“Az állatok nem esznek ilyet!” – Tiltakoztak a finnországi migránsok – videóval

A lett fiatalok dalban köszönték meg a felelős magyar kormánypolitikát

Mandiner, Vélemény – Bayer Zsolt

Tiltakoztak a finnországi migránsok

Finnországban 50-60 migráns éhségsztrájkkal tiltakozott az ehetetlen étel és a csapvíz ellen. Úgy érzik, állati sorban tartják őket. A pénzüket akarják. Egy lett jobboldali párt fiataljai ezzel egy időben dalban mondtak hálát a felelős magyar bevándorlási politikáért.

A finn IL-TV Ouluban járt, ahol mintegy 50-60 menedékkérő éhségsztrájkkal tiltakozott a helyi rendőrség előtt az átmeneti tábor ellátási színvonala ellen. A migránsok ugyanazt az ételt kapják, amit a kétszázezres város iskoláinak diákjai, illetve idősotthonainak lakói, azonban sokuk szerint az étel ehetetlen, és inkább pénzt szeretnének, amiből bevásárolhatnak maguknak. A csapvizet sem hajlandók meginni.

A televízió által megszólaltatott egyik tiltakozó a következőket nyilatkozta: „Az állatok nem esznek ilyet! A pénzünket akarjuk, hogy megvehessük, amire szükségünk van. A boltból. Nem akarunk ebből enni, ez nem jó. (…) Mi csak pénzt akarunk. A mi pénzünket. (…) A mosdóból iszunk vizet. Az állatok sem isznak vizet a mosdóból! (…) Úgy élünk itt, mint az állatok. Senki sem törődik velünk igazán. (…) Azt akarjuk, hogy valaki jöjjön, és segítsen rajtunk!”

Forrás: Mandiner

Tavaszi szél vizet áraszt – köszönet Lettországból

Egy lett jobboldali párt fiataljai dalban mondtak hálát a felelős magyar bevándorlási politikáért.

A lett Nemzeti Szövetség néhány fiatalja dalban, kezükben „kösz” feliratú magyar zászlóval köszöni meg Magyarország felelős bevándorlási politikáját.

Forrás: Mandiner

Bayer Zsolt: Takarodjatok haza a kurva anyátokba!

„Na kis barátaim, akkor most nagyon figyeljetek, nem mondom el többször: Ha nektek nem felel meg az, amit a finn gyerekek és a finn öregek esznek, ellenben pénzt akartok, ráadásul, ahogy fogalmaztok, a „mi pénzünket”, akkor csomagoljatok össze, nagyon gyorsan és fürgén, és takarodjatok haza a kurva anyátokba. Ez így elég érthető? Ha esetleg nem, akkor még egyszer: a KURVA ANYÁTOKBA!

Mégis mit képzeltek ti magatokról? Kik vagytok ti? Ki a fasz hívott ide benneteket? És ha már idepofátlankodtatok, akkor milyen alapon követelőztök? Elviselhetetlenek vagytok, szemtelenek, mint a piaci légy, nincs bennetek sem alázat, sem hála, nincs bennetek semmi emberi. Ti tényleg azt gondoljátok, hogy Európában bárkinek is kötelessége elviselni benneteket? A puszta létezésetek egyre is egyre elviselhetetlenebb és irritálóbb.

Takarodjatok haza a teveszaros sivatagotokba, és zabáljatok ott, amit találtok. Pénzt meg keressetek, ahogy kartok és ahogy tudtok.

Itt elég volt belőletek.

Kitelt  becsület, rohadékok!

Ne várjátok meg, hogy ezt másképpen is elmagyarázza nektek valaki!”

Forrás: Bayer Zsolt blogja

12 hozzászólás ““Az állatok nem esznek ilyet!” – Tiltakoztak a finnországi migránsok – videóval” bejegyzésre

  1. krapulax szerint:

    kinek írta ezt bayer, a zsidóknak?
    rájuk is illik a leírás.

  2. margitkovacs szerint:

    Igaza van Zsoltnak. Milyen pénzt követelnek? Ki mondta, hogy kapnak pénzt, mit adtak ők Európának? Idehozták a koszos mocskos seggüket, az helyett, hogy a saját volna. Tanulhatnának a Kurd Nőktől. Menjenek Soroshoz és kérjék a pénzüket, hisz ő Ígérte meg nekik meg a hibbant Merkel. Nem kell velük kesztyűs kézzel bánni. Repülőre feltenni és ki velük Amerikába Hileri Klintonhoz, aki a férje farkára sem tudott vigyázni, most sok fiatal arab farkára vigyázhat és duzzazhatja azt.

  3. margitkovacs szerint:

    Igaza van Zsoltnak. Milyen pénzt követelnek? Ki mondta, hogy kapnak pénzt, mit adtak ők Európának? Idehozták a koszos mocskos seggüket, az helyett, hogy a saját hazájukat védték volna. Tanulhatnának a Kurd Nőktől. Menjenek Soroshoz és kérjék a pénzüket, hisz ő Ígérte meg nekik meg a hibbant Merkel. Nem kell velük kesztyűs kézzel bánni. Repülőre feltenni és ki velük Amerikába Hileri Klintonhoz, aki a férje farkára sem tudott vigyázni, most sok fiatal arab farkára vigyázhat és duzzazhatja azt.

  4. GONDOLKODÓ! szerint:

    “Pihen a komp, kikötötték,
    Benne hallgat a sötétség.”

  5. GONDOLKODÓ! szerint:

    A NÉMETEK NÉGYÖTÖDE VISSZAÁLLÍTANÁ A HATÁRELLENŐRZÉST

  6. Tarjányi László szerint:

    A humusz tipikus közelkeleti étel. Adnék én nekik egy lapáttal, gilisztahumuszból, ne finnyáskodjanak!

  7. fghfjhgkjhk szerint:

    Enni fognak, ha már nagyon korog a gyomruk, idő kérdése.

  8. joságos szerint:

    Nem humusz, hanem kuszkusz! Tudja ezt 148-s IQ-val kéne tudni!

  9. Tarjányi László szerint:

    A humusz az arabok és zsidók kedvelt étele, csicseriborsókrém. A falafel kedvelt arab étel, csicseriborsóból készült fasírtgolyó.

  10. Hehe szerint:

    szerintem észak Korea szívesen várja az új munkaerőt ! Vagy ha nem akkor golyó az összes patkánynak!

  11. joságos szerint:

    Olyant nem ettem! Kuszkuszt azonban igen. Amúgy utána néztem a dolognak és kivételesen igaza volt.

  12. fghfjhgkjhk szerint:

    joságos!
    Emberünk nem buta, csak már mániákus.

Itt lehet hozzászólni !