Németh Szilárd: A TEK tette a dolgát

MTI

Németh Szilárd: a TEK tette a dolgát

A Terrorelhárítási Központ (TEK) tette a dolgát, megakadályozott egy bűncselekményt, a kérdés pedig nem az, hogy ki profi vagy ki amatőr, hanem az, hogy ki az, aki bűncselekményre készül – mondta Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke csütörtökön az MTI-nek a TEK hétvégi akciójával kapcsolatban.

A TEK kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy hétvégi terrorellenes akciósorozatában sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező csoportot fogtak el. A négy gyanúsítottal szemben “robbanóanyag felhasználására szolgáló készülék engedély nélküli tartásával elkövetett robbanóanyaggal visszaélés” és lőszerrel visszaélés bűntette miatt nyomoz a rendőrség. Az elfogott négy ember szabadlábon védekezhet. A bíróság indoklása szerint az elfogottaknak nincs közük terrorszervezetekhez. Az MSZP és a DK az ügy tisztázását sürgeti.

Németh Szilárd az esettel kapcsolatban csütörtökön az MTI-nek felidézte: a nemzetbiztonsági bizottság szerdai ülésén megtárgyalták a témát, a testület meggyőző tényekkel alátámasztott tájékoztatást kapott a TEK-től és a Belügyminisztériumtól
Hangsúlyozta: a bizottsági tagok között teljes egyetértés volt az ügyben, mindenki gratulált és köszönetét fejezte ki a TEK-nek, hogy tette a dolgát. “Mindenki előtt világos volt, hogy amire létrehozták a TEK-et, abban járt el”: olyan embereket kapott el, akiknél automata gépfegyver és robbanóanyag volt – mondta, jelezve, hogy Magyarországon nem lehet engedély nélkül fegyvereket és robbanóanyagot tartani.
A TEK egy bűncselekményt akadályozott meg az elkapással – emelte ki Németh Szilárd.
A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: nem az a kérdés, hogy ki profi, ki amatőr, hanem az, hogy ki az, aki bűncselekményre készül, és ki az, aki fegyvereket és robbanóanyagot gyűjt.
Hozzáfűzte azt is, hogy a világban teljesen új típusú terrorizmus alakult ki, és nem mindig 
a profin kiképzetteket vetik be.

Forrás: MTI

7 hozzászólás “Németh Szilárd: A TEK tette a dolgát” bejegyzésre

  1. fghfjhgkjhk szerint:

    Valamit nem értek, ha ez a hír egyáltalán igaz, akkor hogyan védekezhetnek szabadlábon? 🙂

  2. Grün Izidor szerint:

    “a világban teljesen új típusú terrorizmus alakult ki, és nem mindig a profin kiképzetteket vetik be.”
    ,
    Mint ahogy a politikusok között is működik a kontraszelekció?! 😀

  3. felix szerint:

    Mi lett volna a megakadályozott bűncselekmény?

  4. Tarjányi László szerint:

    Aki terrorcselekményre készül, nem hetven évnél régebbi fegyvereket, robbanóanyagokat birtokol! Az meg különösen érdekes, hogy veszélyeztethették kiemelten védett személyek biztonságát? Talán a szomszédban laktak, s így amikor esetleg a kezükben felrobban egy második világháborús gránát, a szilánkok veszélyeztethették volna a híres szomszédot?

    A robbanóanyag nem játékszer, de ezek az emberek elsősorban saját magukat veszélyeztették a fegyvergyűjtési hobbijukkal! Ettől még nem terroristák, legfeljebb felelőtlenek!

    Bástya elvtárs túlértékeli saját magát!

  5. Letiltatni szerint:

    A századosból lett tábornok alkalmatlan a feladatára.

  6. Grün Izidor szerint:

    Ja, kérem!
    A karácsonyi jutalmakért villantani kell valamit még a TEK-nek is, mert egy munkaalapú társadalom nem tűrheti a munkavégzés nélküli jövedelem kiáramlást!
    Valaki mondta “Nincs ingyen ebéd!” 😀 😛

  7. Tarjányi László szerint:

    Csepelen is divat, hogy kiírják az önkormányzati cégvezetőknek a prémiumfeladatot, s két hét múlva már teljesítve is van, lehet a pénztárhoz fáradni!

    A TEK vezetője is megkapta a prémiumfeladatot, hamarosan szállította is a lekapcsolt terroristákat, lehet a pénztárhoz fáradni!

Itt lehet hozzászólni !