Szociális bolt nyílt Csepelen

Csepel.info

További fényképek itt láthatók

Bár a nyitást meg sem hirdették, még így is több tucat érdeklődő gyűrűjében avatták fel Csepelen az első szociális boltot – értesült a Csepel.info.

Az országban kilencedikként nyílt szociális bolt Csepelen, a Szent László utca 115. szám alatti CBA áruházban, a 159-es busz végállomásánál. A külön választott árukészletből itt kiváló minőségű alapélelmiszereket, zöldséget, gyümölcsöt, tojást, tejterméket és tőkehúst, garantáltan és kizárólag magyar árut vásárolhatnak a csepeliek.

További fényképek itt láthatók

Az olcsóságot az teszi lehetővé, hogy a kereskedelmi körforgás kikapcsolásával, közvetlenül a termelőktől szerzik be a magyar árut. Az első szociális bolt a IX. kerületben nyílt meg néhány hónappal ezelőtt, és a csepeli bolt nyitását is hosszú szervezőmunka előzte meg a Fidesz és a MAGOSZ részéről.

További fényképek itt láthatók

A szociális boltot dr. Budai Gyula, a MAGOSZ szövetségi igazgatója, Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője, Bácskai János IX. kerületi országgyűlési képviselő, Kontur Pál, a Fidesz munkástagozatának elnöke, Gárday Balázs, a szomszédos hármas önkormányzati választókörzet Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje és Szuhai Erika képviselők nyitották meg.

További fényképek itt láthatók

Lapunk úgy tudja, hogy hamarosan egy csepeli csirketenyésztő termékei is gazdagítani fogják a választékot.

Árak:

Sárgarépa 100 Ft/kg
Petrezselyem 250 Ft/kg
Fejeskáposzta 80 Ft/kg
Vöröshagyma 70 Ft/kg
Burgonya 80 Ft/kg
Hegyes erőspaprika 20Ft/db
Őrölt fűszerpaprika 450 Ft/250g
Akácméz 1300 Ft/900g
Virágméz 1000 Ft/900g
Tanyasi tojás 295 Ft/10 db
Almák 80-120 Ft/kg
Házi túró (25%) 540 Ft/0,5 kg
Házi tejföl (30%) 460 Ft/0,5 kg
Házi vaj (80%) 470 Ft/0,25 kg
Házi joghurt (3%) 260 Ft/0,5 kg

Csepel.info

43 hozzászólás “Szociális bolt nyílt Csepelen” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Ez egy nagyon jó ötlet volt. Hajrá Csepel!

  2. Lexon szerint:

    Azért ez nem olyan olcsó, mint amilyennek látszik… sôt, nem is látszik annak. Pl. a méz, a tojás ennél olcsóbban beszerezhetô a piacon, szintén magyar termelôktôl… Azért hajrá!

  3. Matyi szerint:

    HAJRÁ!
    Végre TÖRTÉNT valami jó is!
    CSEPELI PIAC óóó az a legdrágább!!!!

  4. Lexon szerint:

    Ugye, és még ott is olcsóbb a cucc… Nem baj, segíteni kell a magyar termelôket.

  5. Öreg halász szerint:

    A rövid éltű, bár igen hasznos MDF-piacok után azt kívánom, hogy ez a kezdeményezés legalább olyan hosszan éljen, amilyen hosszan szükség lesz rá!

    Bízom abban is, hogy a politika pátyolgatása nélkül is talpon tud maradni, no meg abban is, hogy most a helyi MSZP nem próbálja meg valamilyen okkal, ürüggyel megtámadni, bezáratni.

    Sajnos én ezt kinézem belőlük, éppen úgy, ahogy fogadni mertem volna, hogy a népszavazási kezdeményezést is megtámadják “magánszemélyek”, nehogy a csepeliek dönthessenek a csepeli értékek sorsáról. Bár ne legyen igazam.

  6. Magosz szerint:

    hajrá MAGOSZ!

    szociális boltot minden plázába!

    MAGOSZ Pláza

  7. admin szerint:

    Tisztelt Fórumozók!

    Valmi oknál fogva megint nem működik tökéletesen a spamszűrő, ami több hozzászlólást is ok nélkül blokkolt.

    Ha azt látjátok, hogy a beküldött hozzászólás nem jelenik meg a többi között, kérjük írjatok a csepel.info@gmail.com e-mail címre, mert az ilyen hibát nem mindig vesszük észre magunktól!

  8. infósferi szerint:

    Köszönet, a majdani vásárlók nevében. Valószínűleg hamarosan kialakul egy törzsvásárlói réteg.
    Akinek drága, majd nem látogatja.

  9. Lexon szerint:

    “Az olcsóságot az teszi lehetővé, hogy a kereskedelmi körforgás kikapcsolásával, közvetlenül a termelőktől szerzik be a magyar árut. ”

    Persze, akinek drága, az menjen máshova. Nem ezen akadtam fent kicsit, hanem hogy “szociális”-nak meg olcsónak hívják. Hát sem ez, sem az…

    De a magyar áruk miatt csak üdvözölni tudom én is.

  10. atlétaa szerint:

    Hajrá CSEPEL…………..

  11. Aranka szerint:

    Nagyon jó .végre lehet Magyar árut kapni!!!!! Sok bolt kellene még,nekem egy kicsit messze van,de nem baj,majd töbször megyek.

  12. Bubus szerint:

    Lexon, köztudottan vannak olyan hipermarketek, amelyek akár a magyar gazdákat is gallyra vágják, csak hogy áron alul adjanak pl. dinyét a nagyobb vendégforgalomért. Nekik egy-két árut áron alul adni megéri, mert máson bejön. Akkor is megéri, ha családok sokaságát teszik tönkre érte.

    De talán nem ez az igazi olcsóság, hanem a korrekt ár és a jó minőség. Kínai cipőt is baromi olcsón lehet venni, csak nem tart ki tavaszig. Ne nyissunk filozófiai vitát, ezek az árak nagyon jók, és ha a minőség is jó, akkor nagyon megéri.

  13. Lexon szerint:

    Nem kell ehhez filozófia, elég, ha az ember a piacon vásárol régóta, és ismeri az árakat. Mint írtam, nincs baj az árakkal, csak ne olcsónak és “szociális”-nak hirdessék. Legyen MAGYAR ÁRUK BOLTJA. Oszt jónapot!

  14. Kovács Ernő szerint:

    Szociális, vagy szocialista? Csak vicc volt, Hajrá Magyarok!

  15. Földhözragadva szerint:

    Végre. Persze mindig fanyalgok, de eddig miért nem volt ilyen? Hú, egy nagy válság kell hozzá? Áh. Egyébként Lexonnak igaza van, a piac nevű közintézmény (főleg vidéken) hasonló elven működik. Jaj, nem a nagybanin megveszem oszt árulom része…:(

  16. nagyapó szerint:

    Összehasonlítottam a Nagybani piac áraival a Szociális bolt árait:
    Nagybani Szociális
    Sárgarépa 83-117 100 Ft/kg
    Petrezselyem 250-300 250 Ft/kg
    Fejeskáposzta 35-40 80 Ft/kg
    Vöröshagyma 60-71 70 Ft/kg
    Burgonya 70-80 80 Ft/kg
    Hegyes erőspaprika 80-90 20 Ft/db
    Almák 120-140 80-120 Ft/kg
    Az árak nagyrészt egybeesnek.
    A csepeli piacon az árak magasabbak, mert az árusok is a Nagybanin vásárolnak és még hasznot tesznek rá.
    Néhány terméknél, melyet termelők árusítanak Csepelen, hasonló árak vannak (méz, tojás).
    Érdemes még a húsárúkat vásárolni, mert mindig frissek, mivel hetente kétszer, kedden, csütörtökön szállítanak, nem lejárt szavatosságú terméket, mint egyes áruházakban, reklám áron.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  17. csepeli59 szerint:

    Hajrá, Magyarország, hajrá Csepel!
    Éljenek ezek a kis boltok sokáig! Szocik, ehhez mit szóltok? Ezt is megtámadjátok?

  18. Kati szerint:

    Végre! Eddig is mindig “vadásztam” a magyar árukat, most legalább egy helyen, egy igazi magyar üzletben megvehetem azokat. Feltétlenül megnézem,s remélem, törzsvásárló leszek.
    Vajon miért nem hallottunk róla, hogy nyílni fog?

  19. kis eva szerint:

    A piacon a magyar akác méz sokkal drágább, a tojás hasonló ár, a zöldségfélék lényegessen olcsóbbak. De én akkor is oda megyek ha nem olcsobbak az árak, csak, hogy a magyar gazdákat segitsük.
    Hajrá Magyarország, Hajrá Csepel. Német Szilárdnak gratulálok és további sikeres munkát.

  20. islander szerint:

    csak egy kíváncsi kérdés tisztelt Nagyapó! Ön mennyi idős?

  21. spam szerint:

    Nagyapó, akkor üljön be a kocsijába, menjen a Nagybanira, és vásároljon ott. Szerintem 700-800 Ft-os benzinárból megjárja.

    Jó utat.

  22. titok szerint:

    Nekem van egy olyan elvárásom, hogy egészséges ellenőrzött ételt vehessek.
    Remélem ezt is tudja ez a hálózat biztosítani.Elegem van a sok idétlen vegyszerből ,szeretném ha vigyáznának az egészségünkre.

  23. titkos vásárlo szerint:

    engem a husok erdekelnek majd a csirke

  24. titkos vásárlo szerint:

    szerintem tul drágák a cucok a 9 ben meg a 8 kerbe olcsobb

  25. atlétaa szerint:

    A nagyapó,ha kinyitja a száját hazudik,ha kinyújtja a kezét lop…..szánalmas.

  26. Nagyanyó szerint:

    Nagyapó csak reálisan felsorolta, összevetette az árakat. Ebből megállapíthatjuk (már ha ésszel olvassuk), hogy a nagybanin nem sokkal kerülnek kevesebbe a bizonytalan eredetű, esetenként import áruk, mint a szociális boltban a garantáltan magyar termékek. Sőt, van ami itt még olcsóbb is. A piacon igen sokan árulnak a nagybaniról származó terméket sajátjukként, becsapva ezzel a vásárlókat és természetesen rátéve a hasznot. Az igazi kistermelők ilyenkor még nincsenek kint a csepeli piacon, majd nyáron. Úgyhogy köszönjük, Nagyapó! Igy most már azoknak is lehet fogalmuk a nagybani árairól, akik nem jártak még ott.
    A bősz hozzászólók pedig előbb gondolkozzanak és csak azután kezdjenek a húrok pengetésibe!

  27. tilona51 szerint:

    Tudomásom szerint a nagybani piacon főleg a magyar termelők árulják termékeiket . Ismerőseim is ide hozzák fel a zöldségfélélet ( sóska, spenót, retek, paprika, uborka stb.). Igazolniuk kell mikor permeteztek, mivel permeteznek. A nagyapó igazat írt, az üzleti, piaci árakra rárakódnak az egyéb költségek.
    Az import áruk eredetéről elvileg minőségtanúsítványoknak kellene lenniük. A bolt áraiban ugyanaz köszön vissza, mint bármelyik üzletben, van ami olcsóbb, van ami drágább.

  28. Menyhért Péter szerint:

    Kedves csepeliek4
    Későn, csak most értesültem a boltról – Köszi csepelinfó!
    Meg kell azonban jegyeznem, hogy az igazmondó csepel újság ezt a tényt nem tartotta közlésre méltónak! A dúsgazdag csepelieknek mit számít, ha a termelőtől relatíve olcsón, de jobb minőséget vehetnek.
    Igaza van a lexonnak: nem jó a “szociális bolt” elnevezés! ez inkább a tesco féle multikra illik akik nagyon olcsón, de többnyire gagyi termékeket sóznak az ostoba vevőkre. Pedig van ide illő magyar közmondás is: olcsó húsnak híg a leve!
    Mindenesetre én inkább a MAGYAR TERMELŐI ÁRÚK kifejezést hangsúlyoznám, mert az egyszerre több követendő pozitívumra utal. Magyar embernek ad megélhetést; elvárt hazai minőség, a megszokott ízélménnyel; kiiktatja a SEFT tőkét; a mi jövőnket gazdagítja!
    A magyar árúk boltja sajnos már nem tökéletes megnevezés; elég csak azokra a magyar nagyüzemi termelőkre-forgalmazókra utalni, akik a kalocsai paprikát maflatoxinossal keverték a nagyobb haszon kedvéért.
    A termelők ezt nem teszik meg, mert a seftelés rendszerint előzetes tőkebefektetést igényel az extraprofitért cserébe.
    Mindenesetre, jó lenne, ha több ilyen bolt is lenne csepelen.
    Üdv menyus

  29. NAGYNÉ MARIKA szerint:

    Nekem és másnak is biztató,hogy végre olcsón jutunk bizonyos termékekhez.
    De vajon fogják-e? öket ellenörizni! Kit és hogyverik át,akár félkiló-harmincdeka stb-vel.
    Elsö alkalommal a múlthéten felkerestem a IX.KER BALÁZS BÉLA üzletet
    vettem 5 kg almát 2kg krumplit 10 db tojást.
    Hazaérve félkilót összeesett! EGY olyan helyen mérik,hogy a vevő is lássa!
    Gyorsan döntöttem, odatöbbe nemmegyek.

  30. Gordon szerint:

    Menyus! Majd a jövő heti lapban… majd a jövő hetiben. Ahogy Gigi írta nekem: ne gondold, hogy a CSÚ-nak nincs lapzártája. Gigi szerint az kedd délelőtt van.

    Szerintem egyszerűbb helyzet. A CSÚ-nak mindig pont az előtt van lapzártája, mikor valami fontos esemény történik a kerületben. A következő heti CSÚ-ba pedig már nem tudnak az eseménynek méltó helyet “szorítani” az épp aktuális többi más – bizonyára rengeteg – lapzárta előtti esemény mellett. Így megy ez nálunk, Csepelen.

  31. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Gordon!
    Tudod, megmosolyogtató az ilyen kifogás! Szerinted értelmes helyi újság az olyan, ahol az újságírónak fogalma sincsen arról, hogy milyen jelentős esemény történik ezen a pici területen? Ez nem a lapzártán múlik!
    Tényleg azt hiszed, hogy az újságírás az események után kullogást jelenti?
    Én nem. Úgy gondolom, hogy a cenzor munkája helyett, talán egy normális újságírót kelene alkalmazni, akit érdekel is az, ami a területen történik. Szerintem egy ilyen esemény legalább olyan fontos a helyi lakosok számára, mint az önkormányzat dicső tetteinek előzetes és utólagos dicsőítése.
    Egyébként is szánalmas dolog, hogy egy 13.-i lapszám már 11-én fellelhető, és hogy a lapzártája 10-e előtt van. Ebben az esetben nem 13.-i megjelenést, hanem 10-ét kellene az újságban is közölni.
    Üdv menyus

  32. Gordon szerint:

    Menyus! Némi iróniával írtam azt hogy “majd a jövő heti lapban”. Egyébként magam is vitatkoztam erről a múltkor gigivel. Nos mindegy, furcsán mennek itt a dolgok, nálunk, Csepelen.

  33. Feri szerint:

    Gratulálok a szervezőknek! Nagyon jó az ötlet és nagy dolog, hogy meg is valósították, sok ilyen kellene. Nyilván komoly munkát, szervezést igényelt. Valószínűleg ez a vásárlónak és a termelőnek is jó. Köszönjük!
    Azonban szerintem is inkább TERMELŐI boltnak kellene nevezni, mert ez a szociális jelző azt sugallja, mintha ez valami ingyen bolt lenne, mintha a szociális segélyezés témájához tartozna.

  34. Kertész Imréné Veszprém szerint:

    Tisztelt Szervezők!

    Veszprémben ugyan van piac, de általában egy ember dirigálja az árakat.
    A Jutasi-lakótelepen nagyon sok szegény ember lakik, és ide meg érné egy szociális bolt nyitása.Van ugyan a közelben LIDL,TESCO,ALDI,PENNY, de a saját hazai termékeket nem tudjuk, hogy forgalmazza-e egyáltalán valamelyik. Több ismerősömmel egyetemben várjuk, hogy Veszprémben is legyen Szociális bolt. Viszont Én is Támogatom, hogy inkább pl:
    “MAGOSZ”bolt legyen.

    Veszprém.2009.03.16. Kertész Imréné

  35. KÁKÓ szerint:

    Ez az üzlet eddig is nagyon szimpatikusan és vevöbarát módon szolgálta ki a lakosságot! Az ujabb lépése csak üdvözölhető. Gratulálok !!! Reméljük , hosszútávon fog megfelelni mind a beszállitóknak , mind a vásárlóknak. Üdvölettel : egy környéken lakó

  36. maminti szerint:

    Azért nem nevezhetik “Magyar áruk boltjának” mert nem csak magyar áruk vannak benne. Nézem a képeket: Podravka. Mióta magyar? Danone: mióta magyar? Miért nem Naszálytej vagy Nádudvari tej? stb.

  37. admin szerint:

    Maminti, az egyszerűség kedvéért: a szociális bolt a CBA bolton belül van. A CBA-ban nemcsak magyar áruk vannak, a szociális boltban csak magyar áruk, egyenesen a termelőktől. A tejterméket nem lehet a krumpli között tartani, ez talán érthető.

  38. Mária szerint:

    Kérdezzük meg a polgármestert miért nem fontos nekik hírt adni a lakosságot kedvezően érintő eseményekről? Ő ,ill. ők sem a lakosságért vannak. Sokkal nagyobb üzlet telket eladni egy plázát létrehózó idegennek, és két számlát megadni a befolyó összeg kiegyenlítésére.Ez biztos forrásból jött infó.
    Gratulálunk a MAGOSZ és a FIDESZ együttes eredményének, támogatjuk !
    A piacon viszont egy termelőtől hallottam alig van néhány olyan termelő, aki saját termékét árusítja. Egyébként én rá szoktam kérdezni , hol termesztik a megvásárolni kívánt árut(zöldséget, gyümölcsöt. A fokhagyma több helyen Kínai ,Vigyázz/
    Sok sikert, még több termelői üzletet várunk!!!!

  39. Gordon szerint:

    Szegény maminti. Látod mindenki érti a felállást (külön írásbeli magyarázat nélkül is), úgy látszik, hogy ez alól csak TE vagy kivétel… 🙂

  40. noxeema szerint:

    Kedves maminti!

    Idéznék a fennt említett írói szövegből “A külön választott árukészletből itt kiváló minőségű ……..”.
    A lényeg a KÜLÖNVÁLASZTOTT! Tehát ha netán benézne a boltba, akkor a magosz logóval ellátott KÜLÖNVÁLASZTOTT pultokat és lerakatot keresve megtalálja a magyar termelői árukészletet! A többi, pedig a CBA üzletlánc termékei!!!!

    Üdv és további szép napot!

  41. tojasos szerint:

    nézzétek meg a dobozban “L”-es méretű tojás van míg az “átlagos” boltokban az esetek 80%-ban “M”est raknak bele. ez már 20-25Ft-ot jelent dobozonként!

  42. […] A kezdeményezés lényege, hogy a magyar gazdák piachoz juthatnak a hálózat boltjaiban, és a vásárlók is jól járnak, hiszen a jó minőségű árut kedvező áron kapják meg. Csepelen a közelmúltban, a Szent László utca 115. szám alatti CBA áruházban, a 159-es busz végállomásánál nyílt szociális  bolt. […]

Itt lehet hozzászólni !