Mindenki hülyét csinált magából a csepeli SZTK-nál

Terv szerint és helyesen tették le a taktilis jeleket

Csepel.info

Blikk foto

A Blikk fotója a következő képaláírással jelent meg: “Benedek Zoltán a kedvünkért tesztelte a segítő burkolatot: csak botja miatt nem ment neki a falnak” – a Blikknél csak azt felejtették el, hogy nem csak Benedek Zoltán, hanem a többi vak is bottal jár, az épület pedig viszonyítási pont

A Blikk, a HVG, az Index és a Class FM újságírói, műsorvezetői valamint az önkéntes szakértők is mind megbuktak akkor, amikor azt állították, hogy a vakoknak szánt jelzőcsíkokat dilettáns módon építették be a csepeli Kossuth Lajos utca melletti járdára. A Csepel.info megkapta a hivatalos jelentést: e szerint teljes mértékben jók és szakszerűek a jelzőcsíkok. Vagyis azok voltak dilettánsok, akik ezt bírálták.

Magyarországon mindenki ért mindenhez, a polihisztor szakma csúcsát pedig évtizedekkel ezelőtt az újságírók vették át a taxisoktól, bármiről is legyen szó. Először a Blikk írt arról, hogy “falnak mennek a vakvezető sávtól” a csepeli SZTK-nál, amit több újság is átvett. Információink szerint a Class FM szintén mindenhez értő műsorvezetői egyenesen a nap legröhejesebb híreként terjesztették a Blikk cikkét, saját zseniális szakértői ráérzéseikkel pedig hosszasan cikizték azokat a szakembereket, akik a jelzéseket kitették. Az alábbiakban a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége állásfoglalását olvashatják.

“A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége képviseletében 2015. június 9-én a Budapest, XXI. Kossuth L. utca felújítása kapcsán Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelő előtt található gyalogos átkelő vakok és gyengén látók közlekedését segítő taktilis köveinek elhelyezésére vonatkozóan álláspontunk az, hogy

  • A jelzések kialakításához felhasznált burkolati elemek paraméterei az MVGYOSZ weblapján is elérhető állásfoglalásnak megfelelőek
  • A taktilis jelzések lerakása megfelel az elvárásainknak, vagyis: A vezető sáv iránya és annak középvonala a gyalogos átkelőhely (zebra) középvonalával megegyező
  • A vezető sáv hossza az általunk, a közterületeken végzett felújítások terveit készítő cégek által kért hosszhoz képest minimálisan több (az MVGYOSZ a releváns támponttól, például faltól számított 30-45 cm távolságra kéri a vezetősáv végét), de a tény, hogy a szóban forgó vezetősáv majdnem a falig húzódik, nem okoz balesetveszélyt, sem semmilyen problémát.

A látássérültet támponthoz, akár épület falához kell vezetni. A körülmény, hogy egy vezetősáv falhoz vezet, nem eredményezi azt, hogy falnak megy tőle adott vak, vagy gyengénlátó személy.

A BKK számára kedvezőtlen tartalommal megjelent nevezett cikk kulcsa az, hogy a falnak szó helyett a falig, vagy falhoz szót kellene alkalmazni, illetve az, hogy az abban említett hibásan lerakott taktilis burkolati jelzésekért felelős cégeket, vagy hivatalos szerveket nem nevezte meg a cikk írója, viszont a hiányos tartalom miatt az olvasó úgy vélheti, hogy ezekért a BKK a felelős, ami nem igaz.

Az MVGYOSZ a BKK-val egyre jobb szakmai kapcsolatot ápol és a BKK egyre több területen alkalmaz olyan akadálymentesítési megoldásokat, amelyek a látássérültek közösségi közlekedésének egyenlő esélyű hozzáférését gyakorlati szinten biztosítják. Ezek közé tartozik a 4-es metró mozgólépcsőinél elhelyezett ATS rendszer, a beszéd útján tájékoztató FUTÁR-ok, gyalogos átkelőhelyek hangos tájékoztatói, a járművek hangos utas tájékoztató rendszerei.

Az együttműködést továbbra is fenntartjuk, a partneri viszony ápolásáért köszönet illeti a BKK-t.

Tisztelettel:

Dr. Nagy Sándor elnök megbízásából
Angyal Gábor szakmai vezető”

Csepel.info

9 hozzászólás “Mindenki hülyét csinált magából a csepeli SZTK-nál” bejegyzésre

  1. Ábel Attila szerint:

    Egy órája beszéltem Tóth Jánossal, a vak munkatársunkkal, aki kiment a helyszínre is. Ő szintén rossznak tartja ezt a megoldást. Innentől már csak az biztos, hogy a BKK folytatta a taktilis jelek évek óta tartó és következetes kihelyezését, és megtette a szükséges egyeztetéseket is. Ezen a megoldáson pedig lehet tovább vitatkozni. Egyébként meg sajnálatos, hogy az ilyen fejlesztésekről kizárólag akkor esik szó, amikor valamit bírálnak.

  2. kispajtás szerint:

    Nem csak a vakok, a látók is a falnak mennek attól, ami a csepeli sztk-ban folyik.
    Egyébként meg mi a gond azzal, ha ezt a nyilvánvalóan abnormális megoldást a szájára vette a sajtó, a média?
    Aki politizálásra adja a fejét, bírnia kell a kritikát – kivéve, ha tökéletesnek gondolja magát…

  3. helyi szerint:

    Alpolgármester úr! Ez a Kossuth Lajos utcai felújítás amúgy is több sebből vérzik, ez csak a hab a tortán! Az, hogy van olyan szakasza a Kossuthnak, amit csak toldoztak-foldoztak, de nem újítottak fel még hagyján, hogy megint kivágtak egy csomó egészséges fát, ami árnyékot adott (s most nem a beteg fákról beszélek) már vérforraló, de hogy van képük mindezt sikerpropagandával eladni az már a képmutatás csimborasszója! Sokadjára és sokakkal együtt kérdem öntől: Miért nem a Táncsics Mihály utcát újították fel???

  4. Grün Izidor szerint:

    “Egy órája beszéltem Tóth Jánossal, a vak munkatársunkkal, aki kiment a helyszínre is. Ő szintén rossznak tartja ezt a megoldást.”
    És itt van a dog elhantolva!
    Hogy mit mond “Dr. Nagy Sándor elnök megbízásából Angyal Gábor szakmai vezető” az abban az esetben mérvadó, ha Ő is használja a mozgásához a lerakott jelet!

  5. felix szerint:

    A vezető sáv hossza az általunk, a közterületeken végzett felújítások terveit készítő cégek által kért hosszhoz képest minimálisan több (az MVGYOSZ a releváns támponttól, például faltól számított 30-45 cm távolságra kéri a vezetősáv végét), de a tény, hogy a szóban forgó vezetősáv majdnem a falig húzódik, nem okoz balesetveszélyt, sem semmilyen problémát.
    A látássérültet támponthoz, akár épület falához kell vezetni. A körülmény, hogy egy vezetősáv falhoz vezet, nem eredményezi azt, hogy falnak megy tőle adott vak, vagy gyengénlátó személy.

    A BKK számára kedvezőtlen tartalommal megjelent nevezett cikk kulcsa az, hogy a falnak szó helyett a falig, vagy falhoz szót kellene alkalmazni, illetve az, hogy az abban említett hibásan lerakott taktilis burkolati jelzésekért felelős cégeket, vagy hivatalos szerveket nem nevezte meg a cikk írója, viszont a hiányos tartalom miatt az olvasó úgy vélheti, hogy ezekért a BKK a felelős, ami nem igaz.
    Ez jelenti a teljesen jót?

  6. Bercsik Károly szerint:

    Attila! Figyelemmel kísértem, hogy mi folyik a jelzőcsíkok körül. Érdemes megvárni a hozzáértők véleményét mielőtt nekimegy valaki valaminek. A saját gondolatom a fenti témával kapcsolatban egyébként az volt, hogy a 148-as busz Denevér utcai megállójában évek óta szintén a falhoz vezet a jelzőcsík, de ennek ellenére nem volt porverés körülötte. Vélhetően ott a betonfal a viszonyítási pont. Szerintem ne a látó emberek és ne a politikusok mondják meg a gyengénlátóknak, hogy nekik mire van szükségük. Az érintetteknek kell minél egységesebb álláspontot kialakítaniuk a saját tapasztalataikat összegyűjtve.

  7. figyeltek? szerint:

    Amerikai katonák özönlöttek Ukrajnába
    Hadgyakorlat a szomszédban.
    http://www.origo.hu/nagyvilag/20150610-amerikai-katonak-ozonlottek-ukrajnaba-csapnal.html

  8. Grün Izidor szerint:

    figyeltek? !
    Mi ebben az újdonság?!
    A mobiltelefonok helyét a beépített GPS bármikor méter pontossággal megmutatja!
    Nem véletlenül veszik ki belőlük a zakkumulátort az óvatosabbak fontosabb tárgyalások alkalmával! 😀

Itt lehet hozzászólni !