Európát elárulták

Hirado.hu

Ha nem állunk ki Európáért, többé nem az itt élő polgárok Európája lesz, hanem néhány nagy pénzt mozgató, a nemzetállamok keretein túlgondolkodó, senki által meg nem választott vezető hagymázas álmát teljesíti majd be – mondta a kormányfő.

Ha nem állunk ki Európáért, a kontinens többé nem az itt élő polgárok Európája lesz, hanem néhány nagy pénzt mozgató, a nemzetállamok keretein túlgondolkodó, aktivista, senki által meg nem választott vezető hagymázas álmát teljesíti majd be a következő időszakban. “Ha most a Soros Alapítványra gondolnak, az nem indokolatlan” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre által rendezett konferencián.

Orbán Viktor elmondta, hogy nem véletlen, hogy naponta több ezer embert szállítanak be Európába. Nem egyszerűen teszetoszaságról van szó, hanem egy tudatos, baloldalinak mondható szellemi konstrukciót akarnak megvalósítani, ami a nemzetállamokat Európában zárójelbe akarja tenni, és ha már a hagyományos politikai küzdelemben nem sikerült megbirkózniuk a kereszténységgel és a nemzetállami identitással, akkor megkísérlik etnikai alapon – mondta a kormányfő.

“Ezzel az összeesküvéssel, ezzel az árulással szemben nekünk a demokráciához kell fordulnunk, a néphez kell fordulnunk”, hogy igent vagy nemet mondhassanak a jelenlegi történésekre – szorgalmazta a kormányfő, aki ezért először egy európai vita indítását javasolta. E vita célját pedig abban látja, hogy egy erős és keresztény Európa kerekedjen ki belőle.

Szólt Ausztria határvédelméről is, amelyről – idézte – Ausztria “választott vezetője azt mondja, nem kerítést építünk, hanem kaput, aminek hosszú szárnyai vannak”. A Werner Faymann osztrák kancellárra utaló szavai nagy derültséget keltettek a teremben, és Orbán Viktor is azt mondta, hogy ez első hallásra vicces dolog, valójában azonban szánalmas. Szerinte ugyanis azt mutatja, hogy Európa, amely a szólásszabadság világa volt, ma olyan szellemi állapotban van, hogy bizonyos szavakat, például a kerítést, nem lehet kimondani.

A miniszterelnök beszédében hosszan felidézte a magyarországi polgári oldal rendszerváltás utáni történetét is, felelevenítve például 1994-et – amikor “visszajöttek a kommunisták”, bár parlamenti választásokon, és “nem tankokon”, ami “minőségi változás” -, abban az évben ugyanis már megtörtént az első kísérlet a polgári szövetség felépítésére, ám ez akkor nem sikerült.

Kitért a Fidesz és a KDNP kapcsolatára is, amelyet úgy jellemzett: e szövetségben a Kereszténydemokrata Néppárt dolga, hogy hajóhorgonyként szolgáljon. Nem véletlen az sem – folytatta -, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) mai összetétele is – ami szerinte legalább olyan fontos, mint a parlamenté – alapvetően konzervatív, kereszténydemokrata többségű. Az Ab döntéseivel igyekszik érvényt szerezni azoknak az alkotmányos alapoknak, amelyeket a Fidesz és a KDNP közösen alkotott meg – mondta.

A történeti áttekintésben hangsúlyozta továbbá azt, hogy az előző ciklusban megalkotott alaptörvény a magyar nemzet első demokratikus írott alkotmánya.

Orbán Viktor mintegy 40 perces előadásában reagált az előtte felszólalókra is, így például az egyház stratégiáját hiányoló Osztie Zoltánnak, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnökének szavaira. A kormányfő úgy fogalmazott: most, hogy Veres Andrást megválasztották a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökévé, lesz stratégia, de nem biztos benne, hogy abban lesz-e köszönet a kormánynak.

Az idők jelei című vitaanyagról a miniszterelnök azt mondta, a dokumentum joggal aspirálhat arra, hogy a következő tíz év – reményei szerint jobboldali – kormányainak iránytűje legyen.

Az Olasz Kultúrintézetben, az Országgyűlés Képviselőházának 1865-1902 között otthont adót épületben bemutatott, Az idők jelei című vitaanyagban – mint azt a rendezvényen kiosztott sajtóanyagban írták – keresztény értelmiségiek értékelik “a magyar valóságot”, “utat mutatnak a társadalomnak”, számba veszik az eredményeket, de kritikát is gyakorolnak, és javaslatokat tesznek.

Forrás: Hirado.hu

6 hozzászólás “Európát elárulták” bejegyzésre

  1. helyi szerint:

    Te pedig Magyarországot, már nagyon régen!Hitvány csaló!

  2. Grün Izidor szerint:

    Ráférne már Vezírünkre egy kis nyugtató kúra!
    De már Graz-ba sem mehet, mióta összerúgta a patkót Faymannal!
    Pedig az osztrák pszichológusok jól karbantartották agyilag! 😀

  3. krapulax szerint:

    rohadt migránssimogató hazaáruló mocskok! a középkorban a fajtátok fejére ácskapocssal szögelték fel a turbánt!
    idehívjátok, etetitek öltöztetitek ezt a legalja csürhét, de Európa fehér lakossága hamarosan megállítja az inváziót bármennyire ajvékol a szemita népség, be lesz verve a hangoskodó pofájuk.
    A PEGIDA mozgalom a német nép 50%-át tudja mozgósítani, nem a liberális harcképtelen fajtát hanem a tettrekész életerős németeket. Életterünket megvédjük és visszavesszük a korcs degenerált jöttmentektől, akinek nem tetszik az csatlakozhat majd a menekülő kecskepásztorok csapatához.
    A fehér európai ember megvédi családját és hazáját!

  4. Sztána szerint:

    A miniszterelnök beszéde nagyon sokat jelent mindazoknak, akik szívükön viselik Magyarország jövőjét.
    Tiszta, világis kiállás az ország függetlensége és a tiszes politikai helytállás mellett.
    Európában ma már 80% fölött van Orbán Viktor támogatottsága, elismertsége, amit egyelőre nem tükröz a liberális kézben lévő média. Bármely orsztrák vagy német lap web-es felületét olvassuk, az olvasói vélemények azt tükrözik, hogy az embereknek elegük van a saját politikusaik hazugságaiból, nemzetük és országuk elárulóiból, a kozmopolita liberális dikátumból.
    Már nem is csak elismerő, de irígykedő mondatokat is megfogalmaznak Magyarországról. Nem véletlenül.
    Legyünk hát mi magunk is büszkék a koalíció teljesítményére, a tisztességes magyarok összefogásával támogatott kormányzati politikánkra!

  5. ebihal szerint:

    Na, ilyenkor kezdek félni! Amikor a fideszes gondolat mentessé válik, amikor átalakul
    fanatikussá, az már ön és közveszélyes!

  6. felix szerint:

    krapulax!
    Neked mi közöd az emberi fajhoz?

Itt lehet hozzászólni !