Hamarosan kezdődhet az aláírásgyűjtés

A csepeli MSZP ne akadályozza a népszavazást!

Fidesz.hu

Pláza, nyugdíjasház, irodakomplexum, 14 emeletes betonblokkok vagy sportközpont lesz a Csepel SC-ből? Mi lesz a Kis-Duna part jövője, beépíthetik-e a csepeliek talán egyetlen megmaradt pihenőövezetét? Akarunk-e ismét kórházat Csepelen? A Fidesz minderről szeretné megkérdezni a helyi polgárok véleményét.

Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője sajtótájékoztatóján arra emlékeztetett, még 2008 júniusában három kérdésben kezdeményeztek népszavazást, melyek a Kis-Duna-part természeti környezetének és köztulajdonban tartásának megőrzésére, a Csepel SC sporttelepeinek kizárólag sportcélú fejlesztésére, illetve az MSZP-SZDSZ koalíció által bezárt csepeli Weiss Manfréd Kórház visszaszerzésére irányultak.

A csepeli jegyző – aki a választási iroda vezetője is egyben – azonban nem hitelesítette az aláíró íveket, ezért a fideszes politikus bírósághoz fordult. A bíróság jogorvoslati beadványainkat egyesítette, azokat egy eljárásban bírálta el, és valamennyi kifogásunkat megalapozottnak és jogszerűnek ítélte – szögezte le Németh Szilárd. A bíróság álláspontja szerint egyik kérdés sem tartozik a feltenni tiltott kérdések közé, valamennyi a helyi önkormányzat képviselő-testületének hatáskörében van, illetve az azokra adott állampolgári válaszok igennel vagy nemmel egyértelműen eldönthetők.

Miután egyértelműen zöld utat kapott a népszavazás, arra szólítjuk fel Tóth Mihály polgármester urat és a helyi MSZP-t, hogy ne gyakoroljanak politikai nyomást a helyi népszavazás kérdéseiben, és a bíróság döntésének megfelelően engedjenek szabad utat annak, hogy e fontos kérdésekben a csepeli emberek dönthessenek – fogalmazott Németh Szilárd, aki arra is kérte az MSZP frakcióját, támogassák a népszavazás mielőbbi kiírását, illetve annak döntéséig függesszenek fel minden, a Kis-Duna-parttal, a Csepel SC ingatlanjaival és a csepeli Weiss Manfréd Kórházzal kapcsolatos kerületi döntést. Mint fogalmazott, költségtakarékossági okokból a népszavazást a június 7-i európai parlamenti választással egy időben szeretnék megtartatni.

Ezt a helyi MSZP azonban elutasította, miközben a többi párt támogatta az ötletet, sőt az egyik szocialista alpolgármester is (a javaslat napirendre vételét – szerk.). Ezzel szemben a Fidesz-KDNP frakció egyik kérdésben sem mondott le a csepeliek vélemény-nyilvánításáról, az itt élők érdekeinek védelméről. Csepelen – az MSZP akarata ellenére is – kezdeményezhető kötelező érvényű helyi referendum. Ehhez 6300 csepeli választópolgár támogató aláírása szükséges, ami Németh Szilárd szerint egy hét alatt össze fog gyűlni.

Forrás: Fidesz.hu

47 hozzászólás “Hamarosan kezdődhet az aláírásgyűjtés” bejegyzésre

  1. Nándi szerint:

    Hajrá!

  2. Öreg halász szerint:

    Mindent bele!

  3. nekünk ment el az eszünk szerint:

    gye-rünk
    gye-rünk
    gye-rünk

  4. baniko21 szerint:

    Mire kell az aláírás gyűjtés? Ha egyszer van bírósági végzés a népszava-
    zás kiírására, akkor talán ennek kellene érvényt szerezni. Gyurcsányék
    szerint jogállamban élünk, akkor nosza azzal a népszavazással.

  5. Tamási Juli szerint:

    Jó volt a sajtótájékoztató!
    Szerintem a hibaszázalékok miatt jókora ráhagyással kellene gyûjteni: inkább a tízezer lebegjen a szemünk elõtt.
    Hajrá!!

  6. asdf szerint:

    a csepeli szocik szerint viszont nem élünk jogállamban.
    felesleges dolog az időt húzni azzal, hogy erre a tehetségtelen szoci bandára várjunk, hogy vajon hozzájárulnak-e ahhoz, hogy az emberek véleményt mondjanak. össze kell gyűjteni az aláírásokat, aztán mehet a népszavazás. lesz népszavazás Csepelen, és ha a szocik nem akadályozzák a dolgot, akkor nem fog szinte semmibe sem kerülni, mert meg lehet ejteni az EP választással egyszerre. Most megmutathatják, mennyire nézik az emberek érdekeit.

  7. Tamási Juli szerint:

    @baniko21
    Látszik, hogy nem jártál meg képviselõtestületi ülésen 🙂
    A törvényességgel ritkán foglalkoznak a helyi vezetõk, ezért is fajulhatott idáig pl. ennek a három témakörnek a helyzete.
    Ha nagy ritkán valami pozitív sül ki a tevékenységükbõl, azzal biztosan a saját szavazóbázisuk szekerét tolják.
    A lista mérföldhosszú…
    Ez az én tapasztalatom.

  8. Zolika szerint:

    Remélem meglesznek az aláírások. Sok sikert a kezdeményezéshez!

  9. totó szerint:

    Összegyűjtjük őket egy hétvége alatt!!

  10. LB szerint:

    Nyugi! Újra azt kell monmdanom, hogy mindenki üljön le és vegyen be két szem Seduxent!
    Jelenleg még nincs mit aláírni, mivel a helyi választási bizottság még nem hitelesítetette az aláíró íveket! 🙁
    Hogy ez mikor fog megtörténni, arról halvány lila gőzöm sincs.
    A bírósági döntés nem az aláíróíveket hitelesítette, hanem új eljárás lefojtatására kötelezte a választási bizottságot. Annak vezetőjén – a kerületi jegyzőn – múlik, hogy a bíróság döntésének mikor tesz eleget.
    Van egy olyan érzésem, hogy teljes erőbedobással keresik a kiskaput, hogy tudnák ismét elutasítani az aláíróívek hitelesítését.

    Afelől nincs kétségem, hogy ha végre elkezdődik az aláírások gyűjtése, akkor napok alatt össze fog jönni a kellő számú aláírás.

  11. Gordon szerint:

    Jobban teszik, ha nem akadályozzák tovább a népszavazást.

  12. Ábel Attila szerint:

    Kedves Mindenki!

    Fontos részletkérdés, hogy a jegyző a népszavazási kérdéseket támadta meg. Úgy tudom, hogy a jogi kerülőút után most már hitelesíteni fogja – nincs oka tovább húzni az ügyet.

    Mivel feltételezem, hogy az olvasók-fórumozók túlnyomó részben itt is élnek Csepelen, pontosan tudjuk, hogy ez a három kérdés a helyi közbeszéd meghatározó három kérdése. Mindháromban közel azonosan gondolkoznak a csepeliek, ráadásul szerintem pártállásra való tekintet nélkül.

    A legegyszerűbb lett volna, ha az önkormányzatban születnek olyan döntések, amelyek garantálják a Kis-Duna part megőrzését és a jelenlegi szerepének megfelelő fejlesztését (nem pedig a beépítését), a kórház megtartását, és a Csepel SC területén a sportélet megmaradását, fejlesztését.

    Mint tudjuk, nem így történt.

    Mi abban bíztunk, lesz egy egyetértés a pártok között legalább abban, hogy kérjük ki közösen a csepeliek véleményét a három kérdésben, hogy ők dönthessenek. Ez azonban a népszavazási kérdések megtámadása, és a bírósági döntés után sem történt meg.

    Így egy út maradt. Meg kell kezdeni az aláírásgyűjtést, találkozni kell mindenkivel, aki hozzánk hasonlóan gondolkozik, és lehetőséget kell adni, hogy aláírásával csatlakozzon a népszavazás kéréséhez.

    Azt is fontosnak tartom, hogy lehetőleg az EP választással együtt dönthessünk. Ez is lehetséges.

    Természetesen mi magunk sem gondoljuk, hogy a csepeli MSZP ezek után majd hagyja, hogy az „Istenadta NÉP” csak úgy dönthessen, és ez a lehető leghatékonyabban és legolcsóbban az EP-választással egy időben megtörténjen. Eddig mindenben akadályozták a népszavazást, ezért arra kell számítanunk, hogy ez az aláírásgyűjtéskor, és az után is így marad.

    Itt nem a Fideszről vagy más pártokról van szó. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokszínű összefogás fog kialakulni a három, népszavazás elé kerülő kérdésben. Párszor már volt hasonló, és ez szerintem most is így lesz.

  13. LB szerint:

    Attila!

    Kiszámoltátok, hogy ha az ellenérdekelt fél kihasznál minden lehetőséget az időhúzásra, akkor nem fordulhat-e elő, hogy a népszavazást nem lehet megtartani az EU-választással együtt?

    Mert én ettől tartok. 🙁

  14. Ábel Attila szerint:

    Kedves LB,

    az a helyzet, hogy képtelenség bármit is kiszámítani. Ezt a népszavazást a TB-népszavazáshoz időzítettük. Az elmaradt, mert a kormány elállt a TB átalakításától. Ezt meg addig húzták a támadásokkal, hogy most jó eséllyel az EP-választással együtt lehet megtartani.

    Rajtunk nem fog múlni. Ha pedig az MSZP tovább küzd ellene, magát gyengíti. Minél jobban küzd ellene, annál inkább. Ez a cél szempontjából persze lényegtelen, de lassan nekik is el kell gondolkozniuk a “hogyan tovább”-on.

    Még Demszkynek is volt annyi esze, hogy tülkölt a kátyúk ellen.

  15. LB szerint:

    Attila!

    Minden lehetőséget fel kell mérnetek, és előre meghatározni, hogy ha az bekövetkezik, akkor mit léptek.
    Ha nem készültök fel előre, hanem csak improvizáltok, az nem vezet semmi jóra, és igaza lesz Szilveszternek, hogy nem vagytok alkalmasok a vezetésre.
    Gondolom nektek is vannak jogászaitok, tessék a legrosszabb lehetőségre is felkészülni, mert csak akkor tudtok megfelelően reagálni.
    Nem szabad a múltkori fellebezéshez hasonló hibát elkövetnetek!

    Ha a “zanatik”-nak sikerül a népszavazást nyár közepére kitolniuk, akkor nagy bajban lesztek, mert nem biztos, hogy elegen fognak elmenni szavazni !

  16. Ábel Attila szerint:

    Sok tekintetben igazad van. De nem is improvizálunk, csak amiben muszáj. Természetesen jogászok véleményét is rendszeresen ki szoktuk kérni, de ők is emberek.

    Itt, Csepelen nincs könnyű dolgunk. Nekünk ez az adottságunk, itt kell helytállnunk. És dacára az ellenzékiségnek, az elmúlt években sok eredményünk, sikerünk volt.

    A mi helyi politikánkban is lesznek hibák, mert ez elkerülhetetlen. Én abban bízom, hogy a kapocs köztünk és a csepeliek között megmarad, és a rossz döntéseinket ki tudjuk majd javítani.

    Az MSZP-nél sem az a baj, hogy időnként hibáznak. Az a baj, hogy már nem is látják, de minimum ki sem akarják javítani a hibáikat.

  17. Öreg halász szerint:

    Tisztelt Hölgyek és Urak!

    Azt gondolom, hogy helyes az irány, ezt a Fidesz nem is kezelheti pártügyként, annál jóval nagyobb a csepeliek felé a felelőssége.

    Szerintem minden csatlakozni szándékozó előtt ki kel nyitni a kapukat. Olvashattuk, hogy a Munkáspárt korábban támogatta a népszavazás több elemét, és ha nem tévedek nagyot, így van ez az MDF-fel is. Az MSZP-szavazók legalább kétharmada szintén támogatná a népszavazást. A sorsdöntő itt az, hogy mennyi információjuk lesz az ügyekről.

    Azt gondolom, hogy a Csepel újságból semmi korrekt információ nem fog kiderülni, van egy érzésem, hogy ott csak félretájékoztatás lesz. Tehát a tájékoztatásnak nagyon fontos lesz a szerepe!

  18. hugi szerint:

    A csepel újság szerintem durvább lesz, mint eddig volt.

    Összefogás kell, de egyértelmû szerepekkel. Nehogy pl. egy horgász vagy sportegyesület is csatlakozzon, aztán egy héttel a választás elõtt kijelentsék, hogy õket meggyõzték, és mégis a szociknak van igazuk.

    Ugye éetitek? Az MSZP bármire képes.

  19. büki szerint:

    A kerület vezetői a népakaratot kikerülve már döntöttek a fenti kérdésben. Mindenkit óvatosságra intenék a népszavazással kapcsolatban!
    Akkor hiszem el, ha már ki lesz írva! Félek, még sokáig tart a kötélhúzás.
    Gondoljátok el! Ha kiderül, hogy tényleg annyian írják alá és mennének el szavazni, mekkora beégés lenne!
    Arról nem is szólva, ameddig tart a bizonytalanság, a befektetni szándékozók háromszor is meggondolják, mikor kezdenek a területek letarolásának!

  20. baniko21 szerint:

    Öreg Halász!
    Igazad van, természetes, hogy az aláírásgyújtésben a Munkáspárt is
    kiveszi a részét. Nekünk teljesen mindegy, hogy ki kezdeményezi,
    ha a többség hasznára van, támogatjuk, és dolgozunk is érte. A tava-
    szi TB-vel kapcsolatos aláírásgyújtésünk is sikeres volt. Az már más
    kérdés, hogy fű alatt, a szoc-lib vezérkar egy-egy kórházat privatizál,
    de legalább nem úgy, ahogy akarták. Bár ezt is tisztességtelennek ta-
    láljuk, mint az energia, vasút, stb privatizálását is.

  21. Yuice szerint:

    Ha ennyien vagyunk, akkor ki van ellenünk..?
    Csak így maradjon jövő tavaszra is.
    Vagy megint kimossák 2 millió ember agyát arra az 1 hónapra?

  22. asdf szerint:

    szabira ment a csepel.hu cenzora?
    megjelent a Fidesz-KDNP, megjelent Németh Szilárd neve.

    gyanús nekem ez a csepel.hu-tól nem megszokott pontosság és tárgyilagosság.

  23. miska72 szerint:

    Kezdődik! kezdődik!
    HAJRÁ CSEPEL!
    Gazemberek vezetik a kerületet, meg egy Szélhámos!

  24. loastman szerint:

    Nincs mostanában nagyon időm olvasni, de szóljatok, hogy hol és mikor lehet aláírni!!!

  25. csepelicsávó szerint:

    Loastman: a kövi honlapon biztos fent lesz.
    csepel.fidesz.hu

    De szerintem adminék ide is kirakják, ha alakul valami.

  26. LB szerint:

    “Ezt a helyi MSZP azonban elutasította, miközben a többi párt támogatta az ötletet, sőt az egyik szocialista alpolgármester is” – lehet tudni, melyik volt az?

  27. Gordon szerint:

    Az amelyik nem lesz mégegyszer alpolgármester, ha a szocik nyernek 2010 őszén. 🙂

  28. asdf szerint:

    szerintem ha a fidesz nyer akkor sem lesz az 🙂

  29. LB szerint:

    És a másik? 😀

  30. csepeli59 szerint:

    Húzzuk el a szocik nótáját! És húzzanak már el innen! De végleg ám!

  31. obama szerint:

    Mindenkinek!
    Én úgy tudom, hogy 30 napnál nem húzhatja tovább az ügyet a jegyző!

  32. LB szerint:

    A 30 nap honnan számít?

  33. miska72 szerint:

    Én is úgy tudom, hogy nem húzhatja tovább a jegyző 30 nepnál de biztossan tovább fogja húzni. Az én ügyemben is a 30 nap 414 napig tartott az én számításaim szerint és rossz döntést hoztak ennyi idő után is, és ezek után még a BÍROSÁGI PERT IS ELVESZÍTETTÉK.
    Ez Csepel itt minden megtőtrénhet.

  34. miska72 szerint:

    Lehet, hogy az én naptárom volt rossz? 🙂

  35. Borbély Lénárd szerint:

    Kedves LB!

    A 30 nap az aláíró ívek hitelesítésétől indul.

    Számítunk mindenkire!

    Borbély Lénárd

  36. Borbély Lénárd szerint:

    Kiegészítésként, mert csak LB hozzászólását olvastam el a végén: 30 nap áll a rendelkezésre, hogy összegyűjtsük a kellő számú aláírásokat. Ez a 30 nap indul az ívek hitelesítésétől. Erre gondoltam.

  37. bozso szerint:

    Hajrá SZILÁRD!!!
    hajrá CSEPEL!!!

  38. LB szerint:

    Olvasgassunk egy kicsit (www.valasztas.hu):

    A választási iroda vezetőjének 15 nap áll rendelkezésére az aláírásgyűjtő ív és az azon szereplő kérdés hitelesítésére vagy annak megtagadására. A választási iroda vezetője döntését a helyben szokásos módon közzéteszi. (Ve. 133. § (2) és (3) bek.)

    Az aláírásgyűjtést a hitelesítési záradékkal ellátott aláírásgyűjtő ív másolatain lehet megkezdeni. (Ve. 133. § (4) bek.) Az aláírásgyűjtésre helyi népszavazás és helyi népi kezdeményezés esetén is 1 hónap áll rendelkezésre. (Ve. 134. § (1) bek. és 147. §)

    Az aláírások ellenőrzésére 45 nap áll rendelkezésre. Az aláírások ellenőrzésénél – kérésére – a kezdeményező képviselője is jelen lehet. Az ellenőrzést követően a választási bizottság határozatot hoz annak eredményéről. (Ve. 119. § (2)-(3) bek.)

    Települési népszavazás esetén a helyi választási bizottság határozata ellen, a határozat meghozatalától számított három nap alatt lehet fellebbezést benyújtani a területi választási bizottsághoz, majd annak döntése ellen 3 napon belül felülvizsgálati kérelemmel lehet fordulni a megyei bírósághoz, melynek három nap áll rendelkezésére annak elbírálására. (Ve. 79-85. §§)

    A népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezést a tájékoztatás kézhezvételét követő legközelebbi ülésnapon kell bejelenteni a képviselő-testületnek. (Ve. 138. §)

    A népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezésről a képviselő-testületnek a bejelentést követő 30 napon belül döntenie kell. (Ve. 139. §) A népszavazás időpontját a képviselő-testület a népszavazás elrendelésével egyidejűleg tűzi ki, az attól számított négy hónapon belüli időpontra. (Ve. 141. §)

    Egy lehetséges forgatőkönyv:
    2009.02.19: Aláírásgyűjtő ívek ismételt benyújtása hitelesítésre.
    2009.03.06: Aláírásgyűjtő ívek hitelesítése
    2009.03.13: Ősszegyűjtött aláírások átadása
    2009.05.04: Aláírások hitelesítése
    2009.05.13: Fellebezések után a polgármester értesítése
    2009.05.19: Képviselő testületi ülésen a képviselők értesítése
    2009.06.23: A képviselő testület 2009. aug. 16-ra kitűzi a népszavazás időpontját.

    Egy másik lehetséges forgatőkönyv:
    2009.02.19: Aláírásgyűjtő ívek ismételt benyújtása hitelesítésre.
    2009.02.24: Aláírásgyűjtő ívek hitelesítése
    2009.03.03: Ősszegyűjtött aláírások átadása
    2009.04.03: Aláírások hitelesítése
    2009.04.13: Fellebezések után a polgármester értesítése
    2009.04.21: Képviselő testületi ülésen a képviselők értesítése
    2009.04.28: Rendkívüli ülésén a képviselő testület 2009. jun. 7-re kitűzi a népszavazás időpontját.

    Lehet tippelni, melyik forgatókönyv fog megvalósulni.

  39. LB szerint:

    Gyakorlatilag a jegyzőn és a választási bizottságon múlik, hogy mikor mehetünk népszavazni!
    A tegnapi KT-ülést követően ne legyenek illúzióitok! A “zanatik” mindent el fognak követni, hogyha már megakadályozni nem tudják, akkor legalább érvénytelenné vagy eredménytelenné tegyék a népszavazást! 🙁

    A csepel.hu-n ez olvasható:

    Budapest XXI. Kerület (Csepel) Választási Iroda vezetőjének közleménye:

    A helyi népszavazás aláírásgyűjtő-íveinek hitelesítése tárgyában a Fővárosi Bíróság másodfokú végzésével (az elsőfokú bíróság végzését helyben hagyva) a Helyi Választási Iroda vezetőjét új eljárás lefolytatására utasította. A kezdeményező 2009. február 19-én benyújtotta a 3 számú kérdés aktualizált változatát, ezt követően a Választási Iroda vezetője a jogszabályban megállapított határidőben dönt, új eljárás keretében az aláírásgyűjtő-ívek hitelesítéséről. A döntéséről tájékoztatja a nyilvánosságot.

    Budapest XXI. Kerület (Csepel)
    Választási Iroda vezetője sk.

  40. miska72 szerint:

    Remélen nagy arcraesés lesz ez az Önkormányzatunknak.

  41. miska72 szerint:

    HAJRÁ CSEPEL! 🙂

  42. Lucifer szerint:

    Tegyük fel, a népszavazás sikeres lesz. (Nagy a valószinűsége.) A kórház a Csepeli Önkormányzat kezelésébe kerül. Azt üzemeltetni kell. Honnan lesz hozzá forrás?
    A Csepel SC működéséhez megint sok millió kellene. Honnan?
    A Kisdua part egy elqrt dolog, ami valószínűleg az Önkormányzat szakembereinek figyelmetlenségén múlott. (De lehet, hogy más is van a kulisszák mögött.) Mindenesetre ez egy csavaros jogi kérdés, amit a népszavazás nem fog megoldani.

    Előre látom, a sikeres népszavazás után jönnek az újabb bajok. Gondolkoztatok ezen?

  43. spam szerint:

    Lucifer, a sirekes népszavazás után remélem jön a Fidesz győzelme a kerületben. Javaslom ezen gondolkozz.

  44. miska72 szerint:

    Ha aklkalmatlanok a kerület vezetésére, akkor fel kell állni az asztaltól, és át kell adni a helyet másnak.
    SZERITEM! 🙂
    Honnan lesz pénz?
    Ki kell gazdálkodni.
    Én adjak ötleteket?
    Ők nevezik magukat megfelelő tudású szakembereknek. Vagy rosszul tudom? 🙂
    Mit ér a diplomájuk?
    Mit ér a FOXI MAXI? 🙂

  45. Tibsa91 szerint:

    Végre valami elkezdődött!
    Első szavazásom, és a Sportcsarnok megmaradása mellett fogom szavazni! Összeköt vele múltbéli sikereim, a csapat, mellyel még a mai napokig visszajárunk és sportolunk! És ezt akarjuk még évekig!
    Valami elkezdődött! S be fog fejeződni a rendszerváltás! …

Itt lehet hozzászólni !