Júniusban 1 százalék alatt maradt az infláció mértéke

Fidesz.hu

Júniusban 1 százalék alatt maradt az infláció mértéke

2015 júniusában a fogyasztói árak éves alapon 0,6 százalékkal voltak magasabbak – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Tájékoztatásuk szerint: összességében az idei év első hat hónapjában még továbbra is negatív az infláció, az árak átlagosan 0,4 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál.

A gazdaságot mérsékelt inflációs környezet jellemzi, amit jelentősen befolyásolnak olyan külső tényezők, mint az olajárak és az európai defláció.

A mérsékelt infláció a vállalkozások és a családok számára is a kiszámíthatóságot növeli.

A jobb tervezhetőség és a hozamok csökkenése könnyíti az új beruházások finanszírozását, a bér- és nyugdíjjövedelmek értékállósága pedig a fogyasztást és a megtakarításokat ösztönzi.

A Nemzetgazdasági Minisztérium várakozásai szerint 2015-ben 0 százalék körül alakulhat az infláció – zárul a tárca közleménye.

Forrás: Fidesz.hu

3 hozzászólás “Júniusban 1 százalék alatt maradt az infláció mértéke” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Az igazi baloldaliság! “Manuel Valls miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy a harmadik olvasatban sem engedi parlamenti szavazásra, hanem rendeletben hirdeti ki a gazdaság fellendítésére összeállított reformcsomagot, amelynek legvitatottabb pontja a vasárnapi nyitva tartás bővítése.
    Az év elején kezdődött maratoni parlamenti vita után csütörtökön lett volna a javaslat végleges elfogadásáról szóló utolsó szavazás. A miniszterelnök azonban – az öt hónappal ezelőtti első és a múlt havi második olvasathoz hasonlóan – azért választotta az erőnek ezt az alkotmányos eszközét, mert a kormányzó Szocialista Párt balszárnyának tiltakozása miatt nem garantálható a többség a tervezet elfogadásához a nemzetgyűlésben.”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. joságos szerint:

    Hm! Beszédes számok!

Itt lehet hozzászólni !