Ki a legjobb szolgáltató a fővárosban? – Csepel előkelő helyen végzett

Járókelők.hu

ker

Járókelő.hu-n közterületi problémák bejelentéseit fogadjuk, és továbbítjuk az illetékeseknek. Nem véletlenül mondjuk azt most az önkormányzatokra és állami cégekre, hogy szolgáltatók. Amikor egy városlakó küld egy problémabejelentést, azt várja, hogy úgy kezeljék, mint ahogy egy jól működő piaci cég kezeli a rossz ügyfélszolgálati élmény esetén felmondással fenyegető előfizetőt: gyors választ, jó megoldást és barátságos hangvételt szeretne. Kevés önkormányzat, vagy városi szolgáltató van, amely a mai elvárásoknak (pl. gyors, hatékony) abszolút megfelelne.

Összeállítottuk a tavalyi év top 10-es listáját azokból az önkormányzatokból, amelyek szeptemberig a legtöbb megoldott ügyet produkálták. Nem a legtöbb bejelentés alapján csoportosítottunk, hanem a legtöbb megoldott bejelentés alapján, mert úgy hisszük, a megoldások megtalálása minden olyan önkormányzat célja, ahol a városüzemeltetések és ügyfélszolgálatok munkatársai tényleg szebbé szeretnék tenni a fővárost, és élhető környezetet próbálnak biztosítani a városlakóknak.

Az adatokat csak szeptemberig használtuk, mert sok szeptemberi ügy még folyamatban van, és ezek rengeteg utánkövetést igényelnek a részünkről, a bejelentők és az önkormányzatok részéről is. A számokat nem érdemes darabra pontosan nézni, mert egy-egy adatlekérés csak pillanatnyi képet ad (ez 2016.01.05-i lekérés), lehet, hogy egy bejelentés másnap már megoldódik, és az is lehet, hogy egy ügyről 2 év múlva épp ma jelzi a bejelentője, hogy az önkormányzat ígérete tényleg teljesült. Mindenképp fontos azonban, hogy megmutassuk, milyen trendek vannak önkormányzati jófejségben Budapesten.

Sosem találtad volna ki, hogy Budapest egyik legproduktívabb kerületének mutatja magát a XVII. kerület. A Rákosok kerületét az elmúlt időszakban ráadásul egy Régi Lakó nevű bejelentőnk kereste fel nagyon sok üggyel. Valljuk be, 200 feletti jelzésből ennyit megoldani óriási teljesítmény – persze sok maradt megoldatlanul is, de a teljesítmény így sem semmi! Gratulálunk az önkormányzat munkatársainak, akik bebizonyították, hogy az apró, bosszantó problémák megoldásával élhetőbb lesz a Tizenhét!

És most a top 10 minden tagjáról szeretnénk egy jó szót szólni:

– A XIV. kerület (Zugló) nagyon felhozta magát 2015-ben, az évük ívét egy külön a polgármester által megválaszolt bejelentéssel sikerült felrajzolni.

– A VIII. kerület Ács Pétertől, a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat (ma JGK) igazgatójától idézünk: “Minden a Járókelőtől érkező bejelentést a napi gyakorlat alapján előreveszünk, soronkívüliségbe veszünk, hisz ezzel kezdjük a napunk.”

– A XI. kerület a tavalyi évet úgy indította, hogy észbe kaptak, és utólag megválaszoltak minden 2014-es bejelentést, utána már flottul ment minden.

– A XXI. kerület (Csepel) azért különleges a Járókelőnek, mert az oldalunk legtöbb városi hibát bejelentő önkéntese, Bardócz Csaba foglalozik a helyi ügyek felderítésével.

– A III. kerülettel együttműködve már sokszor megállapítottuk, hogy ha egy önkormányzatnak van egy jól működő ügyfélszolgálata, akkor nagyon sok ügyet sokkal pozitívabban tudnak kezelni, mint ha nincs ilyen részleg.

– A XIII. kerület beteljesíti a róla az Újlipótvároson keresztül nézve alkotott sztereotípiát, egy komoly intézményrendszer gondoskodik a kerület lakóiról, és nem csak hibát javítanak, hanem kezdeményeznek is lakossági programok révén.

– A IX. kerületről keveset beszélünk, pedig szép csendesen ők is megoldanak sok bejelentést, de a fekvőrendőrök és a Ferenc tér ügyei valamiért rontják a statisztikájukat.

– A XVI. kerület munkatársai mindig nagyon aktívan válaszoltak a közterületi bejelentésekre, és 2015-ben a környezetvédelmi irodán már regisztráltak is saját fiókot maguknak a felhasználóink között.

– A II. kerület a hivatalos ügyvitel egyik csodája, az olykor este 10 után érkező, olykor túl pikírt és lakonikus válaszlevelek hatékony megoldásokat tartogatnak a kerület lakóinak.

És hogy miért nem kerültek a megoldott ügyek toplistájára a belső kerületek? Az V., a VI. és a VII. kerület valószínűleg egy ponton elhatározta, hogy nem szeretné, ha megdicsérnék azért, mert jól megoldja a városi problémákat, éppen ezért nem is válaszol, és nem is reagál rájuk. (Ellentétben azzal, hogy a Járókelő indulásakor ezek voltak a legaktívabb kerületek…) Mi ezeket a bezáródó kapukat minden ilyen összesítés után új kapcsolatok keresésével igyekszünk kiküszöbölni: csak dolgozik az önkormányzatban valaki, akit érdekel, hogy mi történik a kerületben, nem? A címünk budapest@jarokelo.hu, írjatok!

Járókelők.hu

 

Egy hozzászólás “Ki a legjobb szolgáltató a fővárosban? – Csepel előkelő helyen végzett” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    “Csepel előkelő helyen végzett”
    Ha jól nézem a grafikont és a középmezőny előkelő helynek számít akkor igen! 😀

Itt lehet hozzászólni !