95 percig kell koncentrálni

CsepelFc

foci

Vasárnap 11 órakor a Puskás Akadémia II otthonában, Felcsúton lép pályára a Csepel FC csapata.

 

A Csepelfc.hu esemény előtti beszámolóját az alábbiakban olvashatják:

Ellenfelünkről érdemes tudni, hogy bár nem éppen kirobbanó formában kezdte a bajnokságot, jelenleg igen csak felfelé ível a játékuk. Az utóbbi 3 mérkőzésükön győztesként hagyták el a pályát, sőt mi több, a 3 meccsen 11 rúgott gól mellett mindössze kettőt kapott az Akadémia. Védő játékosainknak bizonyára akad majd dolga bőven, de ha tanulnak az elmúlt mérkőzések hibáiból és a meccs végéig képesek lesznek koncentrálni, akkor akár örülhetünk is a végén.

A csepeli srácok utóbbi mérkőzései nem alakultak túl fényesen: 3 vereség után egy döntetlen. Ez az iksz talán fájóbb, mint a korábbi vereségek, hiszen egy már szinte győztes meccset buktak el Haraszkóék.

Bosszantó döntetlen

A csapat edzője, Balog István mesélt nekünk arról, hogyan dolgozták fel az elmúlt hétvégén történteket és hogyan készülnek a soron következő összecsapásra.

– Nehéz volt a kezdet a héten, egy kicsit mindenkit megfog egy ilyen eredmény, de úgy érzem, sikerült felráznom a társaságot, és most már a következő feladatra koncentrálunk. Természetesen nagyon bosszantó egy győztes meccset elbukni, egyrészt azért, mert nem szeretek veszíteni és egy ilyen döntetlen szinte felér egy vereséggel. Másrészt azért, mert egy számunkra szerencsétlen gólnak és egy buta hibának köszönhetjük ezt az eredményt. A mérkőzés után felhívtam játékosaim figyelmét az elkövetett hibákra, hogy ezeket a következő mérkőzésen ne kövessük el. Ezeket többször elmondtam, ha úgy tetszik, a szájukba rágtam, mert sajnos jelen pillanatban még ott tartunk, hogy a saját hibáinkból kell tanulnunk, nem az ellenféléből. 75 percig jól csináltuk a dolgunk, de a második kapott gól az ellenfelet feldobta, mi pedig fejben összeestünk és a harmadik gólt ennek köszönhetjük. Itt három hiba is volt egy gólon belül, ezek közül, ha csak az egyiket kiküszöböljük, akkor nem kaptuk volna a harmadik gólt.

75 perc nem elég

Természetesen a visszatekintés után a soron következő mérkőzésről is kérdeztük a vezetőedzőt. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan készülnek a meccsre, milyen változásokra számíthatunk a csapatban, illetve milyen eredménnyel lenne elégetett a vezető.

– Ugyanúgy készülünk a Puskás Akadémia ellen, mint a többi NB I-es csapat NB III-as csapata ellen, ott is olyan játékosok vannak, akik szeretnének előbb-utóbb az első osztályban játszani. Tudom, hogy az utolsó három mérkőzésüket megnyerték, ezért egy kicsit fokozottabb figyelemmel készülünk, de én minden meccsre úgy megyek ki, hogy nyerni szeretnék.

Változások lesznek, a Gauzer Levi és a Rácz Boti 3 hétig eltiltás miatt nem állhat a felnőtt csapat rendelkezésére sem, ez már egy alap változás. Bence Marci még nem épült fel a sérüléséből, egész héten nem tudott edzeni, valószínűleg ő sem lesz hadra fogható, tehát már csak kényszerűségből is biztosan lesznek változások a csapat szerkezetét tekintve. Elsősorban a mutatott játékban várok fejlődést a fiúktól, hogy ne csak 75 percig tudjunk koncentrálni, hanem 90 vagy akár 95 percig, Ha ez a koncentráció meglesz végig, akkor az eredményt is hozni fog magával.

Itt lehet hozzászólni !