Összeégették a vállam és kiraboltak − német lány a kölni szilveszterről

Mandiner, BBC

bbc_koln20160101

A kölni atrocitások egyik áldozata nyilatkozott a BBC-nek: kabátja kapucnijába valaki petárdát dobott, a telefonját pedig ellopták.

A nő válla megégett a támadás következtében, az égési sérülés maradandó nyomot hagyott. A kölni Express hírportál közben továbbra is arról ír: biztosan voltak migránsok a kölni erőszakos cselekmények elkövetői között. „Tizenöt személyt helyeztünk előzetes letartóztatásba azon az éjszakán. Tizennégy szírt és egy afgánt. Ez az igazság, még ha fáj is” – nyilatkozta a kölni Express című bulvárlapnak egy, a helyszínen dolgozó, meg nem nevezett rendőr.

A kölni Express című bulvárlap újabb információkat szerzett a kölni szilveszteri erőszakról egy a helyszínen dolgozó, név nélkül nyilatkozó rendőrtől. Az illető egysége 15 személyt helyezett aznap éjszaka előzetes letartóztatásba, szerinte mindegyikőjük olyan személy volt, aki csak pár napja vagy hete tartózkodott Németországban. A rendőr a lapnak nyilatkozva elmondta, sokkolta őket a bugyijuktól erőszakkal megszabadított, síró fiatal lányok látványa.

„Tizennégy szírt és egy afgánt helyeztünk előzetes letartóztatásba. Ez az igazság, még ha fáj is” – idézi a rendőrt az Express cikke. Állítása szerint mindegyikőjüknél menekültügyi eljárási tartózkodási igazolások voltak. A lap értesülései szerint a kölni rendőrségnek van egy nyilvántartása a gyanúsítottak személyes adatairól, ezt azonban titkosan, elzártan kezelik. Ez egyúttal azt is jelenti, írja a lap, hogy nem igaz a rendőrfőkapitány kijelentése, miszerint nem tudják, ki az a körülbelül ezer randalírozó, aki a bulizókra támadt a kölni főpályaudvar előtt szilveszterkor.

„Beszéltünk menekülteket segítő civilekkel, akik az éjszaka folyamán kísérgették az arab személyeket. A felcserek és sürgősségi orvosok is tanúsíthatják, hogy részben menedékkérőkről van szó” – mondta a lapnak nyilatkozó rendőrségi forrás. A rendőr beszélt arról is, hogy bár kértek erősítést aznap éjjel, nem kaptak.

Áldozatok, szemtanúk is nyilatkoztak

Az Expressnek több áldozat is beszámolt a szilveszter éjszakáról. Egy 19 éves diáklány arról beszélt, egy 25-30 fős, külföldiekből álló csapat támadt rá és a Rajnához igyekvő barátnőire, szidalmazták őket, elkezdték fogdosni barátnői fenekét, majd elvették egyikőjük mobiltelefonját.

Leginkább az fájt neki, hogy a helyszín közvetlen közelében állt egy rendőri egység, akik akkor sem léptek közbe, amikor segítségért kiáltottak. Egy 65 éves férfi 100-150 fős külföldi csoportok közti verekedésről számolt be, szintén erősen hiányolva a rendőri jelenlétet.

Forrás: Mandiner

2 hozzászólás “Összeégették a vállam és kiraboltak − német lány a kölni szilveszterről” bejegyzésre

  1. Tarjányi László szerint:

    Támadás a fehér ember kultúrája ellen! Szervezett provokáció!

    Bombák helyett erkölcsi bombák robbantak! Ezt a fehérek nem hagyhatják válasz nélkül!
    Herélés és/vagy kiutasítás!

Itt lehet hozzászólni !