Bojkottot hirdetnek a felvidéki magyar lány kirúgása miatt

Mandiner

Deichmann_bojkott

Itt lehet csatlakozni

A német cég Szlovákiában már nincs oda annyira a multikultiért, inkább a kisebbségek elnyomásában segít – írják annak a Facebook-közösségnek a létrehozói, amely bojkottra szólít a Deichmann ellen. A cég somorjai üzletéből elbocsátottak egy alkalmazottat, mert magyarul köszöntötte és szolgálta ki a magyar vásárlókat. „Miért nem látjuk az Amnesty International szóvivőjét, ahogy kiáll az elnyomott kisebbségek mellett?” – teszik föl a kérdést.

A Deichmann bojkottjára szólít fel egy szerdán alapított Facebook-közösség, miután a cég somorjai üzletéből elbocsátották azt a magyar eladólányt, aki a magyar vásárlókat magyarul köszöntötte és szolgálta ki, a szlovákokat pedig szlovákul. Amint arról aFelvidék.ma nyomán a Mandiner is beszámolt, a Deichmann szlovák menedzsere azzal indokolta döntését, hogy miután belép valaki a boltba, nem köszönhet az eladó automatikusan magyarul, csakis szlovákul.

Elegünk van abból, hogy miközben az egész nyugati világ a multikulturalizmustól, a rasszizmus elítélésétől hangos, az őshonos magyar kisebbségek életét folyamatos megaláztatás, diszkrimináció kíséri! Hol vannak ilyenkor a felháborodott hangú, rasszizmust kiáltó cikkek, megosztások? Miért nem látjuk az Amnesty International szóvivőjét, ahogy kiáll az elnyomott kisebbségek mellett? Miért hallgat ilyenkor a teljes balliberális média, politika és szavazótábor? Hol vannak a tüntetők, a civil szervezetek?!” – teszik föl a kérdést a Facebook-közösség alapítói, akik szerint ha magyar vagy, „érted nem harcol senki, nincsenek mögötted nemzetközi szervezetek, civil hálózatok, vagy egy erős állam, amelyik megvédene”.

Az oldalt azért hozták létre, hogy nyomást gyakoroljanak a Deichmannra. Azt szeretnék elérni, hogy a cég bocsássa el „rasszista, magyargyűlölő menedzsereit és vegye vissza a származása miatt kirúgott magyar hölgyet”.

A bojkottfelhíváshoz erre a linkre kattintva lehet csatlakozni, a „tetszik”-gomb megnyomásával.

Frissítés

A Deichmann cseh- és szlovák divíziójának marketingvezetője, Radovan Fojt aTrafik.sk-nak elmondta: a magyar nyelv használata „természetesen” sosem lehet ok a kirúgásra, sőt, szerinteinkább bátorítják is az alkalmazottakat a magyarlakta területeken, hogy ha tudnak, anyanyelvükön beszéljenek a vásárlóval. Fojt kijelentette: nem emiatt váltak meg a szóban forgó alkalmazottól, a valódi okot azonban nem fedte fel.

Forrás: Mandiner

6 hozzászólás “Bojkottot hirdetnek a felvidéki magyar lány kirúgása miatt” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Ők nem menekülnek, hanem élnek az unió biztosította szabad munkahelyválasztás lehetőségével!
    A minap olvastam, hogy a hazautalt pénzek a zállami bevételek kb. 5 %-át teszik ki!
    Ja, és az ottani munkájukkal jelentősen hozzájárulnak az EU.-s támogatásainkhoz is! 😀

  2. felix szerint:

    Grün Izidor!
    Van ahol, leben und leben lassen és van ahol, lében és lében hagyni.

  3. Vazul néni szerint szerint:

    Nagyon nehéz nektek megérteni a cikk mondanivalóját ,és semmi kedvem megmagyarázni 🙁

  4. felix szerint:

    Én is csak annyit mondanék, hogy nagy valószínűséggel ennek a boltnak szlovák vezetése van.

Itt lehet hozzászólni !