Együttműködés a természettudományos oktatásért

Csepel.hu

ix6

Az érdeklődő diákok legnagyobb örömére korszerűsítették a Jedlik Ányos Gimnázium természettudományos szaktantermeit. A háromszáz millió forintos beruházás nyomán 2015 eleje óta a kerület gimnazistái a legmodernebb felszereléssel, játékosan, interaktív módon ismerkedhetnek meg a természettudományok rejtelmeivel.

Hasonló értékű korszerűsítés zajlott le Ferencvárosban, a Leövey Klára Gimnáziumban is, és annak érdekében, hogy minél jobban ki lehessen használni a termekben található modern pedagógiai eszközök adta lehetőségeket, a két kerület polgármestere, és Tóth János csepeli, valamint Tolnai Marianna ferencvárosi tankerületi igazgatók július 9-én szakmai együttműködésről szóló megállapodást kötöttek.

Borbély Lénárd, kerületünk polgármestere kiemelt feladatának tartja a gyerekek lehetőségeinek bővítését, hiszen övék a jövő. Ez a megállapodás nem csak a résztvevő két iskola számára lesz hasznos, hanem a két kerület vonzáskörzetében tanuló gimnazisták számára is. Bácskai János, Ferencváros polgármestere is szívén viseli a természettudományos oktatás ügyét, hiszen maga is kémia-fizika szakos tanár. A megállapodás aláírásakor tartott beszédéből nem csak az derült ki, hogy szíve szerint nem is bontaná különböző tantárgyakra a természettudományokat, hanem az is, hogy a Jedlikbe járt gimnáziumba, és Vermes Miklós tanár úr, azaz Muki bácsi szerettette meg vele ezt a területet.

A megállapodásnak megvan az előzménye, hiszen a Jedlik szaktanárai több alkalommal tettek már látogatást a Leövey négy éve megújult laborjában, ahol Barabás Péter laborvezető tanár adott nekik szakmai tanácsot, illetve előadások keretében is ismertette megszerzett tapasztalatait. Barabás tanár úr faktos diákjaival első helyezést ért el az Eötvös Loránd Fizikai Társulat által szervezett versenyen, a megállapodás ünnepélyes aláírása mellett az ő polgármesteri elismerésükre is sor került.

Csepel.hu

Egy hozzászólás “Együttműködés a természettudományos oktatásért” bejegyzésre

  1. érdekes szerint:

    Korhoz illő ruhában illik megjelenni, pláne, ha Y-ba megy át.

Itt lehet hozzászólni !