Valóra vált a több mint 20 éve megálmodott Tüske sportkomplexum

888

Valóra vált a több mint 20 éve megálmodott Tüske sportkomplexum

Az ünnepélyes átadón Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az új, fedett uszodakomplexum egy 50 méteres, tízpályás versenymedencéből, valamint egy 25 méteres, állítható medencefenékkel rendelkező bemelegítő- és tanmedencéből áll, illetve egy 1000 fős lelátó is tartozik hozzá.

A beruházás 3,2 milliárd forint plusz áfából, teljes mértékben állami forrásból valósult meg, az üzemeltető a Nemzeti Sportközpontok lesz. Boros Anita kiemelte, hogy ezzel befejeződött a 20 éve megálmodott Tüske sportkomplexum, amelynek multifunkcionális sportcsarnoka 2014 novemberében nyitotta meg kapuit. A helyettes államtitkár az átadón elmondta a multifunkciós Tüskecsarnok és a hozzá tartozó uszoda megépítése jogosan tölthet el büszkeséggel bennünket.”

Az új létesítmény a riói olimpiára és a 2017-es vizes világbajnokságra való felkészülésben is segítheti a magyar sportolókat.

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere kiemelte, hogy a kilencvenes évek közepén félbehagyott Tüskecsarnok 16 és fél éven át a kerület egyik csúfsága volt, most viszont az elkészült sportkomplexum nemcsak Lágymányos, hanem Budapest, sőt az ország egyik gyöngyszeme lesz. Hangsúlyozta, hogy az uszoda helyi lakosok szabadidősportos igényeit is jól szolgálja majd.

A Tüskecsarnokot még az Antall-kormány idején, 1993-ban kezdték építeni, ám a beruházás 1996-ban leállt. A kormány 2012-ben döntött arról, hogy a félbemaradt építkezést folytatni kell, majd egy évvel később határozott az uszoda megépítéséről. A teljes beruházás az uszodával együtt több mint 9 milliárd forintba került.
Fotó: Elteonline.hu
Forrás: 888

3 hozzászólás “Valóra vált a több mint 20 éve megálmodott Tüske sportkomplexum” bejegyzésre

  1. Tarjányi László szerint:

    A Csepelinfónak kiadták parancsba, hogy ezentúl a 888-ból kell idézni! A kutya sem olvassa a 888-at, viszont öntik bele az állami hirdetések százmillióit! Orbán általános iskolát végzett főtanácsadójának, Habonynak is kell a pénz, hiszen sokba kerül Ibizán mulatni!

  2. felix szerint:

    Ha már nyelik a száz milliókat legalább itt idézzenek belőle.
    Itt sem olvasom.

  3. Nagyapó szerint:

    A Fidesz-KDNP kormány ezt is befejezte, pedig Molnár et.-ék még soká tudták volna húzni.
    A Kurucinfótól ilyet nem lehet megtudni, marad a 888.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !