Péntek esti Tények: mi lett a Vörös Csepellel?

tv2.hu

Március 13-ától péntek esténként a késő esti Tények új műsorblokkal jelentkezik. A szerkesztőség munkatársai hétről hétre mini dokumentumfilm sorozatokkal mutatják be az elmúlt húsz év történéseit.

Mennyire változott meg a környezetünk az elmúlt években, avagy mennyire nem, milyen társadalmi hatások formálták hétköznapi életünket, hogyan változtak meg mindennapjaink, mi az, ami a mai napig változatlan körülöttünk? Ezekre a kérdésekre is keresik a választ holnaptól minden péntek este a TV2 késő esti hírműsorában.

A sorozat második darabjában Faix Csaba járt utána annak, hogy mi lett a sorsa az egykori Csepel Műveknek.

20 évvel ezelőtt körülbelül tizenötezer ember dolgozott a Csepeli Vas- és Fémmű telephelyén. Három évvel a rendszerváltás után mindössze háromezer. Az ott dolgozóknak a Kádár-rendszer jelentette a boldog békeidőket – a rendszerváltás pedig annak a végét. Sinka István a szerencsések között volt. Ő a rendszerváltás pillanatában a Csepel Fémmű Rt-nél dolgozott. Ez a gyáregység működött a leghosszabb ideig az egykori tizenöt gyár közül – csak tavaly zárt be véglegesen. Neki és kollégáinak így a rendszerváltás, csak a világ átalakulását jelentette, nem munkahelyük elvesztését.

A többség azonban nem volt ilyen szerencsés. Kovács István és barátai szinte a rendszerváltás másnapján utcára kerültek – azóta állandó harc az életük. Időnként vissza-visszadolgoznak az egykori Csepel Művek területén alakult új gyárakban, de rendszeres állandó munkájuk és egzisztenciájuk azóta sincs. Boldog nosztalgiával gondolnak vissza a Kádár-rendszerre és a mai napig nem értik, miért kellett bezárni a Csepel Műveket, amikor az jól működött.

Szükségszerű volt-e a magyar ipar ilyen mértékű leépülése a KGST megszűnése után vagy meg lehetett volna menteni egy részét? Mi lett azokkal, akik munka nélkül maradtak? És mi lett Csepellel, az egykori Vörös Csepellel? Rendszerváltás az iparban – ezt mutatja be a Tények – „Rendszerváltó sorozatának” következő része.

tv2.hu

15 hozzászólás “Péntek esti Tények: mi lett a Vörös Csepellel?” bejegyzésre

  1. hugi szerint:

    Ellopták. Az elvtársak.

  2. miska72 szerint:

    Ezt is ELQRTAD! 🙂
    hugi, úgy ahogy mondod.
    A szocialista ha kinyitja a száját hazudik, ha kinyújtja a kezét lop! 🙂

  3. Matyi szerint:

    Hoppá elvtársak !! Takarodo!!!!!!!!!!!!!

  4. baniko21 szerint:

    Enyje, enyje! Azt hiszitek Csepelen csak ez az egy ilyen ügy létezik?
    Ki privatizálta a volt kenyérgyárat? A gyáron belül hány mszp-szdsz-s
    úrnak van tulajdona, vagy társtulajdona? Hugi igazad van, az elv társak
    privatizáltak akiknek az az elvük: mindent nekünk, nektek meg semmit.
    Mit gondoltok a sportpálya, Kisdunapart, kórház hogy a csodában került
    alapítvány, magánkézbe 0 forintért? Itt nem egy dolog van amit firtat-
    nunk kell, hanem sok-sok. Ha elszámoltatásra kerül a sor okoznak még
    nekünk sok meglepetést, amit mi csórók el sem tudnánk képzelni.
    Büntény, büntény akkor is ha gazdasági büntett is, bárki követi el.

  5. titok szerint:

    Államosítást !

  6. Jeniszej szerint:

    Remélem Ti “csórók” tudjátok majd a frankot, ha itt lesz az ideje!

  7. Jeniszej szerint:

    Most azt kellene tenni, amit ők tettek a “kulákokkal”- földönfutóvá tenni őket.
    Visszaadni a Népnek az elorozott javakat.

  8. kispajtás szerint:

    Mi lett a Vörös Csepellel?

    Hát az elmúlt 20 évben eltűnt egy Lenin-szobor és egy szerver – és a kettő között még egy’s-más….

  9. büki szerint:

    A műsorblokk nélkül is tudjuk, mi lett belőle.
    A filmet meg nézegessék az akkor még nem élők és a mazochsták!

  10. baniko21 szerint:

    Kispajtás!
    Tudod sokunkat az az egy’s- más érdekelne, de nagyon!
    Titoknak igaza van, csak én nem hívnám államosításnak, hanem az
    ellopott értékek visszaszármaztatása a jogos tulajdonosának a NÉP-nek!
    Sok ember sok-sok munkája volt abban az értékben amit sikeresen
    tönkre tettek.

  11. kispajtás szerint:

    baniko21:

    Akkor talán meg kellene kérdezni a volt tanácselnök – most alpolgármester urat, hogy hány kft.-ben volt érdekelt, amelyek részt vettek az állami, illetve önkörmányzati tulajdonú vagyontárgyak és ingatlanok privatizációjában. És ez még nem minden…..

  12. kispajtás szerint:

    Akár ma este is feltehetted volna a kérdéseid Orosz úrnak a Pusoma Vendéglőben, a Kis-Duna parton. Tóth Mihállyal ott vacsoráztak és közben bőven volt megbeszélnivalójuk is. A számlát feltehetően rendezték, mert volt már olyan eset, hogy fizetés nélkül angolosan távoztak. Közétkeztetés – gondolták – ennyi jár nekik.

  13. forgács szerint:

    Miért odamennél hozzá és lebasznál mindkettőnek egy-egy saller? Eddig miért nem tetted? Csak a pofád nagy.

  14. kispajtás szerint:

    forgács:

    Puszild meg őket csípő alatt, hátulról. Biztosan hálásak lesznek Neked! De attól kímélj meg légyszi, hogy beszámolsz az élményeidről!

  15. Betonos szerint:

    A kenyérgyár mai állapotáról egy szösszenet. Pollengyárrá alakult sajna! 24 órás portaszolgálat DE kommunális szemét szállítás NUKU! Van viszont néha-néha Buli Havai. Ugye a szemetet szatyorban viszik el??? Csak példa: Családi ház három lakó, hetente a KUKA megtelik! Ez a Szép Csepeli Rózsadomb!

Itt lehet hozzászólni !