Ezt nézd meg: így tépték ki a Csepel Plaza üvegfalát az ékszertolvajok

“Célfotó” is készülhetett a bűnözőkről

Csepel.info

Csepel_Plaza_ekszer2016-02-29 08.39.10

A bűnözők kitépték a Csepel Plaza üveghomlokzatának ékszerbolt előtti részét, bemásztak a lyukon, és úgy vitték el a zsákmányt. Nem jutottak messzire: a rendőrség üldözőbe vette őket, és villanyoszlopnak ütköztek a II. Rákóczi Ferenc úton.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Betörési Osztálya büntetőeljárást indított D. Tamás 35 éves tápiószecsői, valamint M. Gyula 35 éves úri lakossal szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, harmadik társukat még keresik. A gyanúsítottakat a rendőrök előállították, elszámoltatásuk folyamatban van.

Csepel_Plaza_ekszer_2016-02-29 08.38.59

Csepel_Plaza_ekszer_003

Csepel_Plaza_ekszer_005

Csepel_Plaza_ekszer_004

Fotók: Facebook

A három rabló hajnali 1 óra 15 perc körül tört be a Csepel Plaza ékszerüzletébe az autójuk segítségével. Onnan ékszereket loptak, majd autós üldözésben menekültek. Vesztükre. A II. Rákóczi Ferenc úton Szigetszentmiklós felé nagy sebességgel menekülő gépjármű felett azonban a sofőr elveszítette uralmát, ezért a kocsi villanyoszlopnak ütközött, majd az árokba hajtott.

“Célfotó” is készülhetett a bűnözőkről

Az önkormányzati pénzből épült, és Magyarországon egyedülálló csepeli rendszámfelismerő kamerarendszer olyan nagy felbontású felvételeket készít, amelyeknek köszönhetően az ékszertolvajokról is valóságos “célfotó” lehet a rendőrség kezében már akkorról, amikor csak tervezték a bűncselekményt.

Csepel_Plaza_ekszer_Velvet01

Az Árvay csárdánál ért véget az autós üldözés (fotó: Velvet)

A kamerarendszernek köszönhetően nem csak a gépkocsilopások száma csökkent radikálisan, de a lakásbetörések is (a csepeli bűncselekményekről itt olvashatnak). Információink szerint ennek oka az lehet, hogy a csepeli betörők többsége más kerületekből járt ide portyázni, a rendszámfelismerő kamerarendszer segítségével pedig utólag is kikereshetők voltak a gyanús járművek – a technikának köszönhetően még nagy felbontású fotók is készültek a bennük utazókról. Ez történhetett most is: szinte biztos, hogy a tolvajok nem tudtak a kamerarendszerről.

Csepel_Plaza_ekszer_Velvet02

Fotó: Velvet

Csepel_Plaza_ekszer_006

Fotó: MTI, Blikk

Bármilyen meglepő, a rendőrség támogatását sem nézi mindenki jó szemmel: Horváth Gyula, a csepeli MSZP, DK, Együtt-PM közös polgármester-jelöltje folyamatosan bírálta és ellenzi az eszközállomány fejlesztését, és a rendvédelemben részt vevők számának növelését.

Forrás: Police.hu, Csepel.info

26 hozzászólás “Ezt nézd meg: így tépték ki a Csepel Plaza üvegfalát az ékszertolvajok” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    Ritka nagy ökörség.
    “az ékszertolvajokról is valóságos “célfotó” lehet a rendőrség kezében már akkorról, amikor csak tervezték a bűncselekményt.”

  2. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Honnan tudták, hogy a züvegfal betörő, kitépő tolvaj-ékszerrablók villanyoszlop döntésre is készülnek, hogy oda állították a kamerát?!
    Csak nem előzetes közbeszerzési portfóliót kértek Tőlük?! 😀

  3. felix szerint:

    Egy intelligens kamera tudja, hol van rá szükség.

  4. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Mint az “okoslámpák” a Kis-Duna parti sétányon?! 😀

  5. csaba péter szerint:

    Ahogy elnézem éppen csökken a bűnözés ugye hülye fideszes barátaim az úrban ?

  6. csaba péter szerint:

    Inkább arról írj Kedves Ábel hogy verek szarrá benneteket Salgótarjánban

  7. Lovas szerint:

    Csaba elvtárs, itt a Horváth Gyulát verték szarrá 😊

  8. felix szerint:

    Lovas
    Meg Német Szilárdot.

  9. Tarjányi László szerint:

    Az üzletek mindegyikében van ma már kamerarendszer. Nemcsak a tolvajok lefülelésére alkalmas, hanem az ilyen erőszakosan behatoló bűnözők ellen is, ugyanis a várható zsákmány előzetes felmérése és terepszemle nélkül senki nem csinál ilyen bűncselekményt!

  10. nagyanyó szerint:

    Hát elismerés a rendőröknek a gyors intézkedésért, de talán ha nem karamboloznak még mindig kereshetnék őket. Egyébként mi a fenének kell máris politikát és elismerést kizsarolni ebből is.
    Mindenki érdeke hogy rend és béke legyen -lenne kerületünkben, és nem egymás ócsárolása. Igazán itt se tett emlitést senki most hogy kerületünk polgármestere jogosítványa hol van???? a zsebében vagy a ???????????

  11. felix szerint:

    Egyáltalán volt már tárgyalás?

  12. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Ne légy mohó!
    Majd közlik két héttel utána mint a Szenteczkynél szokták! 😀

  13. Setét szerint:

    Nah akkor elmondom csak hogy tudjatok ez nem felkeszuletlenseg hogy haggyak a rendorok hogy menekulni tudjanak a rablok avagy a tamadok ez nekik is eggy olyas fele elmeny ami akar eggy traumaba is bonyolodhat es kerhetnek pchihologiai segitseget a csinos fiatal dokitol azoval kapjak be a husomat a magyar policáj

  14. dwadaw szerint:

    mondjuk annak is sok esze van, aki ilyen részre teszi az ékszerboltot…

  15. krapulax szerint:

    tanuljál már meg írni magyarul te sötét buta cigány.
    a 8 általánost elvégezted legalább a sitten vagy ahhoz is hülye voltál?
    ahogy elnézem, 3.-ig sem juthattál.

  16. Gabó szerint:

    És akkor most ez az egész az orbán genny érdeme,hogy elkapták őket?

  17. Orsós Rodrigó szerint:

    A fejétől bűzlik a hal, rossz példát láttak csórók, a maffiajobb tevékenységét másolják.
    Ha nekik szabad… -címszó alatt. 🙂

  18. Nagyapó szerint:

    Mi van eetásak? Elfogták a rablókat, ez a rendőrség dolga. Csepelen csökken a bűnözés (betörés, autólopás, korrupció), mert nem szoci vezetés van. Ilyen egyszerű.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. Gabó szerint:

    Nagyapó!Ez nem a fidesz érdeme hanem a rendőröké akiknek a szemét kilopja ez a féreg vezetés!Van fogalmad mennyi pénzel bassza ki a szemüket orbán viktor?Halásztelekn Mszp van és épül,szépül minden!! A közbiztonság is jó!És még csak rendőrségünk sincs….

  20. Tarjányi László szerint:

    A halászteleki polgármesternek ezek szerint nincs 9 tanácsnoka, 17 tanácsadója, s nem ledesít náluk Tiborcz István, Orbán veje! 😉

  21. Vica szerint:

    Gratulálok a hozzászólásodhoz Gabó !
    Nagyapó valószínű már a koránál fogva feledékeny és nem lát, ezért írta ezeket a “megtisztelő” sorokat. Csepelen sajnos nő a bűnözés (lopások, betörések stb. ) ezt tapasztalatból tudom.
    A Fideszes ” urak” pedig még egy ilyen helyzetben sem hagyják ki, hogy a szocikat szidják. Valószínű azért mert félnek a következő választásoktól. De tényleg a fejétől bűzlik a hal. Odafönt szemrebbenés nélkül folyamatosan lopják a milliárdokat és ez még mindig nagyon kevés embernek tűnik csak fel.
    Visszatérve a rablásra sajnos nagyon szomorú és szégyen ami Csepelen történt az éjjel.

  22. fghfjhgkjhk szerint:

    Gabó!
    Ez annak érdeme, hogy idióták voltak.
    Hogy lehet “menekülni” egy magas építésű, hátsókerekes, automata váltós verdával? 🙂

  23. Nagyapó szerint:

    Gabó, Vica és a többiek! Az volt a szép idő, amikor egy Császár volt a rendőrkapitány, lézengett néhány rendőr, közterületes az utakon, csak nappal. Persze a kapitánytól a járőr rendőrökig, közterületesig, mind a becsületesség mintaképei voltak. Őriztek és védtek, különösen Takács Józsefet és Papp Lászlót!
    Eetásak! Csak a hazudozás?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  24. Orsós Rodrigó szerint:

    Trottyos!
    Az eetásozás itt már nagyon kevés, meg zavart elmére utaló jel.
    A sok szesz és az, hogy a második gyerekkorát éli, ez mentségére szóljon.
    Önnek persze örömöt okoz az ország tönkretételét nézni, de vannak látó és halló emberek, akik nem támogatják a maffiajobb ámokfutását.

  25. Koleszterin szerint:

    Nagyapó! A kapitánnyal kapcsolatban igazad lehet. Engem már a Váginé – Zámbó Jimmy barátság is zavart mert a csepeli rendőrök nem merték megállítani a Jimmyt. Azután a kilencedik kerületben megdőlt ittas vezetésen a zenészünk. Az a kerület lehet a mumusunk mert a Borbély Lénárd is ott hasalt el.:)

  26. fghfjhgkjhk szerint:

    Vágóné!

Itt lehet hozzászólni !