Nyugdíjas táncverseny: fotók és videók itt!

Csepel.info

nytancv2016-03-06 17.19.24

Fergeteges hangulat és és telt ház jellemezte a második csepeli nyugdíjas táncversenyt – ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk.

A csepeli önkormányzat fotósának és Ábel Attila alpolgármesternek köszönhetően sok kép és egy videó is készült a rendezvényről. Az önkormányzat fotógalériáját itt tekinthetik meg olvasóink.

A táncverseny hangulatába bepillantást nyújtó videó, melyet az alpolgármester készített, fent látható, a képgalériája pedig ide kattintva érhető el.

A mostani létszám igazolja, jó döntés volt elindítanunk a táncversenyt, hiszen nekünk fiataloknak van mit tanulnunk az idősektől – fogalmazott köszöntőjében Borbély Lénárd polgármester. Az aktív versenyszervezésért köszöntét fejezte ki Babics Saroltának, a Nyugdíjas Klub vezetőjének és a Csepeli Városkép Kft. munkatársainak összehangolt csapatmunkájáért. A fellépők közül jópáran a Nyugdíjas Klubban készültek fel a versenyre, ahol a tavalyi évben több mint 21 ezren fordultak meg különféle rendezvényeken.

nytv2016-03-06 17.08.25

Mozgásban az első helyezettek

A dobogós helyezést elérők ajándékcsomagot vettek át. Harmadik lett Orbán Ferenc és Nagyné Szattler Mária (legmegnyerőbb), második Oravecz Sándorné és Szalai Lászlóné (legdinamikusabb) és első helyen végzett Somogyi Gyula és Kustán Magdolna (legjobb ritmusérzékű) táncával.

Csepel.info

36 hozzászólás “Nyugdíjas táncverseny: fotók és videók itt!” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Becsípődött a gatya?!
    Vagy csak boszorkánylövés (hexenschuss)?! 😀
    http://csepel.info/wp-content/uploads/nytancv2016-03-06-17.19.24.jpg

  2. Néző szerint:

    Grün úr! Önnek mindenre van valami derogáló mondata, csak mert mindenhol a Fideszt látja. De ez a rendezvény nem pártrendezvény volt. Legyen szíves türtőztesse a primitív modorát!

  3. Grün Izidor szerint:

    Néző!
    Nem pártrendezvény volt?!
    Német Szilárd ötletéből megrendezett II. táncversenyt megnyitotta és “köszöntét” fejezte ki a Csepeli Városkép Kft. munkatársainak összehangolt csapatmunkájáért pipogya Lénárd polgármester.
    A fotókat és a videót készítette Ábel Attila!

    Bocsika, de innen bőven annak láccik! 😀 😀

  4. Néző szerint:

    Értem. Tehát Önnek le kell köpnie mindent, amiben szerepel olyan emberek ötlete vagy véleménye vagy neve, akiket nem kedvel. Függetlenül attól, hogy egy táncverseny nem pártrendezvény, sőt remek dolog. A nyugdíjason sem politizálni mentek, és egy párt neve sem hangzott el. De magának le kell köpni mindenkit. Akkor elnézést, köpdössön tovább.

  5. Grün Izidor szerint:

    Néző!
    Semmit nem köptem le!
    A köpködésre ajánlanám szíves figyelmébe az alábbi oldalt!
    http://csepel.info/?p=47507#comments 😀

  6. Orsós Rodrigó szerint:

    Megnéztem volna nagyapót, ahogy illuminált állapotban bokázik a fideszes delegáció meg tapsol neki. 🙂

  7. Grün Izidor szerint:

    Rodrigó!
    Pedig állítólag kiválóan népi táncol
    Csak még a népet keresik akikét! 😀

  8. Anikó (Krizantém u-ból) szerint:

    Nem unják még az állandó cinikus, gusztustalan, kritizáló, negatív megjegyzéseiket lehet az bármilyen téma (még nyugdíjas táncverseny is). Teljesen igaza van Nézőpont szerintnek, Grün Izidor, Orsos Rodrigó, Felix, ebihal stb. amennyiben a fideszről ill. ahhoz kapcsolható cikkekről, témáról van szó, vagy irogatunk akkor bele kell döngölni a másik véleményét, hozzáállását a betonba, csakis önöknek van mindenben igaza ? Nagyon tévednek, nem kell ahhoz illumináltnak lenni, hogy sok baromságot és igaztalan vádakat irjanak egyesek ami már igen unalmas. Szerencsére sokan más véleményen vagyunk, és ennek ellenére nem köpködünk senkit le a más véleménye, hovatartozása miatt. Ez a korrektség !

  9. felix szerint:

    Anikó!
    Szoktad néha magadat is olvasni vagy azt már nem bírja a gyomrod?

  10. Orsós Rodrigó szerint:

    Anikó gyomra erősen szelektív. Jobbról a rozsdás szöget is bírja, balról már a dinnyemag is megárt neki.

  11. felix szerint:

    Orsós Rodrigó !
    Olyan mint Admin.
    Admin is csak az ellenzéki “több nevűeket” teszi szóvá. A sajátjainál lapít.

  12. Grün Izidor szerint:

    Anikó!
    Ajánlom szíves figyelmedbe a baloldali köpködést illetően! 😀
    http://csepel.info/?p=47507#comments

  13. Orsós Rodrigó szerint:

    felix!
    Ez a gondolkodó is már hányadik neve szerencsétlennek, mégsem
    emelt szót admin ellene. Érdekes nem?

  14. Ábel Attila szerint:

    Kedves Grün, Felix meg Orsós!

    Ha valami bajotok van, nyugodtan keressetek meg személyesen. Szerintem gyávaság olyan embereken bosszút állni, akik csak egy jót táncolni, szórakozni mentek el a művelődési házba. Elárulom: az est során szó sem volt politikáról, úgyhogy teljesen érthetetlen ez a kirohanás a részetekről.

  15. GONDOLKODÓ! szerint:

    Oly jelentéktelen vagy, hogy méltatlan vagy válaszomra.

  16. felix szerint:

    Ábel Attila !
    Mond tudsz te olvasni vagy a felolvasód magyarázta be neked, hogy valamit is írtam volna a táncversennyel kapcsolatosan?
    Keresd meg Nyilas Misit ő megbízható feolvasó.

  17. felix szerint:

    GONDOLKODÓ!
    Magukat senki sem kérdezte.

  18. Grün Izidor szerint:

    Ábel Attila!
    Milyen bosszúállásról beszélsz?!
    Ha már így belefolytál “minden szarba belecsíp” módján a köztem és “Néző” hozzászóló között lezajlott üziváltásba megkérdem Tőled is:
    Nincsenek esetleg politikai felhangjai a rendezvénynek, netán a “Ez itt a reklám helye” módjára?!
    Szövegértési nehézségeiden sajnos nem tudok segíteni! 😀

  19. felix szerint:

    Grün Izidor!
    Azért az nem tagadható, hogy az utolsó három és fél sor a nyugdíjasokról szólt.

  20. Grün Izidor szerint:

    félix!
    Valóban!
    Ráadásul még az is előferdülhet, hogy saját nevükön! 😀

  21. GONDOLKODÓ! szerint:

    Mi bajod van?

  22. Nagyapó szerint:

    Az eeetásak nem mennek a táncversenyre (invalidusoknak nehéz is), nem mennek a márc.15.-i ünnepségekre, mert azokat a “Fidesz” rendezi!
    Bezzeg amikor a Nemzeti Múzeum timpanonjában gépfegyveres mesterlövész őrizte a ripacsot, az volt a szép idő.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  23. Grün Izidor szerint:

    Vén barom!
    Csak ne nézd le a rokkantakat! 😀
    .
    http://indavideo.hu/video/HandinHnd-Balett_fel_labbal

  24. felix szerint:

    Nagyapopónak Kubatov jelezte, hogy akik részt vettek a táncversenyen mind jobbosok.
    Lehet, hogy másokat be sem engedtek?
    Hozod a formádat okoska.

  25. felix szerint:

    Ma még táncolnak, de “holnap”……
    “Tízezer ágyat ad át az egészségügyi ellátórendszer a szociálisnak” Így hívják a cinikusok az idősek megfosztását az orvoshoz, kórházhoz jutástól. Az a szemlélet, hogy a krónikus belgyógyászatok a pazarlás forrásai, nem a krónikus bel. o. ágy-áron (4500 ft/nap) alapul, hanem ,hogy az idősek életben tartása drága a TB-nek. Pont a hatásos orvosi működés nem tetszik a döntéshozóknak, akik féltik a nyugdíjakat a Ratkó- korszak generációjától. Csakhogy amig a TB tv nem tesz hátrányos megkülönböztetést a multimorbid idős betegek rovására, addig a krónikus bel. osztályok megszüntetése, csak a kórházak akut bel- gyógyászati ellátását teszi terheltebbé. A kórházi működés drágábbá , deficitesebbé válik. Különösen fenyegeti a szegényebb időseket a tervezet. Ma a legolcsóbb szociális ágy is 150ezerFt/hó. Akik ezt nem tudják megfizetni, azok kiszorulnak, nem csak az orvosi ellátásból, betegútjuk orvosi menedzselésből, de az ápolásból is. Hazakerülésük nem más , mint Taigetosz. Sem a háziorvosok, sem kapcsolt asszisztencia, ügyelet nincs abban a helyzetben, hogy otthoni fekvőbetegek ellátását elfekvőn szintjén megoldja. Miért is fosztaná meg a kórházakat a kormány, hogy akut ágyait jobban forgathassa, a szövődményes betegeket a sebészet, trauma, orthopédia, gégészet, urológia, onkológia krónikus Belgyógyászatra átadhassa? Pl 1000. ágyas fővárosi kórház évi költségvetése 15 MrdFt.. évente vesztesége kb 1 Mrd Ft. Ebből a Krónikus Bel évi vesztesége kb 30 millió Ft. Mennyivel, fogja csökkenteni az akut osztályok bevételét a krónikus bel. osztályon kezelt évi 3 ezer beteg akut ágyon maradása? Becslésem szerint kb 500 millióval, de ez függ attól ,rászoríthatók-e az orvosok, hogy nyitott sebű, inni, pisilni, kakálni, felkelni képtelen betegeiket hazaküldjék. Ha sikerülne orvosokat hóhérrá átnevelni, akkor is rosszabb helyzetben lesznek a kórházak, mint ma. Mégis meg fogják próbálni a változtatást, miért is? A kormány is tudja az adatokat. Ők is tudnak számolni. Mégis megszüntetik a krónikus osztályokat, mert szerintük túl sok lesz a Ratkó-korszakban született nyugdíjas, és csak terhet látnak bennük. A kormánynak nem időseket ellátó orvosok , hanem hóhérok kellenek. Az idősek megtizedelésének feladata részben a kórházaké lesz, de a családtagoknak is ki kell venni a részüket a hóhérmunkából. “Senkit nem hagyunk az út szélén” mondta Orbán, de aki elhitte neki, az figyelmen kívül hagyta az életútját.

  26. felix szerint:

    Idézet.

  27. Anikó (Krizantém u-ból) szerint:

    Felix: Rád jellemző ez a hosszú lejárató cikk, amit beidéztél, ide a Nyugdíjasok táncversenyével kapcsolatos cikkhez ! Bravó csak így tovább a lejáratásokkal, de már megszoktuk tőled és Grün Izidortól is, hogy jönnek a negatív észrevételek állandóan ! Jót senki nem tud nektek csinálni, hát még Németh Szilárd, akit legszívesebben a vasra lógatnátok ! A cinikuskodó, okoskodó, sértegető megjegyzéseitektől van sokszor hányingerem !

  28. fghfjhgkjhk szerint:

    Kedves Anikó!
    Az, hogy valaki tükröt tart a másiknak, még nem lejáratás.
    Azt az Önök “oldala” szereti használni. Hat év után még mindig a bukott ellenfelett rugdosni elég sportszerűtlen. Lehet, hogy Ön ezt másképp látja, az legyen az Ön józan ítélőképességének a dolga.

  29. Grün Izidor szerint:

    fghfjhgkjhk!
    Már Albi megmondta, hogy a világon minden nézőpont kérdése és ezzel megalkotta a relativitás-elméletét!
    Csak egy példa:
    Gazsi, neked aztán nagy kurva a romnyid! Az árokparton tanítja a suttyókat toszni!
    De Tesókám, akkor nem kurva, hanem szexuálpedegógus! 😀

  30. felix szerint:

    Anikó!
    Tudod táncoltatni a nyugdíjasokat, miközben a parlamentben a halálukat felgyorsító törvényt alakot a táncoltató párt, az az igazi hányinger.
    Ha jártál már krónikus belosztályon, akkor tudnod kéne, hogy miről beszélek.
    A mosolygó gyilkosok nem az eseteim. Remélem ezt elnézed nekem.

  31. Lovas szerint:

    Nagy bajban lehet az MSZP meg a DK, hogy egy nyugdíjas táncversenyt bombáznak szét a bérkommentelői.

  32. felix szerint:

    Engem speciel Admin támadott meg.
    Azóta csak visszalövök.
    Ne de Lovasnak ezt hiába is…….

  33. Grün Izidor szerint:

    Lovas!
    Amputált agyú!
    Egy már megtörtént eseményt szétbombázni?! 😀
    .
    “itt a szakmai szempontok nem nagyon érdeklik a vitázókat.”
    Olyannyira, hogy a fityeszes városvezetés egyetlen tagja sem jelent meg a az ellenzék által meghirdetett “Hév helyett villamos” vagy “Metrans” fórumra! 😀

  34. felix szerint:

    Mintha hiányozna egy hozzászólás, vagy csak én nem találom.
    Az amelyikben a szocik alatti országos nyugdíjas KI-MIT- TUD. versenyekről tettem említést.

  35. Tarjányi László szerint:

    Nagy bajban lehet a Fidesz, hogy a Csepelinfó gyermekmolesztálásokkal akarja elvonni a figyelmet a migráns-szükséghelyzet bejelentéséről meg az ellopott 220 Milliárd Questor-pénzről!
    Most meg az MNB alapítványokban eltüntetett százmilliárdokat akarják eltusolni törvénykezéssel!

    Nehogy azt higgyétek mindent Orbánra kenhettek! Beszedjük az összes ellopott pénzt, még ha az összes Fidesz csókost gatyára is kell vetkőztetni! A pénz nem vész el, csak gazdát cserél!

  36. csapajev szerint:

    Ezt a “kínszenvedős” képet már igazán levehetnék!
    Senkinek sem az önfeledt! táncikálás jut eszébe,ha látja.
    Vajon miért erre esett a választás? Rossz döntés volt….

Itt lehet hozzászólni !