Magyar fuvolista lány nagydíja Szabadkán

Fidelio

Forrás: FIDELIO

Forrás: FIDELIO

Sorra nyeri a rangos hazai és külföldi zenei versenyeket egy kiemelkedő tehetségű fiatal magyar muzsikus, Hetei-Bakó Teodóra fuvolaművész. Legutóbb az elmúlt hétvégén neki ítélte a zsűri a szabadkai zeneiskolában február 27-től március 1-jéig a Szabadkai Zenei Fesztivál (FEMUS) keretei között zajlott nemzetközi – fuvolisták, klarinétosok és szaxofonosok számára öt korcsoportban kiírt – verseny nagydíját.

Az Electe Egyesület által rendezett vajdasági versenyen hagyományosan jelen vannak az alsó-, illetve középfokon hangszert tanuló magyar diákok, és komoly sikernek számít, hogy ezúttal a kiemelt nagydíjat egy magyar fuvolista vihette haza, az I. díjnak számító arany minősítés mellett. A zsűriben két szlovén művész, Matej Zupan fuvolista és Joze Kotar klarinétos, valamint Puskás Levente magyar szaxofonművész foglalt helyet.

Hetei-Bakó Teodóra rendkívüli zenei tehetség, hiszen nemcsak kiválóan fuvolázik, hanem zongorában is nagy sikereket ér el. Fuvola tanulmányait párhuzamos végzi a csepeli Vienna Konzervatóriumban Csetényi Gyula növendékeként, illetve 2013 szeptemberétől Londonban, a Királyi Zeneakadémia (Royal Academy of Music) junior tagozatán a nemzetközi hírű professzor, Susan Torke irányításával. Tavaly ősztől pedig ugyanitt zongora szakon is tanul Nadine André osztályában. Teodórát az intézmény igazgatója, Howard Ionascu is lelkesen támogatja tanulmányaiban. Óriási dolog, hogy a fiatal művész és szülei vállalták a Budapest és London közötti “ingázást”, hiszen ez időben és anyagilag is nagy terhet ró a családra. Sok támogatójuk van, akiknek nagyon hálásak.

Ugyanakkor Hetei-Bakó Teodóra már Londonban is komoly sikereket mondhat magáénak. Február 18-án a British Flute Society versenyén II. díjat nyert több mint harminc induló – kínai, japán, spanyol, lengyel, német és orosz fiatal fuvolisták – között. A Vienna Konzervatóriumban is kitűnik tehetségével, szintén februárban az intézmény rangos nemzetközi, kétfordulós versenyén nyert I. díjat. A zsűri elnöke, Michael Martin Kofler azt mondta, hogy szívesen tanítaná Hetei-Bakó Teodórát Salzburgban, de a magyar lány meghívást kapott Linzbe és Pozsonyba is.

Hetei-Bakó Teodórának a zongora volt az első hangszere, már hatévesen „lenézte” a bátyjai kezéről a darabokat, amelyeket gyakoroltak. A zenei pályán a csömöri Krammer Teréz Zeneiskolában Trázsi Erzsébet indította el. Két alkalommal is bejutott az Országos Négykezes és Kétzongorás Verseny döntőjébe Balassagyarmaton, és az Országos Zeneiskolai Zongoraverseny döntőjébe Nyíregyházán. San Marinóban is döntős volt egy versenyen. Rövid ideig Eckhardt Gábor zongoraművész növendéke is volt, de aztán „győzött” a fuvolázás. A fuvolát tízévesen szintén Csömörön kezdte, Lázár Gáspár irányításával, és a következő esztendőkben az országos és megyei versenyeken rendre I. és II. díjakat, különdíjat nyert. Ennek köszönhetően ismerkedett meg Csetényi Gyula professzorral, aki 2012 óta a tanára, mentora. Hetei-Bakó Teodóra a Virtuózok című televíziós tehetségkutató műsorban is megmérette magát.

Hetei-Bakó Teodórára érdemes tehát odafigyelni, több nagy sikerű hangverseny fellépője volt az elmúlt időszakban, játszott a budapesti Fasori református templomban, a nagytétényi kastélyban, a Nádor teremben, a budapesti Szent Mihály templomban, a Duna Palotában, és persze Londonban, a Királyi Zeneakadémia dísztermében és hangversenytermében is.

Itt lehet hozzászólni !