Megerőszakolt egy kisfiút egy iraki menekült Bécsben

mandiner

Megerőszakolt egy kisfiút egy iraki menekült Bécsben

Egy bécsi fürdőben megerőszakolt egy tízéves kisfiút egy húszéves iraki menekült, aki alig pár hete tartózkodott Ausztriában. A sajtó által idézett rendőrségi jelentés szerint azzal indokolta a tettét, hogy már négy hónapja nem szexelt.

Megerőszakolt egy tízéves kisfiút egy húszéves iraki menekült Bécs Meidling kerületében egy uszodában, 2015. december 2-án. A rendőrség csak most árult el részleteket az esetről. Az osztrák sajtó által idézett rendőrségi jelentés szerint a gyanúsított, egy iraki férfi 2015 szeptemberében érkezett Ausztriába. Az áldozat kisfiú az uszodába látogatva ismerkedett meg egy 15 éves gyerekkel, akinek a társaságában a 20 éves férfi volt.

A férfi egy vécéfülkébe kényszerítette és megerőszakolta a kisfiút. Az áldozat utána az uszoda személyzetétől kért sírva segítséget, majd súlyos sérülésekkel vitték őt a kórházba.

A gyanúsítottat még a fürdőben elfogták. Vallomásában elmondta: „hatalmas hibát követett el”, és elismerte, „az ilyen tett a világ minden országában tilos”. Tettét a Krone szerint azzal indokolta, hogy „négy hónapja nem szexelt”. Elmondása szerint otthon egy szeretője volt, mert a felesége a gyerekük születése óta mindig beteg volt.

A rendőrség csak a napokban közölt hivatalosan is információkat az esetről. A sajtónak elmondták: nem a hírelhallgatás szándéka, hanem az áldozat védelme miatt nem nyilatkoztak eddig.

Forrás: mandiner

9 hozzászólás “Megerőszakolt egy kisfiút egy iraki menekült Bécsben” bejegyzésre

  1. bagoly szerint:

    És még ők pofáznak ellenünk a migráns kérdés kezelésében ! Barmok !

  2. ENDRE MÁRIA szerint:

    NAGYON UNALMAS MÁR EZ A TÉMA!,NÁLUNK IS VANNAK PEDOFIL HAJLAMU,MEG ERŐSZAKOS EGYÉNEK!SZÁNALMAS A GYÜLŐLETKELTÉSRE TŐREKVŐ MAGATARTÁSUK!!EZT UNJA MÁR MINDENKI,EZZEL ELLENKEZŐ HATÁST VÁLLT KI A KORMÁNY,SŐT MINDEN ORGÁNUM AMI KŐVETI EZT A MÓDSZERT!!!! SZÁNALMAS,MINT MINDEN AMIT OV.KITALÁL!!!
    SZÉGYEN A MAGYAR MÉDIÁRA,
    AKI EBBEN PARTNER!!

  3. Grün Izidor szerint:

    Márta!
    Izzásban kell tartani a hatalmukat fenntartó gyűlöletet!
    Mindegy ki ellen csak legyen kétmillió birka, aki szűken (némi politikai segítséggel) kiadja a kétharmadot! 😀

  4. Grün Izidor szerint:

    Bocs MÁRIA!
    Ezzel a negyed szememmel reggel még …..! 😀

  5. GONDOLKODÓ! szerint:

    Valójában az igazi birkák ti vagytok! Akik a vezérkost követitek mindenhova, mert időnként halljátok a nyakában lévő kolompnak hangját. Azt a megzavarodott vezérkost, aki magával ragadt benneteket is. Akinek minden lehetséges emberi jellemtelensége, gaztettei, gyűlöletei amit “bevezetett MO.-on,” uralkodása idején. No azt folytatjátok ti, egyre kevesebben, de az utolsó sikoly kapcsán, akarjátok egyre hangosabban hallatni magatokat a nagy semmiről. Vegyétek már észre, hogy ez a stílus, mentalitás már az USÁ-ban is jelentősen erejét veszítette. Akkor ti mit kóvályogtok össze-vissza a bohóckodásaitokkal? Elfelejtettétek azt a szlogent ami szintén illik rátok? Idősek vagytok ti már bohócnak is!

  6. felix szerint:

    Olvassátok csak ezt a szánalmas és jellemtelen alakot.
    Egy haszna van csak, hogy körülötte minden segg ragyog.
    Ő a gondolatmásoló “GONDOLKODÓ”

  7. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó ismét röfög.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. Csalódott szerint:

    Endre Mária! A gyűlöletkeltés a lényeg? Ezen van a hangsúly? Afelett meg csak úgy elsiklik a polkorrektségben elhülyült agya, hogy 10 éves gyereket erőszakol akárki? Mert az olyan mindennapos, Ausztriában, nálunk, bárhol a világban, ugye?

  9. felix szerint:

    Mintha katolikus papokról olvastam volna hasonlót.
    Csak, hogy legyen egy kis polkorrekt is.

Itt lehet hozzászólni !