novák Előd a szerdai elnökségi ülést követően. Novák azt mondta: „leforrázva érzi magát” Vona döntése miatt, aki megvétózta újraindulását.

A portál egyébként úgy tudja, hogy Vona korábban Hegedűs Lorántnét is arra kérte, hogy ne újrázzon, de ő már bejelentette a Facebookon, hogy el fog indulni az alelnöki posztért.

Az Index elérte telefonon Szávay Istvánt is, aki szintén azt mondta: váratlanul érte Vona Gábor döntése. Mint ugyanakkor megjegyezte, számára becsületbeli ügy lett a kérdés, így ha összejön a megfelelő számú ajánlás és érzi a tagság támogatását, akkor el fog indulni ő is.

Az ügyből egyébként komoly jogvita is kialakulhat – írja az Index, amely egy másik ellenzéki párt vezetőjének véleményét is ismertette, aki szerint egy ilyen elnöki vétó nem csak a párt alapszabályába, hanem akár a Ptk.-ba is ütközhet.

Forrás: Mandiner.hu

 

9 hozzászólás “Novák Előd is távozik a Jobbik elnökségéből” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Gáborkám!
    Elég nehéz lesz a záltalad a szebb jövő ürügyén kiszabadított szellemet visszatuszkolni a palackba!
    Most már alelnökeid is rázizzentek, hogy csak addig kellettek amíg a gesztenyédet kikaparták a parázsból!
    De mit mondasz majd a radikális párttagjaidnak és a megtévesztett, magukat átverve érző szavazóidnak?! 😀

  2. Mindent vissza szerint:

    Az Előd szlovák zsidó kóser vágásához azért pár igazi csepeli jobbikos hozzá fog szólni. Nem engedjük!

  3. Mindent vissza szerint:

    Viktor! Józsi! Ugye ezt ti nem hagyjátok?

  4. Mindent vissza szerint:

    Tekeredik a Jobbik, Fidesz akar lenni A lófaszt! A Jobbik Jobbikként kell nyerjen és visszaszerezze Erdélyt Kárpátalját Vajdaságot és Felvidéket! Fideszként ez nem megy!!!

    Ébresztő!!!

  5. Lovas szerint:

    Nyugi. Majd támogatjátok a Szabó Szabolcsot. Menni fog ez, mint a kockás ing ; -)

  6. Jobban szerint:

    Valóban, fog ez menni, mint anno 2002-ben az V. kerületben, mikor a MIÉP-es képviselő juttatta polgármesteri székbe az MSZP-s jelöltet.

  7. Jobban szerint:

    Hatalmas a döbbenet a Jobbikban, kezd nagyon elfajulni
    “…Az érintettek döbbenten fogadták a hírt, a hivatalos pártkommunikáció próbálja bagatellizálni az ügyet. Nagy bravúr lenne, ha sikerülne…Vona Gábor akkor sem fogja engedni az indulásukat, ha összegyűjtik a jelöléshez szükséges ajánlást. Ettől még érdekes kérdés lesz, hogy ilyen körülmények között hány helyi jobbikos szervezet sorakozik fel a kegyvesztett alelnökök mögé..„Leforrázva állok az előzmények nélküli bejelentés előtt”.”
    Ez még csak a kezdet…

  8. Nagyapó szerint:

    A Jobbiknál ismét a cukiság előz. Ez kell az MSZP-vel való összejátszáshoz. Előzményként Csepelen a Jobbik támogatta Szabót, Ózdon a szocikat, cserébe Tapolcán az MSZP segítette a Jobbikot. Megy a parasztvakítás.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. robi szerint:

    Mint mindennek, ennek is a pénz a mozgatórugója!

    A kérdés: kinek a pénze mozgatja a szálakat?

Itt lehet hozzászólni !