Horgászbotrány: lemondana tagságáról a magamutogató férfi

Csepel.hu

horgasz_0

Levélben ajánlotta fel lemondását a Csepeli Horgász Egyesületben viselt tagságáról az a férfi, aki egy kocogó nőnek a szemérmét mutogatta a Kis-Duna partján június 21-én. Az egyesület egyelőre nem hozta nyilvánosságra a levelét, de ebben a horgász a cselekedete körülményeit is hosszan taglalja. A Csepeli Horgász Egyesület fegyelmi bizottsága június 30-án tárgyalja meg a botrányt kiváltó esetet. A rendőrség szintén nyomoz az ügyben.

Mészáros Ferenc, a Csepeli Horgász Egyesület elnöke megerősítette információinkat, hogy a június 30-án tartandó fegyelmi bizottsági ülésen tárgyalják meg a botrányba keveredett csepeli horgász ügyét. Az illető levelet írt az egyesület elnökségének, amelyben a kocogó nővel való összetűzés előzményeit és körülményeit is taglalja, egyben felajánlotta, hogy lemond az egyesületi tagságáról. A fegyelmi bizottság ülésére meghívták a sértett hölgyet, valamint az eset szemtanúit is.

Úgy tudjuk, az esettel kapcsolatban új fejlemények is történtek, de ennek részletei csak a fegyelmi bizottság ülésén derülnek ki. Felmerült például, hogy egy horgász anyagi kárt szenvedett, amikor a kocogó nő megbotlott a felszerelésében. Nem lehet kizárni, hogy az érintett horgász jogi lépéseket tesz a kára megtérítése érdekében. A horgászok szerint ugyanis a területen szabályosan folyt a verseny, amelyet előre meghirdettek, ezért zárták le szalagokkal a partszakaszt. A versenyt rendező Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség bérleti díjat fizetett azért, hogy az említett partszakaszt jogszerűen birtokolják a horgászverseny idejére.

Az ügyben a csepeli rendőrkapitányság szeméremsértés vétségének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Csepel.hu

 

 

 

 

11 hozzászólás “Horgászbotrány: lemondana tagságáról a magamutogató férfi” bejegyzésre

  1. Elhallgattatni szerint:

    Csepelre sem kellene beengedni.

    Szeméremsértés
    205. § (1) Aki magát nemi vágyának felkeltése vagy kielégítése céljából más előtt szeméremsértő módon mutogatja, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    (2) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki nemi vágyának felkeltése vagy kielégítése céljából tizennegyedik életévét be nem töltött személy előtt szeméremsértő magatartást tanúsít, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    (3) Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki mással szemben olyan szeméremsértő magatartást tanúsít, amely a sértett emberi méltóságát sérti.

    Kitiltás
    206. § Gyermekprostitúció kihasználása, prostitúció elősegítése, kitartottság és szeméremsértés elkövetőjével szemben kitiltásnak is helye van.

  2. Grün Izidor szerint:

    Mi az hogy lemondana?!
    Kirúgni páros lábbal! 😀 😀

  3. Grün Izidor szerint:

    hakapeszi!
    Meg is érdemelném egy pöcslengetésért! 😀 😀

  4. TenkA szerint:

    “…aki egy kocogó nőnek a szemérmét mutogatta…”

    Aki ezt a mondatot leírta, annak van érettségije magyar nyelvből? Vagy a magyart, mint idegennyelvet tanulta?

  5. Grün Izidor szerint:

    TenkA!
    Mutogathatta volna egy napozó nőnek a szemérmét is a szemérmetlenje! 😀 😛

  6. nmkfx00 szerint:

    Szeretnék érdeklődni hogy legközelebb merre horgászik a perverz tata, szeretnénk egy páran még anyagi, ill. erkölcsi károkat okozni….

  7. Kis Gábor szerint:

    Még a szerencsétlen horgászból, mártír is lesz a végén! Egyébként aki esetleg kíváncsi az ominózus képre, takarások és egyebek nélkül, itt megtekintheti! Hátha büszke lesz magára az illető akiről készült!

    http://kepkezelo.com/images/yw1hxmygvi4u70cn3uhe.jpg

  8. felix szerint:

    Emiatt a kis szar miatt van ez a felhajtás.
    Ennél még a csali is nagyobb.

  9. Orsós Rodrígó szerint:

    Képaláírásnak az kéne: Ezt mutyizd be fityeszkém, ne a Melóst!

  10. Hozzászóló szerint:

    Ha ilyen béna hájas kukacom lenne inkább alaposan elrejteném 🙂

  11. ebihal szerint:

    Lehet, hogy a horgász is ledöbbent volna, ha a kocogó nő átment volna kacagóba a
    látvány miatt!

Itt lehet hozzászólni !