Tegnapi újság: Ha telefont akar, vegyen kötvényt!

Mai áron 562 ezer forint egy vezetékes telefonért

Csepel.info

Ha telefont akar, vegyen kötvényt01

Orosz Ferencet választották a Csepeli Tanács elnökévé, ami után a kor szokása szerint a tanácselnöki fizetést is gyorsan megemelték – adta hírül a Csepel újság 1989. szeptember 15-i száma. A Csepeli Tanács a fizetésemelés után a negyedik napirendi pontban tárgyalta meg a telefonkötvény ügyét. Egy “késő-szocialista típusú” fejlesztést, amely inkább lenyúlás volt – ahogy akkoriban szinte minden.

Meghirdették ugyanis, hogy aki vezetékes telefont akar, az vegyen kötvényt. Akkor is, ha már húsz éve várt telefonra, akkor is, ha mai áron 562.236 forintot kellett ehhez befizetni és akkor is, ha a fizetés után sokszor még mindig éveket kellett várni a bekötésre. Valójában azért kellett ilyen mélyen a zsebbe nyúlni, mert ekkorra már elillant az IMF-től felvett hatalmas hitel, amit fejlesztések helyett felélt a késő-kádári pártállam.

A számítógép, mint a protekció elleni csodafegyver

“Az esetleg több évtizedes igényléssel rendelkezőket a Posta levélben megkeresi és nyilatkozatukat kéri kötvényvásárlási szándékukról. A beérkező válaszokat számítógép rendezi össze az igénylés időtartamával, tehát így hátrányba senki nem kerülhet. (Szabadforgalomba a kötvények csak ez után kerülnek.) A hátrányos helyzet egyértelműen azé, akinek nem lesz elég a 30 nap a 25 ezer forint előteremtésére. A Posta végül is nem jótékonysági intézmény – hangzott el – ez üzlet. A telefon olyan szolgáltatás, amit meg kell fizetni!” – írta a Csepel újság.

Ha telefont akar, vegyen kötvényt02

A teljes cikk a képre kattintva olvasható el

A 30 nap alatt előkerítendő 25 ezer forint nagysága akkor érzékelhető, ha hozzátesszük: 1989-ben az átlagfizetés bruttó 10.571 forint volt. Amennyiben a telefonkötvény árát a mai árakhoz próbáljuk hasonlítani, az 1989-es és a 2014-es bruttó átlagfizetést alapul véve 562.236 forintnak megfelelő összeg volt az, amit egy hónapon belül kellett befizetni egyetlen vezetékes telefonért cserében – amit lehet, hogy még így is csak évekkel később kötöttek be. Nem csoda, hogy a lap ezek után így folytatja:

“A tanácstagok között persze volt háborgás, ellenvetés, elcsukló női hang. Ám tenni semmit nem tehetnek azon túl, hogy tudomásul veszik: ez is egy üzlet! Felmerült a kérdés, igaz-e, hogy több ezer vonalat át kell adni Erzsébetnek. Nem lehetne-e a most még konténer-központból működő vonalakat (7 ezer) megtartani? A válasz: Erzsébetnek nem adnak át innen egy vonalat sem. A konténer-központot nem lehet megtartani, mert elavult és egyébként is átkerül Erzsébetre, mert ugye az ottaniaknak is szükségük van telefonra. Sajnos tehát (vagy mások számára inkább szerencse!) a postaigazgató nem csak Csepelt, de Erzsébetet is igen szereti. Ez pedig – lássuk be! – szíve joga.”

Csepel.info

24 hozzászólás “Tegnapi újság: Ha telefont akar, vegyen kötvényt!” bejegyzésre

  1. Csillagszem szerint:

    Persze a tanácstagoknak már volt telefonjuk, mert ők különb elvtársak voltak, így nem volt nehéz megszavazni, hogy a kevésbé egyenlő munkások a gatyájukat kifizessék érte. Orosz elvtárs meg a fizetésemelése után belehúzott, ha jól emlékszem a munkásőr lakások miatt bajba is került.

  2. felix szerint:

    Ugye a telefon kötvény nem a telefon ára volt. Aki be tudta fizetni az hamarabb kapott telefont és egyben hozzájárult a hálózat fejlesztéséhez úgy, hogy a 25 000 forintja sem veszett el.
    Ugye így már nem olyan borzasztó. mint a féligazság.

  3. Csillagszem szerint:

    Na je, mint a békekölcsönt.

  4. felix szerint:

    Én visszakaptam.

  5. Bugi szerint:

    Te kötvény nélkül kaptál. Kommunista voltál felix, párttag és kivételezett. Ne gyurcsányul beszélj itt megint. Még anyádéknak meg a sógornak is szereztél ingyentelefont.

  6. Tarjányi László szerint:

    Az átkosban háromféle embernek volt telefonja: párttagoknak, besúgóknak, meg azoknak az értelmiségieknek akiket le akartak hallgatni! Én egyikbe sem tartoztam, én vettem telefonkötvényt.

  7. felix szerint:

    Bugi!
    Akkor még nem voltam pártag.
    Ne éld már helyettem az életemet.
    Csepelen soha sem voltam az MSZMP tagja, úgyhogy neked is bekap.

  8. ebihal szerint:

    A telefonkötvénynek és Orosz fizetésének semmi köze egymáshoz, bár egyes faszok
    ezt akarják elhitetni!

  9. admin szerint:

    Ebihal, akkor keresd meg az 1989-es cikk íróját, és mondd meg neki, hogy szerinted egy fasz.

  10. demokrácia szerint:

    Régebbi cikket nem találtatok? Persze terelésre nektek tökmindegy,csak szoci legyen 🙂 akit szidni lehet.

  11. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó nem volt MSZMP tag, akkor melyik Tarjányi-féle csoportba tartozott? (Az értelmiségit kétlem, ahhoz legalább 8 ált. kell!!)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  12. ebihal szerint:

    admin!
    Elolvastam a cikket, semmi konkrét összefüggés nincs, fölösleges a hülyeség!

  13. felix szerint:

    Szemétláda.
    Tanulj meg olvasni!
    Neked a 8 általános sem jött össze?
    Annyira hülye vagy, hogy az már nemzeti kincs.

  14. cicamica szerint:

    Ejnye admin!

  15. Grün Rikárdó szerint:

    Ez a bejegyzés 2015. március 6. péntek 15:27-kor készült, az első hsz. pedig 2015. március 05., csütörtök – 20:00-kor érkezett?!
    Ögyes, mondaná Kohn bácsi! .P 😀

  16. nekünk ment el az eszünk szerint:

    admin nagyon jól reagált, nekem tetszett 😀 felesleges lenne a karótnyelt stílus, ezaz!

  17. admin szerint:

    Még az 1989-es cikk is a következő kettős címmel jelent meg:

    Lesz-e tolongás a telefon-kötvényekért?
    Orosz lett a tanácselnök

    Legaktívabb kommentelőink tehát szokásaikhoz híven olyasmivel támadnak bennünket, amik butaságok. A korabeli cikk a tanácselnöki választással, a fizetésemeléssel és a telefonkötvénnyel foglalkozik. Mi is ezeket a témákat emeltük ki.

  18. felix szerint:

    Admin.
    Ugye ez a hazugság nem volt benne az eredeti cikkben?
    Meghirdették ugyanis, hogy aki vezetékes telefont akar, az vegyen kötvényt. Akkor is, ha már húsz éve várt telefonra, akkor is, ha mai áron 562.236 forintot kellett ehhez befizetni és akkor is, ha a fizetés után sokszor még mindig éveket kellett várni a bekötésre. Valójában azért kellett ilyen mélyen a zsebbe nyúlni, mert ekkorra már elillant az IMF-től felvett hatalmas hitel, amit fejlesztések helyett felélt a késő-kádári pártállam.

  19. Grün Rikárdó szerint:

    felix!
    “admin”-nak igaza van, csak mi értjük félre a zirányított emlékezését!
    .
    Ugyanúgy mint a Vezír “miért nem kattant még a bilincs, ha tudjuk kik a bűnösök?” kérdését a beosztottjai!
    Ijedtükben rögtön kattant, pedig itt irányított igazságszolgáltatásról szó sincs! 😛 😀

  20. ebihal szerint:

    admin!
    Egy testületi ülés esetén akár egy tucat téma is terítékre kerülhet. A témakörök
    ilyen összemosása csak sunyi hátsó szándékkal szokott megtörténni!

  21. admin szerint:

    Felix, mégis mi benne a hazugság? Folyamatosan vádaskodtok, soha semmit nem igazoltok, amikor meg szembesítünk az igazsággal, egy újabb hamis állítással válaszoltok. Számoljatok utána!

  22. nagyapó szerint:

    Charlie! Remek hülyeséget sikerült kiizzadni!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  23. felix szerint:

    Admin!
    Az a hazugság, hogy a telefon nem volt a kötvényhez kötve.
    Aki vett kötvényt az hamarabb kapott telefont mint aki nem.
    Az összegszerűséget nem vitattam, mert az a hivatkozás úgy hülyeség ahogy van.
    Más viszonyok között más egy egy összeg jelentősége.

  24. Kötelező szerint:

    Sajnos ezek a patkányok nem lettek akkor felakasztva.

Itt lehet hozzászólni !