Fogyasztóbarát Csepel

Csepel.hu

oklevel2

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a fogyasztók érdekében tett elismeréseként „Fogyasztóbarát Település” címet adományozott Csepelnek. A pályázat útján elnyert oklevelet Koszorús László, fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár adta át, majd felsorolta azokat az önkormányzati intézkedéseket – adósmentő program, tűzifa- és ételosztás a rászorulók részére, társasházi energiahatékonysági program (Otthon Melege Program), együttműködés a Fővárosi Kormányhivatallal, fogyasztóvédelmi oktatás/tanácsadás – amelyeknek köszönhetően fogyasztóbarát település lett Csepel.

Az önkormányzat nevében Borbély Lénárd polgármester mondott köszönetet. – Csepelen törekedni fogunk arra, hogy méltóak legyünk a „Fogyasztóbarát Település” kitüntető címére, hogy a jövőben még nagyobb figyelmet kapjanak a fogyasztók, hiszen a magyar fogyasztók védelme mindannyiunk közös érdeke – jelentette ki.
Koszorús Lászlótól megtudtuk, a díj odaítélésénél döntő szempont volt, hogy a fogyasztóvédelmi ellenőrzések során a csepeli vállalkozások, kereskedelmi –és vendéglátóegységek kifogásolási aránya öt százalékkal lett alacsonyabb, mint a fővárosi átlag. – A belvárosokban, ahol sok a turista és a kereskedelmi egység, jobban betartják a fogyasztóvédelmi jogszabályokat, kevesebb a hiányosság, és a jogsérelem, mint a külvárosokban. Csepel ebből a szempontból is üdítő kivétel – mondta lapunknak Koszorús László, majd hozzátette, Csepel azon kevés önkormányzatok egyike, mely a fogyasztóvédelem terén együttműködési megállapodást kötött a Fővárosi Kormányhivatallal és a Budapesti Békéltető Testülettel. Az együttműködés értelmében például az önkormányzat a fogyasztóvédelemmel és a rendőrséggel közösen ellenőrzik, hogy a kereskedelmi egységek betartják-e a fiatalkorúakra vonatkozó dohány- és alkoholtermékek árusításának tilalmát. Továbbá az önkormányzat vállalta, hogy a csepeli oktatási intézményekben évente kétszer fogyasztóvédelmi előadásokat szervez szakértők bevonásával.

– A díj azt üzeni, hogy a kerületben nőtt a fogyasztói tudatosság, a csepeliek panaszát hatékonyan orvosolják, és a helyi vállalkozók jogkövetőek. Csepel egyre barátságosabb, egyre otthonosabb település. A helyi városvezetés élhető települést hozott létre, aminek köszönhetően nemcsak fogyasztóként jó élni Csepelen – mondta Koszorús László.
Az elismerés öt évre szól, de lehetőség van meghosszabbítani pályázat útján.

Csepel.hu

Egy hozzászólás “Fogyasztóbarát Csepel” bejegyzésre

  1. ebihal szerint:

    “a fogyasztók érdekében tett elismeréseként”
    Na fogalmazd újra!

Itt lehet hozzászólni !