AZ EMBEREK DÖNTÖTTEK, AZ ORSZÁGOT MEG KELL VÉDENI

Fidesz.hu

1443514707-nsz1299

Az emberek döntöttek arról, hogy az országot meg kell védeni – mutatott rá Németh Szilárd, egyúttal arra kérte a parlamenti képviselőket, hogy támogassák szavazatukkal a Ház előtt fekvő javaslatot.

A horvát-magyar határ felé tolódott el az illegális bevándorlók határátlépési szándéka, hiszen e cselekmények 97-98 százaléka ezen a szakaszon történik – idézte fel a fideszes képviselő napirend előtti felszólalásában.

Egyúttal emlékeztetett: februárban arról döntöttek a kormánypártok, hogy erről az ügyről nemzeti konzultációt folytatnak le, az egész Európai Unióban hazánk rendelkezik „egy olyan erős véleménybázissal”, melyben egymillió ember mondott véleményt, ebben azt kérték a kormánytól, hogy védjék meg az országot.

“A KORMÁNY ÉS A KORMÁNYPÁRTOK A MAGYAR EMBEREK KÉRÉSÉNEK TETTEK ELEGET AKKOR, AMIKOR A ZÖLDHATÁRT MIND MŰSZAKI, MIND JOGI ÉRTELEMBEN LEZÁRTÁK.”

A kormány és a kormánypártok a magyar emberek kérésének tettek eleget akkor, amikor a zöldhatárt mind műszaki, mind jogi értelemben lezárták, illetve annak védelmére élő erőt biztosítottak – emelte ki, hozzátéve, ezért döntöttek arról, hogy a rendőrség mellett a hadsereget is bevonják a feladat ellátásába.

Németh Szilárd kitért arra is, hogy a népvándorlásszerű emberözön megfékezése érdekében szigorították a Btk-t , illetve döntöttek arról is, hogy bevándorlási kérdésekben illetékességet kap a Szegedi Járás Bíróság.

Ma, itt a Parlamentben folytatjuk azokat a jogszabály módosításokat, amelyek felhatalmazást adnak arra, hogy a horvát-magyar határon is létre tudjuk hozni a jogi határzárat, és jogi eszközökkel meg tudjuk állítani azokat, akik megsértik hazánk és az Európai Unió törvényeit – fogalmazott a fideszes képviselő.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy rég dönthettek volna erről a kérdésről, ha a hazai baloldal képviselői megszavazták volna az ehhez kapcsolódó javaslatokat.

Az emberek döntöttek arról, hogy az országot meg kell védeni – mutatott rá Németh Szilárd, egyúttal arra kérte a parlamenti képviselőket, hogy támogassák szavazatukkal a Ház előtt fekvő javaslatot.

Az Országgyűlés mai, rendkívüli ülésén lehetővé teheti, hogy az illegális bevándorlással összefüggő büntetőügyeket a Szegedi Járásbíróság mellett Pécsett és Zalaegerszegen is tárgyalhassák.

A képviselők ezt követően szavazhatnak arról az előterjesztésről, amelynek alapján két új bíróság is foglalkozhat majd a határsértési ügyekkel. Az indítványt benyújtó fideszes Tuzson Bence a szegedi bíróság leterheltségének csökkentését reméli a módosítástól.

(fidesz.hu)

13 hozzászólás “AZ EMBEREK DÖNTÖTTEK, AZ ORSZÁGOT MEG KELL VÉDENI” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    “Az ideiglenes határzár műszaki paramétereinek véglegesítésre a nemzetbiztonsági kabinet – a belügy- és a honvédelmi miniszter jelentésén alapuló – korlátozott terjesztésű, azaz minősített (titkos) döntésének megfelelően került sor.”
    .
    A zemberek döntöttek, amikor még ti sem dönthettetek?! 😛 😀
    .
    http://propeller.hu/itthon/3158150-torvenytelenul-epult-drotakadaly

  2. nagyapó szerint:

    Ahogy jósoltam – a maffiabal hozzáállása miatt – csökkent szimpatizánsai száma. Irány a 6 % !!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. felix szerint:

    Dolfi is szárnyalt a gyűlölet kampánytól.
    Nálunk is mindig bejön.

  4. felix szerint:

    Grün Izidor!
    Ez nagyon jó.

  5. Grün Izidor szerint:

    Mit vigyorognak ezek itt mellettem mint egy fakutya?!
    Nem hiszik, hogy én vagyok Európa legnagyobb politikusa, csak a termetem kicsi! 😛 😀
    .
    http://www.atv.hu/thumbnail/772x0fit/8/72/a1000.jpg

  6. csapajev szerint:

    VALAKI ???? megkérdezett minket,embereket??
    Nem rémlik…

  7. Grün Izidor szerint:

    csapajev!

    “Demokratikus választásokon, a zemberek akaratából kétharmaddal kerültem hatalomra! Innentől bármit csinálok annak a kétmillió szavazónak az akaratát teljesítem!” O.V.
    Ennyi! 😛

  8. Vazul néni szerint szerint:

    Grün most kivételesen igazat ír 🙂 Csapajev a “gyűlöletkampány” keretében meg voltál kérdezve http://nemzetikonzultacio.kormany.hu/

  9. Grün Izidor szerint:

    Vazul néni!
    Ezt a Vezír mondja (“…. “) és ezzel azt is, hogy a kétmillió birkáján kívül le van szarva mindenki más! 😀

  10. felix szerint:

    Annak a két milliónak a nagy része is. csak ők ezt szeretik.

  11. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Szopatná már Európát is! 😛 😀
    .
    http://propeller.hu/nagyvilag/3159134-die-presse-orban-sajnos-ezt-jol

  12. nagyapó szerint:

    Az európai baloldal kezd észbe kapni, csak DK vezér GyF, a nemzet ripacsa, meg a csepeli maffiabal röfög még.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !