ATV, Klubrádió, 168 Óra – a balos média Orbán mellé áll migránsügyben?

Válasz.hu

Nemeth_Sandor_Menachem_Margolin

Ha a migránsválság eltart még egy ideig, érdekes helyzet állhat elő a közéletben. Nincs kizárva, hogy a balos harsonaként elkönyvelt ATV, Klubrádió és 168 Óra nagyon mást fog képviselni, mint amit a szoclib politikusok hallani akarnak.

„Ön zsidó és bevándorláspárti? Van egy rossz hírünk” – ezzel a címmel írt bejegyzést egy hete Szőnyi Szilárd kollégám. Idézte is az Európai Rabbik Központjának friss, a földrész 179 izraelita közösségére kiterjedő kutatását, melyből kiderül: a zsidók többsége a migránsoktól való félelemben éli az életét, 70 százalékuk nem fedi fel a nyilvánosság előtt az identitását, és 85 százalékuk az idei Rós Hásáná ünnep idején nem merte elvinni gyermekeit a zsinagógába, mert úgy érezte, azzal veszélynek tenné ki őket. A rabbiközpont vezetője, Menachem Margolin – aki egyben az Európai Zsidó Szövetség főigazgatója – ehhez hozzátette: „Különösen annak fényében, hogy mi történik a földrész számos iszlamizált városában, a nacionalizmus és a xenofóbia feltámadó sötét hullámainak lehetünk tanúi.”

Ön balliberális és bevándorláspárti? Van egy rossz hírünk. A fent idézett Menachem Margolin, aki tehát az Európai Rabbik Központja és az Európai Zsidó Szövetség első embere, épp most szerez-szerzett befolyást a hazai médiapiacon. A Heti Válaszban másfél hónapja megírtuk: ő a pénztárnoka annak a Brit Europe Alapítványnak, amelyik a Brit Media Kft.-n keresztül beszállt a Klubrádióba, hamarosan megveszi a 168 Óra hetilap kiadóját és egyelőre az Origóért is versenyben van. És nem mellékesen: az ATV-t közvetve birtokló Hit Gyülekezete ugyancsak offenzívaként értelmezi a mostani bevándorlási hullámot, azaz ebben a kérdésben bizony Orbán Viktorral van.

Nem szentírás persze, hogy egy tulajdonos kézivezérelve szerkeszti a médiumait. Ám ha olyan vallási közösségek ellenőrzése alá kerül egy-egy sajtótermék, amelyeknek egzisztenciális érdekük, hogy megfékezzék a menekültáradatot, valószínűleg nem a bevándorláspártiságot fogják finanszírozni, hanem valami mást. Ha tehát az európai válság eltart még egy ideig – és miért ne tartana –, a „migránssimogató” baloldali politikusok számára minden bizonnyal szűkülni fog a hazai médiatér. Vagy ők váltanak hangnemet…

Valasz.hu

8 hozzászólás “ATV, Klubrádió, 168 Óra – a balos média Orbán mellé áll migránsügyben?” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    A humánum és a bevándorlás pártiság nem azonos fogalmak.

  2. nagyapó szerint:

    Idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez és 1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó nyugalom. Orbán a magyar zsidókat is megvédi!!!!!!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. GONDOLKODÓ! szerint:

    Ezek a csahosok akik itt demoralizálják a társadalmat deviáns módon, újabb nagy pofonnak néznek elébe?! Már annyira zavarodottak, hogy képtelenek évtizedek óta, jó irányban tagozódni is!? S ők a nagy mindentudók, az észt osztók! Hányszor kell még “mellé fogniuk,” hogy valaha észhez térjenek. Már a sajátjaik is csak röhögnek rajtuk.

  4. ebihal szerint:

    Te szerencsétlen!
    Neked a jó irány azt jelenti, ha a pult alól kapsz valamit!

  5. GONDOLKODÓ! szerint:

    Dedós válasz! Méltó a két “szerzett” diplomádhoz, hozzád.

  6. ebihal szerint:

    Szerencsétlenke!
    Ne irigykedj! Tegyél érte!

  7. fghfjhgkjhk szerint:

    Ebihal!
    Ezt szokta meg komcsi korában.
    Mindent pult alól. Nekik járt.
    🙂 😉 😛

  8. GONDOLKODÓ! szerint:

    “Ne ítélj, hogy ne ítéltess!”

Itt lehet hozzászólni !