Megrohamozták a migránsok a macedón határt

PestiSrácok

Megrohamozták a migránsok a macedón határt

A macedón rendőrség könnygáz bevetésével verte vissza vasárnap a görög határnál több mint ötszáz migráns rohamát a határkerítés ellen – jelentették szemtanúk a helyszínről.

Az Idomeni görög falu közelében lévő illegális migránstábor lakói közül több százan gyűltek össze a határkerítésnél, és megpróbálták azt áttörni. A görög rendőrség csak annyit közölt, hogy feszült a helyzet a határátkelőnél.

Egy meg nem nevezett macedón tisztségviselő azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy a migránsok kövekkel dobálták a macedón rendőröket, utóbbiak erre reagálva vetettek be könnygázt. A migránsok a határkerítést nem törték át – tette hozzá.

Az AP hírügynökség úgy tudja, a migránsok azért gyűltek össze az átkelőnél, mert arról értesültek, hogy megnyitják. A macedón rendőrség cáfolta, hogy erre készülnének.

Több mint egy hónapja az idomeni tábor mintegy 11 ezer lakója követeli, hogy Macedónia újra nyissa meg a határátkelőt, amely a Nyugat-Európába vezető migránsútvonalon fekszik. A macedón hatóságok azonban hetek óta egyetlen migránst sem engedtek át. A görög hatóságok megpróbálják rávenni ezeket az embereket, hogy menjenek a fogadóközpontokba, de kevés sikerrel.

Az Európai Unió és Törökország március 18-án megállapodást kötött, amely szerint az EU visszaküldi Törökországba azokat az illegális bevándorlókat, akik március 20-a után érkeznek valamelyik görög szigetre. Cserében az EU-tagországok – egy egyelőre 72 ezres kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, ahányat a görög szigetekről visszavisznek Törökországba. A megállapodás óta jelentősen csökkent a Görögországba érkező migránsok száma.

Forrás: PestiSrácok

2 hozzászólás “Megrohamozták a migránsok a macedón határt” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Ilyet tenni, mint a macedón rendőrök? Hol volt a macedón ellenzék, akiknek görög földön kellene tüzelni a migránsokat? Igaz a DK-nak – ha elvhű – segítenie kellene!
    Ja az nem megy, mert a Balkán veszélyes rájuk!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Jobban szerint:

    “Ugyanakkor a nő azt is elmondta a Washington Postnak, hogy Abaaoud felvilágosította:
    több tucat ISIS-harcos jött vele Európába a 2015-ös menekülthullámban érkező migránsok közé rejtőzve.
    Az interjút teljes hosszában a Washington Poston lehet elolvasni.”
    http://hirek24.hu/hir/444/vallott-a-no-aki-leleplezte-a-parizsi-foterrorsitat-a-francia-rendorsegnek

Itt lehet hozzászólni !