„Zsidó disznók”, tiltott osztálykirándulás, bujkálás a halálra kövezés elől – Németország és az iszlám

Mandiner

Dislam_int

A ZDF dokumentumfilmje szerint a 20-30 éve Németországban élő muzulmán családokban is másodrangúként kezelik a nőket: nem mehetnek osztálykirándulásra, előfordul, hogy unokatestvérükhöz kellene hozzámenniük, és ha nem engedelmeskednek, halálra kövezhetik őket.

„Egy ország, két világ” címmel készített félórás riportot a ZDF német köztelevízió a Németországban élő muszlimokról, amit 2015 szeptemberében mutattak be. Beszéltek többek között a férfiak és nők egyenjogúságáról: a filmben több fiatalt is megkérdeztek a kérdésről. Olyanokat, akik amúgy már Németországban születtek, német állampolgárok, ennek ellenére nem érzik magukra nézve kötelezőnek azt, amit a német alkotmány rögzít, nem fogadják el a nők és férfiak közötti egyenjogúságot. Azt mondják: a család fontosabb, otthon a családfő szabja meg, hogy kinek mihez van joga.

A riportfilmet magyarra is lefordították – be kell kapcsolni a magyar feliratot a Youtube-on

Se keresztény férj, se osztálykirándulás

A riportfilmet készítő Rita Knobel-Ulrich ellátogat egy muzulmán családhoz is, akik már húsz éve Németországban élnek. A családapa azt mondja, nem adná keresztény fiúhoz a lányát, mert tiltja a vallása. A riporternő kérdésére, hogy elengedné-e osztálykirándulásra a lányát, azt mondja, soha nem engedte, és soha nem is fogja, ugyanakkor elismeri, hogy talán van ezzel egy kis probléma.

Nem akar hozzámenni az unokatestvéréhez, halálra kövezik, ha megtalálják

A riporternő megszólaltatott egy fiatal, pakisztáni származású nőt is (a filmben 8:00-tól látható), akinek a családja több mint harminc éve Németországban él. Benazir azért menekült el tőlük, és bujkál egy barátnőjénél, mert hozzá akarták adni egy unokatestvéréhez, akihez haza kellett volna térnie Pakisztánba. Azt mondja, ha megtalálják, az iszlám törvény, a saría értelmében halálra kövezik. Egy ügyvédnő, akinek van tapasztalata hasonló esetekkel, azt javasolta neki, hogy változtasson személyazonosságot, legyen belőle Anna vagy Nina.

Világok csapnak össze egymással

A Knobel-Ulrich által elkísért fiatal, török származású, hamburgi rendőrjárőr, Irfan Pinanolo arról beszél (10:23-tól), hogy naponta két-háromszor hívják ki a helyi menekülttáborba különféle összetűzések miatt: „Itt nem csak vallások, hanem világok csapnak össze egymással. Ellenséges nemzetekből származó emberek, egy szír egy iraki ellen, egy török egy kurd ellen, és az otthoni konfliktusaikat a mi országunkban élik ki egymással szemben.” Pinanolo azért költözött el Hamburgból egy közeli, németek lakta faluba, mert a nagyobbik lányuk hamarosan iskolába megy, és a városban olyan iskolába került volna, ami tele van bevándorlókkal, akik közül sokan még a nyelvet sem beszélik, és ez hátráltatta volna a tanulásban. A rendőr szerint mindenkinek meg kell tanulnia az ország nyelvét, ami befogadja.

A zsidók olyanok, mint a disznók

Az egyik megszólaltatott tanárnő beszámol arról, hogy a Charlie Hebdo-merényletet követően muszlim diákjai helyeselték a gyilkosságot, mivel „a karikaturisták megsértették a Prófétát”. A diákok szerint a zsidók olyanok, mint a disznók, és azt is mondták, sosem néznének keresztre vagy sosem rajzolnának keresztre, mert az árt a hitüknek.

Neuköllnben nem érdemes felfedni az ember zsidóságát a megvert rabbi szerint

A riporter eltaxizik Berlin egyik mohamedánok lakta negyedébe, Neuköllnbe (a felvételen 18:20-nál), hogy kiderítse, tényleg veszélyes-e kipát hordani az utcán. A taxis szerint valóban van ilyen veszély, elsősorban az arabok, és nem a törökök részéről. Egy neuköllni zsinagóga rabbija, Daniel Alter – őt fiatalok egy csoportja verte össze korábban, és a lányát is megfenyegették – azt mondja, nem javasolja senkinek, hogy Neuköllnben kiderüljön róla, hogy zsidó.

A filmben bemutatnak még egy „mediátor” férfit is, aki a balhékat szokta elsimítani a saját szokásaik szerint. A nyilatkozók előbb fordulnak hozzá, mint a hivatalos hatóságokhoz. Végül pedig elmentek megnézni azt, hogyan működik az integráció Kanadában.

Forrás: Mandiner

 

3 hozzászólás “„Zsidó disznók”, tiltott osztálykirándulás, bujkálás a halálra kövezés elől – Németország és az iszlám” bejegyzésre

  1. Bauer Károly szerint:

    És ezzel a világnézettel rendelkező néppel akarják és már teszik is rég tönkre a tradicionálisan jól működő európai társadalmakat, nép kultúrákat ? Megdöbbentő !!!

  2. Tarjányi László szerint:

    Soros-féle elképzelés, megszüntetni a nemzeteket, úgy mint az olvasztótégely Amerikában. Egyenkultúra, illetve egyen nem kultura. Egyenmunkaerő. Egyen mindenki azt, amit elé löknek! Így éri meg kapitalistának lenni! Hogy is volt az az amerikai dal a pennsylvániai bányavárosokról? A companynál dolgozol, a company boltjában költöd el a pénzed, a companynak fizetsz lakbért, porod is a company temetőjében nyugszik!

  3. nagyapó szerint:

    Semmi gond. Németország szeretettel várja a bevándorlókat, bár ők nem tartják be a német alaptörvényt, mert az csak egy tákolmány. A bevándorlók nem mennek vidékre, mert mit csinálnának ott? A nagyvárosokat lepik el, így növelve a a baloldali szavazók táborát (L. Bécs).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !