Kibővítették a Kolonics György Vízisport Központot – Nemzetközi edzőtáborközpont létesül a csepeli vízitelepen

Csepel.hu

kolo
A magyar kormány által biztosított sportágfejlesztési támogatásból kibővítették a csepeli Kolonics György Vízisport Központot. A 200 millió forintos beruházásból elkészült egy 44 fős sportmotel, egy vadonatúj edzőterem, egy wellness-részleg, valamint megújultak a közösségi terek. Az előzetes tervek szerint egy hajótárolót is fognak építeni novemberre az öt évvel ezelőtt átadott központ mellett – számolt be Schmidt Gábor, a Magyar Kajak Kenu Szövetség főtitkára az átadó ünnepség alkalmából megtartott szerdai sajtótájékoztatón.

Baráth Etele, az MKKSZ elnöke az átadáson elmondta, hogy jövőre nemzetközi edzőtáborközpont létesül a csepeli vízitelepen. Hozzátette: a 2016 év elején induló program keretében a fejlődő ázsiai és afrikai országok versenyzőit és edzőit képzik majd itt, magyar szakemberek bevonásával. Ahogy az elnök beszédében fogalmazott: a Kolonics vízitelep öt éve a magyar kajak-kenu központjává vált, a jövőben pedig világszinten is a sportág egyik legfontosabb bázisa lehet, amely komoly elismerése a hazai kajak-kenu sportnak. Ezen kívül a központ a “Vízen bejárható Magyarország” elnevezésű szabadidős programnak is az egyik legfontosabb bázisa. 

Továbbá az elnök megköszönte a csepeli önkormányzat támogatását a létesítmény működését és fejlesztését elősegítő engedélyek eredményes beszerzését illetően.Az önkormányzat nevében Morovik Attila alpolgármester arról szólt, hogy a központ jól megközelíthető, szép helyen van, és kiváló adottságokkal rendelkezik. Kiemelte: amennyiben Budapest 2024-ben olimpiát rendezhet, a legsikeresebb magyar sportágnak, a kajak-kenunak is előnyére válhat, hogy a vízitelep közel van a tervezett észak-csepeli ötkarikás helyszínekhez.

Kozmann György kétszeres olimpiai bronzérmes kenus, a Kolonics Alapítvány kuratóriumi elnöke beszédében a hét éve elhunyt Kolóra emlékezett. A néhai olimpiai bajnok neve az évek múlásával sem kopott meg, hiszen a halálának évfordulóján tartott vízi fáklyás emlékevezésen évről évre egyre többen emlékeznek meg róla – közölte a kenus. Örömét fejezte ki a tekintetben is, hogy a jövőben egy olyan nemzetközi edzőközpont viselheti a legendás kenus nevét, amely remélhetőleg továbbviszi a világban a magyar kajak-kenu sport jó hírét.

csepel.hu

7 hozzászólás “Kibővítették a Kolonics György Vízisport Központot – Nemzetközi edzőtáborközpont létesül a csepeli vízitelepen” bejegyzésre

  1. helyi szerint:

    A kövér csepeli tornatanár (jah manapság alpolgármester) mit keresett vajon ott? No, de ha már ott volt, akkor nem szeretné-e kipucoltatni végre a rohadtul szennyezett kis-Dunát, hogy a rengeteg fekáliamaradék meg beömlő szennyvíz esetleg ne okozzon majd gondot az itt edzőtáborozó külföldieknek na és a magyaroknak? Ha elintézi, akkor volt értelme, hogy ott legyen, ha nem akkor pedig menjen vissza tornatanárnak, ahhoz állítólag ért 🙂

  2. nagyapó szerint:

    Buta helyi! Ha már a baloldal szereti a címkézést, én is cimkézek. Elárulom, hogy tornatanár – akár kövér, akár sovány – nincs. Testnevelőtanárok vannak, őket képezte a TF (Testnevelési Főiskola), majd a Testnevelési Egyetem.
    Honnan veszi “a rohadtul szennyezett kis-Dunát,”? Ki szennyezi? Kérdezze a horgászokat, akik ismerik a szennyezőket, ha vannak.
    És egy kérdés! Mihez ért buta helyi?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. helyi szerint:

    Na látja Nagyatya!
    fején találta a szöget! Nem véletlenül nem használtam a testnevelő kifejezést, ugyanis a fennt emített kövér “úriember” (aki jeleneg alpogármester is) nem más, mint egy ócska tornatanár
    A testnevelőhöz köze nincs! A környezetet pedig olyanok szennyezik leginkább mint maga, ezt már a horgászok is tudják! 🙂

  4. felix szerint:

    Vén pöcs.
    Ismeri azt a szennyvíz tisztítót amely rendszeresen túlcsordul a kis Dunába, vagy még csak úton van?

  5. öregedöbandi83 szerint:

    Az ilyen helyieknek ez a szokásuk,hogy belepiszkítanak valamibe,és verik a nyálukat,hogy mások takarítsák ki.

  6. helyi szerint:

    VénBandi!
    A magafajta öreg tróger bizonyosan úgy cselekszik, ahogy leírta és néha beböffent ide valamit, ha éppen ráér. Nem baj, örülök hogy ez kielégíti! 🙂

  7. nagyapó szerint:

    Olvasatom szerint helyi pedig egy “túlképzett” udvari munkás!!!
    Erre predesztinálja írásából érezhető végzettsége!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !