Tarlós: Demszky ígéreteiből semmi nem valósult meg

Inforadio.hu

Demszky Gábor főpolgármester néhány évvel ezelőtt miniszterelnöki támogatással ígért beruházásaiból semmi nem valósult meg – véli a Fővárosi Közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője.

Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: nem az ellenzék felelőssége, ha nem lesz Budapestnek költségvetése, és hozzátette: a Fidesz új Budapest-stratégiája év végére elkészül.

A nagy ívű budapesti fejlesztések és beruházások körül végtelen huzavona alakult ki – fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában a Fővárosi Közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője, aki szerint Demszky Gábor hét-nyolc évvel ezelőtt “halálbiztosra”, miniszterelnöki támogatással ígérte meg az aquincumi hidat és a Római parti gátat, ám ezekből semmi nem valósult meg.

Tarlós István kifogásolta a csepeli szennyvízátemelő projektjét is, amely kapcsán szabálytalan közbeszerzés miatt az unió már tízmilliárd forintra büntette a fővárost. Hozzátette: a 4-es metró pénzügyi fedezete a mai napig nem áll rendelkezésre.

A politikus úgy véli: ha a közgyűlés nem tud megegyezni Budapest költségvetésében, akkor annak súlyos következményei lesznek, amelyekért azonban nem az ellenzék viseli majd a felelősséget. Tarlós István kiemelte: a Fidesznek már 2007 novembere óta van Budapest-programja, amelyet folyamatosan aktualizál egy 25-30 fős stáb. Az így év végére elkészülő koncepció már konkrét választási program lesz – mondta a politikus.

Legfontosabb alapelvnek azt tartja, hogy egy ilyen nehéz gazdasági helyzetben meg kell fordítani az “álomszerű”, pénzügyileg alig vagy egyáltalán nem megalapozott és a működési biztonságot jelentő fejlesztések fontossági sorrendjét. Tarlós István úgy véli: rendbe kel tenni a fővárost, mert a budapestiek többsége jobb közbiztonságot, közlekedést és közrendet szeretne.

inforadio.hu

Tarlós István az Indexnek adott korábbi interjúját itt olvashatják.

4 hozzászólás “Tarlós: Demszky ígéreteiből semmi nem valósult meg” bejegyzésre

  1. én szerint:

    Azt azért nem mondanám, hogy semmi. Ugyanis elkezdték a 4-es metrót és feltúrták a várost. Na ez az ami megvalósult. A többi tényleg nem.

    Persze, ha boncolgatjuk a dolgokat, akkor a tarifaemelések, amiket említett feltételes módban, hogy elkerülhetetlenek, azok is megvalósultak.

    Iszonyú jó, hogy van nekünk egy De(ré)mszkynk aki kézenfogva negatívoskodik (el)Hagyóval!!

  2. Gordon szerint:

    A 4-es metró akkor valósul majd meg, ha már utazni is lehet rajta. Ez még messze van… Várjuk ki a végét, ki tudja mi lesz belőle…egyenlőre még csak a feltúrt várost látjuk – láttuk (ez velejárója az ilyen jellegű beruházásoknak), és az építési területen focizgató melósokat (ez viszont már kevésbé a velejárója). De legalább mindkettő “jó drága” az adófizetőknek…

    Persze azzal én is egyetértek, hogy a metrót mostmár be kell fejezni. Vagy legalább a most épülő középső szakaszát (bár az közlekedési szempontból önmagában véve nem soakt ér). Aztán majd elválik. A hármas vonalat sem hosszabbítoták meg észak felé, pedig a korabeli tervek és ígéretek még másról szóltak.

    De legalább már nem a “testvéri és baráti” Szovjetunióból jönnek az elvtársak meozni. Ez is előrelépés…

  3. baniko21 szerint:

    Kedves Gordon!
    Teljesen mindegy, hogy honnan jönnének meózni, ha volna mit.
    Ez a metro (ami már aranyárnál is többe került eddig is!) lehet,
    hogy majd a jövő évezred mementója lesz. Te vagy én nem fogunk
    rajta utazni. Ez olyan beruházás, mint a csepeli teljes csatornázás,
    vagy a csepeli gerincút. De az is elképzelhető, hogy a végén a metró
    csak egyirányban közlekedik,mert valahol a sinek túl közel kerülnek
    egymáshoz és a két szerelvény nem fog elférni. Lásd 49-es villamost,
    ami annyira korszerü, hogy a visszapillantó tükrök miatt nem fér el
    a két villamos egyszerre a két sinen. Hiába na! Nem a “testvéri és ba-
    ráti Szovjetúnióban tervezték, hanem a szuper nyugaton, szuper tech-
    nikával.

  4. Gordon szerint:

    Kedves baniko!

    A villamosok visszapillantó tükréről magam is szóltam már korábban. Valóban komikus és elszomorító eset. De állítólag már megvan a megoldás: be lehet hajtani a tükröt! 🙂

    De azért a magam részéről egyáltalán nem kívánom vissza azokat az éveket, mikor a baráti szovjet elvtársak osztották az észt a térségünk országainak.

    Az elvtársak inkább arra figyeljenek oda, hogy nehogy beverjék a fejüket meozás közben…

Itt lehet hozzászólni !