Néptáncoktatói tanúsítványt kaptak az óvodapedagógusok

Csepel.hu

nt_18

Csepelen 26 óvodapedagógus kapott néptáncoktatói tanúsítványt április 19-én. Az okleveleket a Fenyves Tagóvodában Borbély Lénárd polgármestertől és Budainé Balatoni Katalintól vették át.

Az érdeklődők a januárban indult „Így tedd rá!” program keretében tanultak népi játékokat és megismerkedtek a néptánc módszertanával is. Az önkormányzat által támogatott 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzés utolsó foglalkozását a tagóvodában tartották, ahol a résztvevők aznap vizsgáztak, majd közös tánccal mutatták be tudásukat. A különböző tánctípusok lépéseit Budainé Balatoni Katalintól sajátították el, kéthetente a Nagy Imre ÁMK-ban jártak tanfolyamra, mely a mostani záróvizsgával ért véget. A szervezésben a Csepeli Kistáncos Alapítvány szakmai vezetői (Kreiszné dr. Paál Sára és Varga Edit) segítettek.

A kerület 21 tagóvodájában már sikeresen beindult a néptánc oktatás fakultatív foglalkozása, folyamatos az érdeklődés. A szülők fontosnak tartják, hogy gyermekeik minél fiatalabb korban megismerkedjenek a magyar népi játékokkal, a néptánc örömeivel.

Az átadáson Borbély Lénárd polgármester megköszönte az egyesület segítségét és az óvodapedagógusok aktív részvételét. A képzést pozitív előrelépésnek nevezte az óvodahálózat működésében, majd elmondta, hogy a városvezetés a közeljövőben támogat minden olyan hasznos ötletet, amely segíti az óvodapedagógusok nevelői munkáját és szolgálja a gyermekek testi-lelki fejlődését.

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !