Nyitva maradnak a plázák

Napi gazdaság

csepel_plaza1

Az ország bevásárlóközpontjainak többsége nem zár majd be vasárnaponként, főleg azok nem, ahol mozi is van. Nyitva marad többek között a Csepel Pláza is

A hazai bevásárlóközpont nagy többsége a március 15. utáni vasárnapokon is fogadja majd a látogatókat – közölte a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége. Tájékoztatásuk szerint azok a bevásárlóközpontok, ahol mozi van, nyitva fognak tartani vasárnap is. Emellett az éttermek, kávézók és azon szolgáltatók és kereskedelmi üzletek sem zárnak be, amelyek nem esnek a törvény hatálya alá, vagyis 200 négyzetméternél kisebbek, és a tulajdonos vagy családi segítő dolgozik az üzletben.

Budapesten a klasszikusnak módható, jellemzően több szintes, esetenként több tízezer négyzetméter alapterületű, több száz – kiskereskedelmi, vendéglátó, szórakoztató és szolgáltató – üzletet magában foglaló központok esetében, melyből 22 található a fővárosban, mindösszesen 8 bevásárlóközpontban nem működik mozi. Vidéken ezen épületeket tekintve 28 bevásárlóközpontból 9 üzemel filmszínház nélkül. Az elmúlt napok egyeztetései és hírei alapján azonban az is megállapítható, hogy több olyan létesítmény is fogadni fogja a látogatókat, ahol nincs mozi. Az MBSZ úgy tudja, Budapesten 4 ilyen bevásárlóközpont is kinyit majd a hét utolsó napján, vidéken a 9 érintettből 6 tervezi ugyanezt. Vagyis a 22-ből csak négy fővárosi bevásárlóközpont húzhatja le a rolót vasárnaponként.

Az üzemeltetők a törvény hatálybalépését megelőzően próbálnak felkészülni. Több helyen még folyik az egyeztetés a bérlőkkel. Ezt sok esetben nehezíti, hogy a törvény március 15-i hatálybalépése előtt még nincsen kormányrendelet vagy végrehajtási rendelet, melyre nagy szükség lenne, hiszen a törvény több helyen pontatlanul fogalmaz – közölte a plázák szövetsége. Hozzátették: bonyolítja a helyzetet, hogy több módosító indítvány is folyamatban van, s a korábbi kormányrendeletet sem fogadták el.

Az MBSZ a vasárnapi zárva tartás miatt azt valószínűsíti, hogy a szombati napon nagy zsúfoltságra kell készülni, többek között emiatt több pláza is tervezi a hosszított nyitva tartást, jellemzően csütörtöki, pénteki és szombati napokon. Főként az esti nyitva tartást hosszabbítják meg 1 órával, így jellemzően Budapesten este 9 óra helyett 10 óráig várják a vásárlókat, míg vidéken az eddigi este 8 óra helyett 9 óráig lesznek nyitva. Vidéken felmerült a reggeli korábbi nyitás is.

Itt lehet hozzászólni !